A szívben a szerelem helyét kitöltheted szeretettel és tisztelettel?

Újra találkozott két ember. Látszólag már mások voltak, nem azok, akik évekkel ezelőtt havi pár estére egymás karjába menekütek - még a saját gondolataik elől is. Mohón tépték szét egymás testét, a lelkükben titkokkal, az életükben zűrzavarral...

Bor - karakteresebb, gyümölcsösebb, mellé sajt, egyszerűbb és pikánsabb... Jelenlét, valóságos és álomszerű. Két ember, akik már elfelejtették egymás illatát, csókját és testét, így csak beszélgettek a mindennapokról.

Szerelmekről, kétségekről és gyötrődésről, mellébeszélés nélkül. Hiszen olyan tét nélküli találkozás volt ez, ahol már nem kellett a legjobb formájukat mutatni, mert látták már egymást ragyogva, más iránt rajongva, összetörve és sírva. Láttak hibákat, gyengeségeket, és már túl sokat tudtak egymásról ahhoz, hogy újrakezdjék. De ahhoz is, hogy teljesen elfeledjék egymást...

Ők már tudják, hogy a szív választ, de lassan azt is kapizsgálják, hogy végül az ész dönt. A szív bizony néha "rossz" embert választ. Aki ellen millió érv szól, és mégis valami ott tart mellette.

Talán az a fránya remény, ami az emberek életét megkeseríti, gúzsba köti, és rabként dobálja egyik magányos estéből a másikba. Hogy egy ilyen rideg órában ábrándozva huppanj bele olyan álmokba, amikben puha léptekkel haladsz szobáról szobára, nézve az alvó szerelmedet, aki mellett az éjszaka is nyugodtabb, és az ébredés is derűsebb.

Talán mindketten gondoltak már arra, hogy nem volna hiábavaló, kiszámíthatatlan szerencsejáték bizalmat szavazni a másiknak - akár egy életre. De lázadó természetük nem ismer félmegoldásokat, megalkuvást pedig pláne nem! Annyi ember van körülöttük, akik csak azért vannak együtt, mert a másik az "optimális" választás.

Forrás: Shutterstock

Ezt ők csak messziről vizsgálják, olyan távoli és hihetetlen számukra. Ők, mint két gyerek, rendületlenül hisznek a csodákban, a szerelemben, az összetartozás erejében. De rájuk talált a félelem és egy parányi szobába zárta őket, aminek falai az évek múlásával egyre sebesebben közelednek... A tér, a levegő, a lehetőségek, a remény a családra, egy társra egyre csak fogynak. Mohón falja fel az idő, ami egy megbolondult óra gyorsaságával pörög, és bármennyire szeretnék csak egy kicsit megállítani, nem lehet.

Aggódva néznek a jövőbe, és egymásra is. Mindketten ugyanarra vágynak, de nem egymástól. És amikor két ember magánya találkozik a bor bódulatával, egymás karjába löki a testeket, hogy ölelve azon gondolkozzanak: miért nem lehet egyszerűbb az élet?

Miért nem tudják egymást szeretni? Miért csak "jó választások" lennének egymásnak, és nem olyanok, akit teljes szívből tudnak szeretni? Hiszen tudják és látják, hogy az "optimális" párok szívében szerelem nélküli űr tátong - ahova minduntalan bekívánkozik valaki. Gyakran megcsalások, tönkrement életek és családok sora marad utána.

Vajon lehet ezt másképp is? Lehet, hogy választanak, döntenek, közös életet kezdenek, a rémisztő magányos jövő képét elkezdik átfesteni, és a szív követi őket? Tartósan meg lehet-e tölteni a szívben a szerelem helyét szeretettel és tisztelettel? Amikor csábulnának, az eszük tudná-e emlékeztetni őket azokra az órákra, amiket gyötrődve egyedül töltöttek, és hogy végül miért emellet az élet mellett döntöttek?

A bor lassan elfogy, az este eltelik, ezzel pedig a kétség, a bizonytalanság is visszaköltözik az életükbe és beléjük, hiszen nem tudják a helyes megoldást. Egyszer talán döntenek majd - mindent feltéve egy lapra. De az nem ma lesz, hiszen még reménykednek a teljességben, a kerek egészben.

Tóth Zsuzsa

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek