Mindent elveszíthetsz, ha mindenkit le akarsz győzni!
Évekkel ezelőtt láttam egy videót: két óvodás korú kislány ült egymás mellett. Egypetéjű ikrek, egyforma ruhában, egyformára fésült hajjal. Előttük ugyanolyan tányér, szalvéta és két tökéletesen egyforma sütemény feküdt. Egy pszichológiai kísérlet résztvevői voltak, amely a gyerekek közötti rivalizálást vizsgálta.
Ebben a korban teljesen természetesek azok a kijelentések, mint például: "Az én autóm gyorsabb a te autódnál" és "Az én apukám erősebb a te apukádnál." Ismerős ez mindannyiunknak. A kísérletben arra voltak kíváncsiak, hogy mi történik egy olyan helyzetben, amikor nincs különbség a rivalizálás tárgya - jelen esetben a sütemények - között.
A kislányokat láthatóan zavarba hozta a helyzet, megilletődötten nézegették a sütijüket, majd kis idő múlva az egyik lányka határozottan kijelentette: "Az én sütim akkor is sokkal egyformább!"
Évekig eszembe sem jutott ez a jelenet, de aztán összefutottam Kittivel. Neki valahogy nem sikerült kinőnie ezt a gyermekkori versenyzősdit, és most negyven felett próbálja újra összerakni az életét és önmagát. Anyagilag és lelkileg is ráment arra, hogy a környezetében mindenkivel rivalizált. Ha valaki az ismerősei közül új hűtőt vett, akkor neki is új kellett, de nagyobb. Ha pedig MargitékGörögországba mentek nyaralni, akkor ő Kenyánál alább nem adta.
A vég a közösségi oldalak megjelenésével jött el, ahol az összes közeli és távoli ismerőse megosztását látta, és már képtelen volt tartani a tempót. Sikertelennek érezte magát, mert nem tudott a több száz ismerősénél meg az általa követett celebek mindegyikénél nagyobbat venni, messzebbre utazni, jobb munkát megkapni, jobban kinézni.
A környezete legszerencsétlenebb emberének tartotta magát. Boldogtalan volt, miközben volt egy nagyszerű családja, szuper állása, szép lakása, és körbeutazta a világot. Csak szakember segítségével, több év alatt tudott felülkerekedni azon az egészségtelen versenyszellemen, ami meghatározta az életét. Persze Kitti példája egy szélsőség, nem ez a jellemző az emberek többségére. De mindannyian belesétálunk olykor a rivalizálás csapdájába.
Az internetnek köszönhetően, szinte a világ összes emberének az életébe betekintést nyerhetünk, de főleg a korszellem meghatározó alakjainak, a celebeknek az életébe. Napi több órát töltesz azzal, hogy más emberek életét figyeled. A versenyszellem szempontjából ez egy teljesen aláaknázott terület, mert nagyon vékony a határvonal aközött, hogy valaki inspirál téged, vagy egy számodra egészségtelen versenyhelyzetben találod magad.
Gyerekek és munka mellett, a háztartást vezetve nem versenyezhetsz Kim Kardashian vagy Victoria Beckham életével, akik gyerekeire nevelőnő vigyáz, házvezetőnő intézi a háztartást, és más dolga sincs, mint szépnek lenni 0-24 órában.
Amíg te az irodában ülsz, vagy a pénztárgép mögött egy multinál, vagy egy gyárban a szalag mellett állsz napi nyolc órában, addig ők edzőteremben töltik az időt, masszázson és szépségszalonban. Ha felcsúszik néhány kiló a derekadra, nem fog jönni a személyi edző vagy a stylist, hogy rendbe tegye a külsődet.
Ápolt vagy és szép, mégis úgy érzed, hogy nem teszel eleget magadért. Elégedetlen vagy, mert olyan emberek életét figyeled, akiknek ebben a tekintetben a lehetőségei fényévekre vannak a te lehetőségeidtől. Felnőttél, de ettől még ott lakik még benned az a gyermeki én, aki nagyobbat akar ugrani, messzebbre dobni vagy a nagyobb darab csokit megszerezni. Akinek a süteménye sokkal egyformább.
Nem tűnt el, épp csak kontrollálod. Megtanultad, hogy hol vannak a határaid, hogy nem kell, és nem is tudsz mindenkinél erősebb, bátrabb, okosabb vagy szebb lenni. Mert nem ez a boldogságod kulcsa. Munkál benned a versenyszellem, és ez jó, mert hozzájárul ahhoz, hogy folyamatosan fejlődhess. Hiszen csak akkor leszel tisztában a saját képességeiddel, ha másokhoz méred magad. Az azonban már egyáltalán nem mindegy, hogy kihez.
Nyitókép: Shutterstock