Tudatos fiatal nő vagyok - néha mégis bántom magam...

Ha nem ostorozzuk magunkat feleslegesen és realitással tekintünk az értékeinkre. Mindemellett pedig a változási folyamatokba sem a korábbi állapot komplett gyűlölete miatt kezdünk bele. Ezek fényében egészen tudatosan állok a témához. (Gondolom én.)

Állandóan listákat készítek a teendőimről, amiket lelkesen pipálok. Naplót írok, és időnként vissza is olvasom a gondolataimat. Takarítás közben TED Talkokat hallgatok. Mindig visszamosolygok a tükörképemre. Ez mind remek.

A kérdés csak az, hogy ha elméletileg szeretem magam, akkor miért nem ennek megfelelően viselkedem? Állíthatom azt egyáltalán, hogy bízom magamban, ha néha azért zokogok, mert teljesen értéktelennek érzem magam? Hol a határ? Lehet-e teljesnek mondható a mentális tisztaságom és egészségem, ha időnként tökre szétesem? Hol húzzuk meg a vonalat a boldog és a szomorú periódusok összegzésekor? Mire vagyok elég?

Folyamatosan tanulom, tapasztalom a határaimat. Próbálom megfejteni, mit viselek el szociálisan és érzelmileg, de arra még mindig nem jöttem rá igazán, hogy mi az, ami kifejezetten hátravet. Mik azok a dolgok, amik után biztosan kevésbé fogom szeretni magam. Ennek köszönhetően néha igen kellemetlen helyzetekbe kerülök.

Fura bulikba, ahol igazából senki nem figyel egymásra. Zavaros randikra, amikre azért megyek el, mert nem merem megmondani: nem szeretném ezt az egészet. Baráti kávézásokra, ahol igazából mindig félek teljesen végigmesélni a történeteimet, mert le leszek ugatva. Ha igazán szeretném magam, biztosan kerülném ezeket. Na jó, vagy csak fele ennyi hasonlóban vennék részt. Esetleg pont attól vagyok erősebb és ügyesebb, hogy kezelem az ilyen helyzeteket?

Mitől szeretném magam jobban? Ha kikerülném azokat az élményeket, amikről korábban stabilan rossz tapasztalatokat gyűjtöttem? Vagy ha néha menetrendszerűen belehajtanám magam ilyen helyzetekbe a tanulság elérésének jegyében? Bármi is a válasz, a legigazibb igazság - ebben egyre biztosabb vagyok -, hogy a lelki egyensúlyt illetően sem létezik száz százalék.

Optimizmus és szép napok valóban vannak. Én is erre törekszem. Frissen ébredni, teázni, sétálni, olvasni, nevetni, festeni, írni, főzni, táncolni. Aztán nem figyelek oda, és már megint hazafelé sétálok egy értelmetlen estéről. Ilyenkor újra átengedem magam a hirtelen jött bizonytalanságnak. Azoknak az aggodalmaimnak, amiket nem éreznék, ha inkább otthon maradtam volna - de ezek is az élet részét képezik.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock