9 gondolat a szerelemről

Kevés téma foglalkoztatja annyira az emberiséget, mint a szerelem kérdése. Filozófusok, színészek, pszichológusok, orvosok és egyszerű hétköznapi emberek sem értik teljesen ezt a jelenséget. Van aki szerint puszta kémia meg csak egy hormon, és tudományos tényekre hivatkoznak. De vannak olyanok is, mint én: Akik egyszerűen csak hisznek benne.

Csodáljuk, utáljuk, vágyunk rá, vagy azért imádkozunk, nehogy megtörténjen velünk! Bármi is legyen a vágyunk, naponta eszünkbe jut, ebben egészen biztos vagyok.
Ezért most úgy döntöttem, összeszedek nektek néhány idézetet a szerelemről. Olyan gondolatokat, amiket nálam sokkal okosabb emberek egyszer már leírtak a téma kapcsán.

Szerelemfüggők, figyelem!

1.

"Létezik olyan, hogy már az első perctől tudjuk, hogy ki az igazi, csak hagyjuk, hogy egy csomó minden az utunkba álljon és akadályozzon, és talán jobb kivárni, hogy a sors újra összefűzzön minket ezen az őrült körhintán, ami soha nem áll le."/Kínos c. film/

2.

"A szerelmet nem érdekli a hatékonyság, sem a biztos dolgok: valamilyen perverz okból még élvezi is az akadályokat, és többnyire nem a körültekintés viszi győzelemre."/David Brooks/

 Forrás: Getty Images/Bojan Kontrec

3.

"Ha szerelmes vagy, minden táncról azt képzeled, hogy igazi. Nem az! Vannak szép táncok, örömteli táncok, pillanatnyi boldogságot, kéjt és önfeledtséget adó táncok - de nem igaziak. Az igaz tánc kibírja a távolságot. Kibírja az öregedést. Kibírja az elengedést. Kibírja, hogy sokáig nem látom, nem ölel, nincs mellettem, máshol jár, messze jár, nem is gondol rám... de a közös zenét mégis hallja, s ha eljön az ideje, visszatér hozzám, és együtt forgunk tovább."/Müller Péter/

4.

"Harminc éve állok a pult mögött, és mondhatom magának, én felismerem a szerelem születését. Meg is tudom adni a receptjét. Vegyen két törzsvendéget! Hitesse el velük, hogy tetszenek egymásnak! Hagyja főni a dolgot, és megtörténik a csoda!"/Amelie csodálatos élete c. film/

Forrás: Getty Images/iStockphoto/Demaerre

5.

"A szerelem: igazat adni annak, akinek nincs igaza."/Charles Péguy/

 

6.  

"A szerelem egy nagy utazás, amely során rengeteget tanulunk. Kezdetben teljesen más, mint ami végül kialakul. A fiatal párok olyan közel kerülnek egymáshoz, hogy szinte egymásba olvadnak. Kezük és lábuk összegabalyodik, szinte egyszerre lélegeznek. Miután megmenekültek a magánytól, szorosan egymásba kapaszkodnak, megkönnyebbülten, hogy végre találtak valakit, aki szereti őket. Az a különös az egészben, hogy ilyenkor még nem is igazán ismerik egymást, ám ezt a képzeletükkel ellensúlyozzák. Mintha mindketten egy-egy fehér táblát tartanának maguk előtt, amelyre a másik rávetíti az összes reményét és vágyát. Mivel mélyen belül bizonytalanok, feszülten figyelik a megcsappant szeretetre utaló jeleket. Később, amikor már több időt töltenek együtt, elkezdődik a valódi kapcsolat, a hosszú küzdelem, amely során a képzelet mögött megjelenik a hús és vér ember. Mindketten egyre valóságosabbak lesznek - már úgy viselkednek, amilyenek ők maguk. Idővel minden jól alakul, ha nem esnek kétségbe, elfogadják, hogy a különbözőségük miatt más dolgokat szeretnek, és tiszteletben tartják a másik önállóságát. Mindketten erősebbek lesznek és kiteljesednek. Az egészséges kapcsolatban élők ezt meg is fogalmazzák: "jobb ember vagyok mellette", "úgy érzem, vele önmagam lehetek." /Steve Biddulph/

Forrás: Getty Images/Julia Savchenko

7.

"Mi, hű szerelmesek, csodálatos bukfenceket vetünk; de valamint a természetben minden halandó, úgy a szerelemben az egész világ halálos bolond."/William Shakespeare/

8.

"Nem szégyellem, hogy bámulom. Ő is szokott bámulni. Kimondatlan egyezséget kötöttünk. Én hagyom, hogy figyeljen. Ő hagyja, hogy figyeljem. Sosem szólunk rá a másikra emiatt. Ezt az ajándékot adjuk egymásnak. Nincsenek kötöttségek, se elvárások, se sorok között olvasás. Rejtélyek vagyunk egymásnak. Talán ha (...) meg tud fejteni engem, én pedig őt, akkor elmagyarázhatnánk egymást egymásnak. Talán erre van szükségem. Hogy valaki elmagyarázzon engem saját magamnak." /Katja Millay/

Forrás: Getty Images/AleksandarNakic

9.

"Ha csak egyetlen egyszer éljük is meg a szerelmet, tudjuk, hogy szerelmesek vagyunk - mindenféle előzetes tudás nélkül. Éppen ez a szép benne! A veszélye pedig az, hogy ha valaki egyszer megtapasztalta, onnantól kezdve mindig azokat az érzéseket és élményeket fogja keresni. Ugyanazt és ugyanúgy, ami lehetetlen! Egy kapcsolaton belül is változik a szerelem megélt élménye az időben." /Belső Nóra/

Nyitókép: iStockphoto

    Ezt olvastad már?