Nem szólhatok neked, hogy a férjed egy gazember...

A család szent - legalábbis az én olvasatomban mindenképpen. A világnak egy olyan szeglete, amely biztonságot ad. Nem azért, mert konfliktusoktól mentes, hanem mert ismered a játékszabályokat. Az ízeket, az illatokat, a rigolyákat és a berozsdásodott poénokat.

Aztán ahogy telnek az évek, a kör tágulni kezd: a fiatalabb generáció felcseperedésével megérkeznek az újdonsült családtag jelöltek - belőlük lesznek a sógorok és sógornők. Biztosan te is ismered azt az érzést, amikor valakiről már az első pillanatban tudod, hogy soha többé nem szeretnéd viszontlátni - mert már a kézfogásnál, az első néhány mondatnál borítékolható, hogy egy gazemberről van szó. 

Forrás: Shutterstock

Nyilván sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy jelezd a gyomrodban feltóduló érzéseket, akár egyetlen arcrezdüléseddel is. Meg aztán, ahogy oldalra pillantasz, azt is rögtön megérted, hogy felesleges is lenne megszólalni. Hiszen a hugicád fülig szerelmes a gentlemannek álcázott "jóemberbe".

Persze az első néhány családi ebédnél még elmegy a dolog. Nem veszel tudomást a kétértelmű megjegyzéseiről, a rajtad felejtett tekintetéről. Közben meg bőszen reménykedsz, hogy hamarosan működésbe lép a húgod agyának értelmesebbik fele, és végre meglátja, kivel is van dolga. De az én kicsi hugicám nem látta meg, hogy ki is az ő Botondja valójában. A tisztességet hírből sem ismerő Botond pedig mindent meg is tett azért, hogy ne essen csorba a mintaférj és mintaapa szerepén.

Az évek teltek, és egyre inkább kezdtem elfogadni, hogy bizonyos dolgok nem változnak. A húgom elveszett a saját illúziójában, és kívülről nézve tényleg mesébe illő az életük: két egészséges gyerek, egy fiú, egy lány. Értelemszerűen a fiú az idősebb, hisz az "úgy illik". Megvan a budai családi ház is - gondozott kerttel és madárcsicsergéssel. Apa sokat dolgozik, anya őrzi az otthon melegét.

Kell ennél több?

Mondjuk, gyomor az nem árt hozzá. Főleg, ha olykor megtörténik, hogy a sógorod alkalomadtán kikezd a barátnőiddel. Persze mi sem természetesebb, hogy a húgod szemében a barátnőid a hibásak. Csakis ők kellethették magukat. A szegény férfiember meg nem képes kordában tartani a kezecskéit, ha egy kerek feneket lát - ez egyértelmű és logikus, nem?

Őszintén szólva egy rossz komédiának tartanám, ha nem érezném a bőrömön a vérlázítóan perzselő valóságot - és főleg, ha nem én lennék az egyik azok közül, akiknél a csodaférj bepróbálkozott. Bár becsületére legyen mondva: évekig várt, amíg a szavak szintjéről a tettek mezejére lépett.

Forrás: Shutterstock

Nincs nagy csattanó vagy piszkos részletek. Egyszerűen bemászott az ágyamba, amikor egy átbeszélgetett és italozott éjszaka után náluk maradtam. Igen, tette mindezt úgy, hogy ott aludt a felesége a folyosó másik végén - a nő, aki a testvérem...

Gusztustalan volt és megalázó. Dühítő és végtelenül szomorú. Üvöltve szerettem volna elküldeni a kurva anyjába - mégsem tettem. Pedig átfutott az agyamon, hogy átrohanok a húgomhoz, és megpróbálom felrázni a Csipkerózsika álomból. Hogy teszek egy újabb kísérletet, és megpróbálom megértetni vele, hogy kivel is él együtt. Nem ez lett volna az első kísérlet. De nem tettem, mert úgy éreztem, nem tudom lerombolni a látszólagos idillt.

És hiába is próbálkoznék a legjobb szándékkal, csak azt érném el, hogy a húgom engem is bedobna a süllyesztőbe a többi nő közé, akik "kikezdtek" a férjével. Féltem, hogy nem hinne nekem. És ahelyett, hogy szembesülne az önámítással, csak eltaszítana magától, és engem is megvádolna. Hiszen nekem se férjem, se családi házam, se gyönyörű gyerekeim nincsenek. Csak egy aprócska lakásom a belváros egy félreeső utcájában.

Így hát nem tettem mást, csak kizavartam ezt az embernek nehezen nevezhető lényt a szobából, és bámultam magam elé hajnalig. Letompult az agyam, és erőtlen lett a testem. Csak feküdtem ott, a budai családi ház vendégszobájában. Meredten néztem a csillárt, aminek az ára talán meghaladja a félhavi fizetésemet is. Az ördög és az angyal közben vadul vitatkozott a vállaimon, hangosan cikáztak a gondolatok a fejemben...

Nem, tényleg nem is kell szót ejteni erről az incidensről. Mint ahogy a tisztességről sem. És arról sem, hogy a következő családi ebéden hogyan győzöm le a szűnni nem akaró hányingert, ami most már örökre bennem marad, akárhányszor megpillantom azt az embert...

Sára történetét Baranyai Kata jegyezte le.

Forrás: Shuttertsock
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?