Az emberek nem hisznek már a boldogságban

Az emberek nem hisznek már a boldogságban. Azt hiszik csak látszat, és a látszat csal. Nem örül senki a másiknak, mert úgysem igazi a boldogsága. Milyen szörnyű világ lenne, ha ez valóban így volna...

Gondold csak végig: te képes vagy kedvesen visszamosolyogni, ha egy barátod arról mesél, mennyire boldog az új párjával? Szívből örülni neki? Vagy inkább csak az arcodra erőltetsz egy félmosolyt, miközben arra gondolsz: "Na, ezeknek sem adok két hétnél többet!"

  • Mi is indokolná az optimizmusod? A kétkedés nem ok nélküli, hiszen eddig a te kapcsolataidnak is mind szakítás lett a vége.
  • Hogy szerethetné valaki teljes mértékben a munkáját, ha te azt érzed, hogy tökéletes munka nincsen, és azt hiszed "Ez is csak magával akarja elhitetni, hogy élvezi, amit csinál."
  • Miből gondolhatnád, hogy egy anya tényleg élvezi az anyaság minden pillanatát, hogy nem csak a gyerek kedvéért és a saját józan eszéért tartja fenn a tökéletesen kisimult anya képét?
    Forrás: Getty Images/BraunS

Az élet arra tanít, hogy kemény légy - pláne, ha nő vagy. A társadalom már nem viseli el a régimódi háziasszony hozzáállást. Dolgozni kell, ezer területen megfelelni. Jót tenni a barátunknak, a szüleinknek, a munkatársaknak. És közben mindenhez jó pofát vágni.

Erre lettél idomítva - csak talán észre sem vetted.

Ehhez jön még plusz adalékként a szociális élettér és a közösségi média, ahol nem lehet lemaradni a tökéletes boldogság versenyében. Erről pedig már egyre többen tudják, hogy nem a valóságot mutatja. Csak azt a képet, amilyennek szeretnénk, hogy mások lássanak minket. Mint minden jó önéletrajz, amibe egy feljavított képet raksz - ami nem is hasonlít a hétköznapi énedre - és tele van ferdítésekkel.

És ha ez így van, akkor miért is ne gondolnád jogosan, hogy mindenki álarcok mögött él? Hogy hihetnéd el jó szívvel, hogy a barátnőd tényleg boldog, mert megtalálta az igazit? Már forgatod is a szemed, ugye? Sokat tapasztalom, hogy amikor azt mondom "Minden jól megy, köszönöm, nagyon boldogok vagyunk", a beszélgetést kis szünet, és a másik fél néma várakozása szakítja meg. Reméli, hogy mondok még valamit, ami hihetővé teszi azt, amit épp hallott.

Forrás: iStockphoto/Gpoint Studio/Anna Bizon

Ilyenkor kényszeredetten hozzáteszem: "Persze megőrjít, hogy a szennyes tetejére teszi a koszos ruhákat, és nem bele. És persze 5 év után már nem számít nagy, romantikus kalandokra az ember. A szákolt halat már nem etetik a férfiak!" Nevetgélem el a végét már én is. Oldani próbálom a helyzetet azzal, hogy besározom kicsit a saját életem. Pedig közben nem érzem azt, hogy bármi rossz lenne.

És frusztráló, hogy mentegetned kell magad, amiért jól vagy. Mert nincs éppen munkahelyi krízised vagy párkapcsolati zsákutcád. A szüleid is egészségesek, és mindig van egy kis pénzed pihenni, és nyaralni járni a Balcsira. Persze ez nem azt jelenti, hogy régebben nem történt valami rossz dolog veled. De azon már túltetted magad, és ez nem zárja ki azt, hogy a jelenben jól érezd magad, és boldog életed legyen. Mindenki csak a saját boldogságának lehet hű mércéje. Nem akarom, hogy erre tartson a világ, hogy az emberek nem hisznek már a boldogságban. Hogy ne higgyék el, hogy valaki őszintén jól van.

SHE

Ha megkérdezik, hogy vagyok, bűntudat nélkül akarom azt mondani: "Minden rendben!" Kétkedő tekintetek nélkül. Nem lehajtott fejjel, nem halkan suttogva. Nem félve az irigységtől vagy a hitetlenkedő kérdésektől. Legalább addig a határozott ideig, amíg a boldogság éppen megadatik.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?