Felesége nagyhangú, parancsoló típus. Létezik ilyesmi a valóságban is? Vagy városi legenda az egész? Egyáltalán, ugyanazt jelenti papucsnak lenni egy nő, és ugyanazt egy férfi szemében?
Ha tudományosan akarom megközelíteni a kérdést, gondban leszek, a papucsférjek megjelenését ugyanis evolúciósan elég nehéz bizonyítani. 200 évvel ezelőtt a férfi volt a család feje. Főbb kérdésekben ő határozott, magyarázatképp pedig maximum egy "megmondtam, amit megmondtam" szolgált, ha épp szűkszavú természettel áldotta meg az Isten.
Persze a régi mondás, miszerint "egy családban a férfi a fej, és a nő a nyak", sok mindent elárul. Már akkori nőtársaink is jól tudták, hogyan lehet okosan és nőiesen befolyásolni férjük döntéseit.
Tudom, később aztán jöttek a nőmozgalmak, a nadrág és a szavazati jog, amik sok mindent megváltoztattak. Mégis nehéz elképzelni, hogy a régmúlt parancsoló férfijainak leszármazottjai nagy számban feleségüktől rettegő pipogyák lettek. Nem egyenrangú felek, hanem kifejezetten alárendeltek.
A jelenség kialakulásának okai tehát meglehetősen ködösek, ennek ellenére számos ismerősöm állítja határozottan, hogy létezik. Ott van például a Géza és a Sanyi. Tipikus papucsférjek, nincs saját véleményük, feleségük irányításának rendelik alá az életüket. Ráadásul különböző szituációkban tettek bizonyságot látványos (és komikus) módon papucsságukról.
Csakhogy szerintem egy-egy helyzet még nem lehet bizonyíték, főleg ilyen "fontos kérdés" eldöntésében. Mert lehet, hogy Géza az OBI-ban beletörődve fejet hajtott a piros csíkos tapéta megvásárlása előtt, mikor a felesége fejhangon, a sírás határán közölte, hogy "Ezt vesszük vagy semmit!" Nem tudjuk azonban, hogy korábban egymás között milyen engedményeket tett a nő valami másban, ami Gézának volt fontos.
Egy kapcsolat - maximális demokratizmus esetén is - sokszor követel kompromisszumot. Egyszer az egyik enged, máskor a másik. Egy nyilvános helyen engedő férj viszont hamar magán találhatja az otthoni lábbeli nem túl hízelgő bélyegét...
Bár hosszas gondolkodás után el kellett ismernem, hogy láttam már olyan férfit, aki valódi megalázkodással, elnyomva élte az életét a felesége mellett. A háttérben viszont ilyenkor valószínűleg komoly pszichológiai okok állnak: túl domináns, elnyomó anya, kóros önbizalomhiány... Bárhogy is, ők azok az emberek, akik valamilyen szinten "sérültnek" tekintendők. Segítségre szorulnak (akárcsak "elnyomóik"), tehát nem érdemlik meg az inkább viccesnek ható, de mindenképp felületes papucs jelzőt.
A férfiak viszont előszeretettel vetik oda ezt egymásnak, néha ugratásképpen, néha komolyan. Ez kicsit olyan, mint mikor a nők mérgükben leribancozzák a másikat. Lehet, hogy olyasmi miatt, amit már ők maguk is elkövettek. Csak épp saját tettüknek ismerik az érzelmi hátterét, a mozgatórugóit - ami talán a másiknál is ugyanaz volt... Az is előfordulhat, hogy valakit ugyanazért a dologért férfitársai pipogyának tartanak, míg nőismerősei szívükbe zárva, "romantikus férfi"-ként emlegetik. Mondjuk, ha minden reggel ágyba viszi a feleségének a kávét.
De akkor most léteznek papucsférjek, vagy nem?!
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.