Ő igazán jó nő és jó feleség volt - mégis válás lett a vége

Mit tanult meg? Azt, hogy hogyan kell jó feleségnek és jó nőnek lenni - és maradni. Egész fiatal korában erre készült.

Először persze nem direktben, csak ez jött felé mindenhonnan. Az anyukájától, a nagymamájától, a többi lánytól, az újságokból, a hírekből, a könyvekből. Aztán később mindenkitől. A jó nőnek mindenre van ideje:

  • Arra is, hogy jól nézzen ki, ápolt és - természetesen - hosszú hajjal, rendszeresen krémezett arccal, szemráncok nélkül pompázzon nap, mint nap.
    Forrás: iStockphoto/Olena Zaskochenko
  • Arra is, hogy mindig legyen rajta egy leheletnyi smink - amit legalább fél óra elkészíteni, hogy úgy nézzen ki, mintha semmi sem lenne rajta, csak egy kis természetes pír.
  • Arra, hogy szőrtelen legyen. A lába, a fazon és a hónalja mindenképp, de a szemöldöke is szépen ívelt. Bajusza meg egyáltalán ne legyen.
  • Arra, hogy ne legyen kövér. Persze ez eléggé relatív, mert mindenkinek mást jelent. Egy kis hurka a hason már biztosan igénytelen, de rafinált öltözködéssel álcázhatja.
  • Arra, hogy ne legyen izzadt. Egy férfi, ha edz, neki jól áll. De egy nő meg csak ne legyen csatakos. Csak ha jó a szex.
  • Arra, hogy kicsit lassabban érjen oda mindenhová. Mert ugye magassarkúban igazából csak tipegni lehet.
    Forrás: iStockphoto/grinvalds
  • Arra, hogy mindig csinos legyen. A cipőhöz passzoljon a táska és az öv, de két színnél több ne legyen rajta, mert az már közönséges.
  • Arra, hogy a körmei lakkozottak legyenek a lábán is. Arra, hogy a kezei és a sarka puhák legyenek.
  • Arra, hogy a bőre pedig selymes, pattanás- és pörsenésmentes.
  • Arra, hogy olvasott, tájékozott legyen. Be tudjon kapcsolódni egy beszélgetésbe. Mondjuk, az is elég, ha szépen bólogat és mosolyog, ezzel fedi tudatlanságát. Azt is tudnia kell, hogy mikor melyiket kell alkalmaznia. Mert az is gáz, ha azt sem tudja, mi van a világban, de az is, ha határozott véleménye van. Szóval, jól kell felismernie a helyzetet.
  • Arra, hogy egy randin tudja, hogy ez most az igazi vagy sem. Idő kell, nem szabad elkapkodni!
  • Arra, hogy néha meg kell játszani azt, hogy ő a nyak, a férfi meg a fej, vagy azt, hogy a másik egy szexisten. Akkor is, ha ez nyilvánvalóan nem így van.
    Forrás: iStockphoto/STAGE Stock/Yakobchukolena

Tele volt a hócipője a rengeteg elvárással és azzal, hogy elsőre sosem tudta teljesíteni őket. Valahogy ez a helyzetfelismerősdi sosem jött össze. De az évek meg a rutin azért finomított rajta. Amikor a férjével találkozott, már mindent tudott. Csendben lenni, ha kell, érvelni, ha kell, ápoltnak, szépnek, szőrtelennek lenni, magassarkúban futni, jót szexelni. Egy dologban volt biztos, hogy a szexben nincs játék. Vagyis van, de nem a megjátszós. Az ágyban felszabadult: biztos volt a dolgában még szülés után is. Járt szülés előtt a felkészítő tanfolyamra, tudta: ha "rendesen" akar szülni, a hüvelyét is edzenie kell. A masnit, a felvonót, a három pipát, meg a többi feladatot reggel és este is végezte. Nagyon készült rá, a gyerek azonban másképp döntött. Nem fordult be, így császárral született meg.

Csalódott volt, hogy nem tudott úgy életet adni a gyerekének, ahogyan eltervezte, és persze, ahogyan elvárták. Nem baj, gondolta, így a szex továbbra is élvezetes marad a férjének is. Szűk, ruganyos, izmos, érzéki. A vagina csodája. Az élvezet otthona. Igen, ezzel nem volt gond. Csak a vággyal. Az elmúlt. Inkább aludni szeretett volna, meg a teste is olyan volt, mintha nem is az övé lett volna. Még - az elvárásoknak megfelelően nem létező - izzadsága is egy más ember szagává változott.

Lett egy gyereke, szűk maradt a hüvelye, a férje meg továbbra is vonzó maradt, csak magát nem találta. Úgy gondolta, hogy a szülés után egy anyával szemben támasztott elvárások nyolcvan százalékának megfelel, tehát nincs baj, és a szűkhüvelyen át vezet az út a boldog házasélethez. Így is lett. A negyedik férje imádja mindenét.

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?