Nem ciki, ha néha neked is kell egy kis motivációs löket

Ez azonban nem egy tökéletes világ, nagyon kevés embernek van meg a képessége és a lelki ereje ahhoz, hogy folyamatosan egy felfokozott állapotban tartsa magát. Még akinek ez jobban is megy, annak is lehetetlen mindig ezer fokon égni, és tízezres fordulaton pörögni. Néha kifejezetten leeresztünk, és már nehezen találjuk meg önmagunkban a hívó szót. Így kell a külső pozitív löket. Ez az élet minden területére igaz, legyen szó párkapcsolatról, munkáról, hobbiról vagy tanulásról...

Ki más vehetné észre, ha nem a párunk, hogy esetleg rossz irányba menetelünk, vagy éppen csak egy helyben toporgunk? Kinek a véleményét, tanácsát hallgatjuk meg, ha nem az övét? Azt hiszem, kevés jobb érzés van annál, mint amikor ő büszke ránk, vagy éppen te lehetsz az rá. Hogyan lehetnénk motiváltak, ha a másik nem foglalkozik velünk, nem áll mellettünk, és nem biztat minket? Vagy éppen nem tekint ránk szövetségesként egy-egy nehezebb helyzetben...

Egy igazi vezető általában figyel erre, a tipikus főnököket - akik úgy hiszik, a pozíciójukból adódóan bármit megtehetnek - jellemzően már kevésbé érdekli ez. Ők ráadásul arra is hajlamosak, hogy a motivációt lecseréljék a csesztetésre. Ami ugyan rövid távon beválhat, de később pont a várt eredmény ellenkezőjét fogja kiváltani. Úgy meg aztán végképp mehet az egész a kukába. Ezzel csak azt érik el, hogy az ember rühelli, hogy be kell menni dolgozni, megutálja, amit csinál, és ahogy alkalma lesz rá, megpattan.

Nagyon érdekes dolgot figyeltem meg a lányomnál. Ő épp a bukfencezés művészetét próbálta elsajátítani - több-kevesebb sikerrel. Mozgásban nem annyira jeleskedik, a kézügyessége jó, de a mozgáskoordinációja olyan, mint annak a bizonyos kis elefántnak a porcelánboltban. Olyan 90-10% arányban rontotta el a bukfenceket - és hát igen... a 90% a rontásokat jelöli. De egyszer csak gondolt egyet, és azt kérte, hogy "szurkoljunk" neki. Még azt is a szánkba adta, mit szeretne hallani: "Hajrá! Meg tudod csinálni! Ne add fel!" Természetesen partnerek voltunk benne, és hangosan kántálni kezdtük. Egyszeriben megfordultak a százalékos arányok, és az a boldogság, amivel ezt fogadta, leírhatatlan.

Ha azonban önmagunktól nem megy, akkor a megfelelő embereknek kell ehhez lendületet adni. A külső szemlélők talán ezért is fontosak az életünkben. Nem kell minden tanácsot megfogadnod, de ha átlépsz az egódon, akkor kiválóan ki tudod válogatni a világ zajaiból, hogy mire is van szükséged. És ezt talán a gyerekektől leshetjük el a leghatékonyabban.

Nyitókép: Shutterstock