Csendben várok rád, hátha visszatérsz hozzám...

Mindig mikor nagy a csend, akkor jön a vihar. Hirtelen karon ragad az élet, és megpörget a tengelyem körül. Mikor azt hiszem, beleragadtam, akkor mászom ki belőle igazán. Mikor végre elfogadom, ami van, akkor jön a változás.

Csendben ülök hát, és várok. Hallom az óra másodperc mutatójának ritmusos kattanását. Talán most. Vagy most. Vagy most. Sosem voltam a boldogság és szeretet békés szigete. Az a lány, aki a pasik párkapcsolati elégedettségének mutatóját az egekbe tolja.

Én inkább a titokzatosan baljós csaj voltam, aki olyan vihart csapott, amitől minden férfi futásnak eredt. Futottak is, amerre láttak, majd némi töprengés után volt, aki mégis visszafordult. Te viszont nem. Nem láttalak már másfél éve. Már az orromban sem érzem az illatod, a hangod is fakóvá vált a fejemben. Az arcodat csak azért ismerném fel, mert látlak a fotókon.

Bujkálunk egymás elől. Néha másik országban, néha másik kontinensen vagyunk. Néha csak azért nem látsz meg, mert elfordulok, hogy megcsókoljak valaki mást. Néha csak azért nem látlak meg, mert vak vagyok a lelked erdejében.

Ülök hát, és várok. Türelmesebb vagyok, mint bárki gondolná. Huszonöt éve várok "rád", hova sietnék már néhány nappal, talán pár hónappal? De a lelkem, az én drága, apró lelkem kitörne - és én hagynám is. Futna, mert nem tudja, hol van épp, merre van a helye - mégsem megy semerre.

Forrás: Shutterstock

Egy helyben toporzékol, mint egy ötéves, aki nem kapta meg azt, amit kívánt. Ordít, én pedig hallgatom. Nem ismerek rá, sosem csinált még ilyet. Volt már magányos, összetört, meggyötört, de mindent úgy kezelt, ahogy azt kell. Nyugalommal, reménnyel, kitartással. A mai napra ezek már csak szavakká váltak, lógnak a levegőben.

Most viszont csak vágyakozik. Sír, akár egy újszülött, akit levettek az anyja mellkasáról. Ha kérdezem, mi a baj, csak nyüszít. Könnyek között rebegi a neved, mint valami imádságot ebben a zaklatott világban. Behunyom a szemem, és csendre intem.

A viharban nehéz megtalálni azt a bóját, mely az életben maradás utolsó reménysugara lehet. Márpedig ez vagyok én neked, és ez vagy te nekem. Utolsó mentsvár, kiút ebből a veszedelmes útvesztőből, mely minden lépésünknél mérgező indákat fon lábaink köré.

Próbálok békét tenni a lelkemben, de minden nappal egyre rosszabb. Minden nap eggyel több könny gyűlik benne, és félek, szétszakít majd bennem mindent az utolsó csepp. Ha van sors, akkor az vagy te nekem. Ha létezik karma, akkor az vagyok én neked. Ha van Isten, akkor azok vagyunk mi ketten.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?