Mindent egy lapra tettem fel azzal, hogy szeretlek...

Szeretlek. Gyönyörű, ugyanakkor ijesztő érzés - hiszen mostantól mindent egy lapra teszek fel. Kiszolgáltatom magam, szőröstől-bőröstől, játszmák nélkül. Csupasz valóságában adom át a lelkemet - csak így érdemes! -, és bízom benne, hogy nem gyűröd össze a markodban, mint egy ócska levélpapírt.

Hős leszek. Kitörlöm az elmémből az összes csalódást. Semmissé nyilvánítom a fogadkozásomat, miszerint többé nem bízom senkiben. Harcba induló katonák bátorságával nézek szembe a ténnyel, hogy bármi megtörténhet. Talán együtt maradunk egy életen át... De az is lehet, hogy néhány hónap múlva kiszeretsz belőlem - vagy én jövök rá, hogy mégsem illünk össze. Esetleg minden csodás lesz, mégis elsodor minket egymás mellől az élet.

Olyan az egész, mint egy orosz rulett, mégsem visszakozom. Bízni akarok. Benned, magamban, a sorsban, a szerencsében... Pedig annyian kiáltják körülöttem, hogy képtelenség megtalálni az Igazit, hogy akár szűkölve hátrálhatnék is.

Magamra ölthetnék egy páncélmellényt, melyről lepereg minden vágy, remény és álom, hogy sivár ürességben tartsa szívemet. Csakhogy élni akarok! Örülni és bízni. Nem vagyok hajlandó rettegve megbújni, és olyan csalódásokat siratni, amelyek még meg sem történtek.

Forrás: Shutterstock

Itt vagyok hát. Odaadom magam, hogy szeress, és szerethesselek. Hatalmas felelősség mindkettőnk számára. Óvatosan kell játszanunk, hiszen a másik szíve és bizalma a tét. Mit rejt a jövő? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ölelni akarlak. Feloldódni benned, testestől-lelkestől. Hinni, hogy valóban olyan vagy, amilyennek attól a perctől gondollak, amikor megismerkedtünk. Bizakodom, hogy őszintén szeretsz majd, becsülettel járod a közös utunkat - és egyenes tekintettel köszönsz el, ha netán le akarnál róla térni...

Szeretlek. De bármilyen álomszerű boldogságban úszunk is, számítok rá, hogy néha nehéz és viszontagságos lesz az út. Kukába vágom hát a félelemből és előítéletekből szőtt szemellenzőmet, és beszerzek helyette egy erős cipőt, hogy át tudjak ugrani minden akadályon. Néhányan azt mondják, így sem sikerül... De te és én akkor is vállaljuk a kockázatot.

Induljunk.

Forrás: Shutterstock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?