A gyerekkoromat juttatják eszembe, amikor egy nap alatt végiglátogattuk az egész családot, én pedig már evés közben azt vártam, mikor kezdik kiosztani az ajándékokat. A hagyományokkal azonban - sajnos - már gyermekkoromban sikerült szakítani, amikor nagyapám véletlenül felgyújtotta a fát az ünnepi gyertyákkal. Csak arra emlékszem, hogy apuék ott rohangáltak a körfolyosón az égő ágakkal, és gyerekfejjel az egész roppant mulatságosnak és izgalmasnak tűnt.
Aztán eszembe jut a nagyi, aki a nagypapa halála után is mindig ugyanúgy kitett magáért, és tökéletes karácsonyi ebédeket és hangulatot rittyentett össze. Minden évben elmondta, hogy köszöni, de nem kér semmit, meg tudja venni magának. Persze kényszerítettük, hogy mondjon már valamit. Így hát - közel a kilencvenhez - elrebegte, hogy kifogyott a Chanel 5-öse. Apu konkrétan rosszul lett a pénztárnál, amikor lecsippantották neki a száz milliliterest egy fél havi minimálbér áráért, de legalább végre a nagyi is kért és kapott ajándékot.
Amikor külföldön éltem, a sivatagi vidéken elég nehéz volt bármilyen meghitt ünnepélyes hangulatot is összehozni. Tíz éve konkrétan harminc méter mélyen töltöttem a karácsony napját. A Vörös-tengerben, a Salem Express hajóróncsánál, ami több száz ember végső nyughelye, akiket éjszaka, álmukban ért a halál. Kevésbé szomorú, de elég bizarr látvány szörföző meg búvárruhás Mikulásokkal találkozni a parton, a feldíszített pálmafák alatt.
Igazából azóta próbálom gatyába rázni ezt az egész karácsonyosdit, amióta hazaköltöztem. Tavaly megpróbáltam tisztességesen felkészülni mindenre, de anyu vakbélműtét utáni komplikációi keresztülhúzták a számításainkat. Egy csomag ropi és egy pohár bor volt minden, amit a vendégségbe érkező családtagoknak kínálni tudtunk, aztán beözönlöttünk a kórházba az ajándékokkal, hogy együtt ünnepelhessünk.
Most meg, hogy minden adott lenne a boldog karácsonyhoz, egyik tesóm sem lesz itthon, ráadásul közölték a szüleim, hogy idén nem lesz karácsonyfa sem! Úgy tűnik, már nem tekintenek rám gyerekként - ami jóval harminc felett érthető, de azért kicsit sajnálom.
Rájöttem, hogy egyáltalán nem kell görcsölni, mert minél inkább próbáljuk tökéletessé tenni a karácsonyt, annál kevésbé sikerül. A plázák hangszóróiból már november óta zeng a Last Christmas, ami az őrületbe kerget mindenkit, és mellesleg nem is karácsonyi szám.
Ezek után az ember a téboly és a végkimerülés felső határáig süt-főz otthon, hogy szentestére hullafáradtan rogyhasson össze. Pedig tényleg csak arról szólna az egész, hogy együtt legyünk a szeretteinkkel, amihez lehet, hogy néha tényleg elég egy csomag ropi meg egy pohár bor.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.