szépség testkép frusztráció önkép lelkiállapot komplexum
Tele az internet hangzatos mondatokkal, amik az önelfogadásról szólnak: békélj meg a testeddel, fogadd el önmagad és a többi! De arról kevés szó esik, hogyan is néz ki ez a gyakorlatban?

Előre leszögezem, nem most fogom feltalálni a spanyolviaszt. Sajnos nincs olyan gomb, amit benyomva minden komplexusod megszűnik - ahogy kék és piros pirula sem létezik.

A változás iránti igény ugyanolyan szépen, fokozatosan kúszott be az én életembe is, amilyen lassan, hosszú évek alatt rombolták porig az önképem.

Hétéves koromtól a katolikus iskola egyenköpenyeseinek egyike voltam. Éveken keresztül elkerült a megkülönböztetés, hiszen ha volt is egy kis poci, azt nagyszerűen eltakarta a lepel. Inkább voltunk egyformák, mint komplexusosak... Meg különben is, két ima között nem ez volt a központi téma!

Éppen ezért ért hatalmas sokként, amikor középsulisba mentem és eközben hirtelen vidéki is lettem (pedig Pest megyében laktam).

Forrás: iStockphoto/Christopher Futcher

Amikor pedig korrektort kértek kölcsön a suli mosdójában, nem vallottam be, hogy fogalmam sincs, mi az.

Nem sikerült integrálódnom. Sokat gondolkodtam, mi lehet ennek az oka? És mint egy igazi kamasz, arra jutottam, hogy a duciságom minden baj forrása.

Pedig nem voltam különösen nagydarab, ahogy anyukám mondaná, "volt rajtam egy kis plusz". Mondjuk az nem sokat segített, hogy emellett még jó messzire el is kerültem a sportokat. És a házi koszt a menzával kiegészítve sem azt eredményezte, hogy csökkenjen a testsúlyom.

A többiekkel ellentétben nem lettem evészavaros, de a plusz kilóim a lelkemnek is komoly terhet jelentettek.

Aztán idővel megértettem, hogy erős csontjaim vannak, ezen változtatni nem tudok. De a testzsír-százalék nem adottság kérdése. Innen akár vezethetett is volna egyenes út az egészséges önképhez, ha nem jön Ő.

Én vakon beleszerettem, ő pedig örökké csak kritizált. Nem tetszett neki, ha szoliztam, ha színes vagy mintás pólót vettem fel, ha volt egy kis plusz rajtam, ha túl lapos volt a hasam. Olykor a hajamba is belekötött - ami pedig pár nappal azelőtt még tetszett neki.

Én persze kiskutyaként igyekeztem megfelelni az uraság minden elvárásának, csak éppen szépen lassan eltűntem mellette -, mint nő és mint ember. Szomorú, frusztrált és feszült lettem.

Forrás: iStockphoto/Ana Blazic Pavlovic

Így visszagondolva talán pont ennek a rettenetes lelkiállapotnak - amibe az exem hajszolt bele - köszönhető, hogy elindultam a változás útján.

Annyira sok volt bennem a feszültség - amit a konstans piszkálódása okozott -, hogy egy idő után le kellett vezetnem valahogy! Ezért kezdtem el edzeni.

Elkezdtem jól érezni magam a bőrömben. A mozgástól felszabaduló endorfin és a testem fokozatos formálódása elégedettséggel töltött el.

Persze Neki ez se tetszett! Mindenki másnak kerekebb volt a feneke, az összes csaj a tévében jobb volt nálam.

Én pedig naiv kamaszként elhittem, hogy tényleg hájas vagyok - ahelyett, hogy beintettem volna neki, és egy perc múlva csak a távolodó, kihúzott hátamat látta volna.

Egy idő után elegem lett. A sorsfordító tizenkilencet tapostam és eldöntöttem: összeszedem magam. A tükör elé álltam, büszkén néztem magam benne és úgy döntöttem: szeretni fogom a testemet - az egészséges én- és testkép útját választom, és ezentúl teszek mások véleményére!

Forrás: iStockphoto/Antonio Diaz

Azóta pedig rájöttem egy rém egyszerű titokra: amikor valaki kritizál, annak 90%-ban nem az az oka, hogy veled bármi baj lenne. Az emberek egyszerűen másokon vezetik le frusztrációjukat a saját túlsúlyuk, a rossz munkahelyük vagy a komplexusukból fakadó rossz érzéseik miatt.

Te pedig ne vedd ezt magadra!

Olyan nincs, hogy valakibe ne szorult volna valami szépség. Akármennyire gyűlölöd a tested, garantálom, hogy van legalább egy dolog, ami szép rajtad. Ha még nagyon távol állsz attól, hogy békét köss a külsőddel, első lépésként csak azt az egy dolgot keresd meg magadon, amit szeretni tudsz.

Utána kezdd el figyelni az embereket: mindenkin fogsz találni legalább egy dolgot, ami vonzó! Ha már rutinná válik, hogy észrevedd másokban a szépséget, hirtelen a saját külsődön is könnyebb lesz felfedezni szerethető részeket! ;)

Hámori Barbi - Blondie

Nyitókép: Getty Images

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.