Ne felejtsd el mama, hogy szeretünk!

Beléptünk a szobába. Ugyanaz a látvány fogadott, mint az elmúlt három alkalommal is.
Nagyanyám az ágyában feküdt, kissé keresztben - látszott a testhelyzetén, hogy nem valami kényelmes, de valószínűleg nem tudott máshogy elhelyezkedni. A szeme nyitva, a távolba révedt.

- Szia, mama! - a köszönés hallatán oldalra fordult, próbált felülni - sikertelenül.

- Várjon anyu, segítek! - mondta apukám, és már ugrott is felültetni a mamát.

- Szervusztok. Köszönöm, Pistikém! Hát, már azt hittem, nem is fogtok ma kijönni.

- Hát hogy ne jönnénk ki, mama? - feleltem.

Mindig lelkiismeret-furdalás gyötört, hogy csak havonta tudom meglátogatni a nagymamámat. Pedig a józan eszemmel tudtam, hogy ennél gyakrabban nem tudok elszabadulni egy féléves csecsemő mellől, a 150 kilométerre levő lakhelyemről.

Én nem is tudom, mi volt velem - folytatta a mama. - Azt mondták, elestem. De én azt nem tudom. Csak elmentem sétálni. Aztán utána én nem tudom, mi volt velem. Csak arra emlékszem, mikor az ápolók itt sürögtek az ágyam körül.

Azt hajtogatta, hogy őt nem is szereti az unokája - szólalt meg egyszer csak a szobatársa. - Hiába mondtuk neki, hogy de igen, nagyon is... Egyre csak ezt mondogatta. Mert sosem jön a tájára se...

Csak ott ültem teljesen leforrázva. Hogy gondolhat ilyet az én mamikám? Ezentúl gyakrabban kell felhívnom, és többször eljönnöm - valahogy majd megoldom. De hát, hogy ne szeretném? Mikor nála töltöttem gyermek- és kamaszkorom legszebb nyarait. Egyszerre megrohantak az emlékek, éreztem, ahogyan könnyek gyűlnek a szemembe.

Eszembe jutott a rengeteg strandolással töltött nap. A Dagály. A hullám medence, a barna kockás pléd, amin annyi jégkását meg sajtos-tejfölös lángost ettem. A kettes villamos, ahonnan először láttam a budai oldalt. Az Ecseri piac, a Jézus szíve templom, a ferencvárosi kis lakás. A nagyapám rosszalló tekintete, mikor már ötödik nap csokis parányt reggeliztem, és a mama cinkos pillantása, ami azt üzente: "Ne törődj az öreggel, csak irigy, mert neki nem adunk." Megannyi gyönyörű közös emlék, amikért örök életében hálás leszek ennek az asszonynak. Ennek az asszonynak, aki most azt mondja, hogy nem is szeretem...

- Biztosan nem gondolta komolyan - szólalt meg apu. Tudja, hogy Viola mindig is sokat foglalkozott magával.

- Tudom, fiam. Azt is tudom, hogy messze lakik. De azért igazán telefonálhatnál sűrűbben, lányom! - fordult hozzám.

- Persze, mama! Minden másnap hívni foglak - feleltem, de belül még mindig a sírás fojtogatott.

- Picit elfáradtam, ledőlök - mondta mama.

Segítettünk neki lefeküdni, majd elköszöntünk, és kifelé vettük az irányt az idősek otthonából. Ahogy visszapillantottam az ajtóból, láttam, hogy a mamám tekintete újra üvegessé válik, és csak bámul ki az ablakon... Majd hirtelen felénk fordult:

- És a Pista fiam miért nem jön veletek soha? Biztosan nem is szeret engem...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock