Tökéletes életem volt - vagy mégsem?!

Persze hétköznap is találkozunk, de akkor csak a rohanás van: iskolába kell vinni a gyerekeket, aztán irány dolgozni. Munka után különórák jönnek, este pedig az otthoni pörgés, vacsora, lecke - nincs időnk beszélgetni, szóval, marad a szombat. Annyira jó, hogy nemcsak mi, feleségek, hanem a férjeink is barátok! És ebben semmi kényszer nincs. Az évek alatt egyszerűen így alakult. Mert szuper jó fejek vagyunk - mi is, és ők is!

Nóráék még a gimiben lettek egy pár, azóta - huszonöt éve - szeretik egymást. Szerelmük gyümölcse két okos és szép gyerek, kertes ház, nagy autó, jó állás. Kláriék - úgy, mint mi - az egyetemen ismerkedtek meg. Mindketten azonnal tudták, hogy egymásnak rendelte őket az élet. Mert nekünk ilyen barátaink vannak... A problémákat, ha egyáltalán vannak, közösen oldjuk meg, megbeszéljük - de milyen problémánk is lehetne egy őszinte, boldog kapcsolattal a háttérben?

Mindig ugyanabba az étterembe jövünk. Elég menő hely, és követik a legújabb trendeket: a rántott hús mellett most éppen szusit is lehet választani. Maradhatunk, amíg szeretnénk: a gyerekekre bébiszitter vigyáz - mert bár már elég nagyok, nem hagyhatjuk őket egyedül. Sokan nem is tudják, hogy a gyerekeket tizennyolc éves korukig nem lehet felügyelet nélkül hagyni - meg elengedni sem szabad őket sehova, mert még a végén cigizni és inni kezdenek.

A kontroll nagyon fontos: biztonságot nyújt nekik, hogy tudják, vigyázunk rájuk. Majd ha nagykorúak lesznek, odamennek, ahová akarnak! De csak akkor, amikor elvégezték az aznapi feladatukat - mert ameddig itthon laknak, mi, szülők irányítunk. Hiszen ők még honnan tudnák, hogy mit akarnak? Azért van a szülő, hogy helyettük döntsön. És ez a döntés csak jó lehet. Nekünk már van tapasztalatunk, tudjuk, milyen az élet, és azt is, hogyan kell élni - sőt, jól élni! A gyerekeknek pedig az a dolguk, hogy szót fogadjanak. Ez így helyes.

Vacsora után a mi kocsinkkal megyünk haza az étteremből. Hétszemélyes terepjáró, biztonságos, olyan, mint egy tank, mindent kibír. Aztán egyszer csak azt látjuk, hogy egy kamion átjön a mi sávunkba... És CSATT. Minden megváltozik. Szerencsére csak az autó törik össze, mi nem: mind a hatan épségben szállunk ki a roncsból.

És hirtelen felmerülnek bennem olyan kérdések, amik eddig sohasem: mi az életem értelme? Csak a család és a hibátlan életre törekvés? Az, hogy mindig jó döntéseket hozzak? Érdemes ennyire befelé, csak a szűk családnak élni? Mit teszek azért, hogy egy jobb világban éljünk? Tényleg kontrollálnom kell mindent, vagy hagyjam, hogy csak úgy megtörténjenek a dolgok?

De a legfontosabb felismerésem, hogy a gyerekeimet szeretni akarom, nem pedig folyton csak felügyelni és irányítani. Elfogadni őket olyannak, amilyenek - meghallgatni, amit mondanak, figyelni rájuk, és beszélgetni... Beszélgetni szüntelenül.

Törőcsik Edit novellája.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock