Feláldoztam a karrierem a szerelmemért

Nekem ott kellett hagynom a munkámat, és egy idegen országba kellett költöznöm a szerelemért. Na nem messze, csak Ausztriába. Azt gondolnád, könnyű dolgom van: nem idegen a kultúra, beszélem a nyelvet, itt a vőlegényem, aki segít mindenben. Egy a bibi: két jogi diplomám van, de egyik sem osztrák.

Csakhogy az élet nem mindig ilyen egyszerű, nem mindig létezik egyetlen kijelölt út. A magánéletem 6 évvel ezelőtt nem várt fordulatot vett: megismertem egy osztrák fiút, és reménytelenül szerelmesek lettünk. Nyilvánvaló volt, hogy az eljegyzésnek egyikünk költözése lesz a vége. Amikor a vállalkozása elkezdett felfutni, az is egyértelművé vált, hogy én fogok kiköltözni. Nem akartam fejest ugrani a mély vízbe, ezért elkezdtem otthon dolgozni, és kivártam egy jó lehetőséget. 2 éve szereztem is egy határozott idejű állást Bécsben, a szakterületemen belül. Amikor viszont lejárt a szerződésem, jöttek a nehézségek, és szembesülnöm kellett vele: egy külföldi jogi diploma itt semmit sem ér. De még kettő sem. Hát, nem így terveztem.

Úgyhogy ahogy az utóbbi két évben szép lassan kezdtem lemondani arról, hogy a klasszikus értelemben vett jogászként dolgozzak, úgy bánom meg naponta a döntésem. Aztán ez az érzés mindig hamar elmúlik, és nem is értem, miért érzem néha olyan rosszul magam. Talán mert túl sokszor hallottam, hogy egy kapcsolatért nem szabad semmit feladni. Hogy mindig jön majd másik. Hogy ne mondjak le senkiért az álmaimról. Hogy mindig magamat helyezzem előtérbe.

De számot vetve magammal és az igényeimmel, arra jutottam, hogy engem nem az állásom tud boldoggá tenni. Nem egy jó fizetéssel szeretnék éjszakákat átbeszélgetni, a bankszámlakivonatom sem bújik hozzám, és nem is az vigasztal és nevettet majd meg. És hozzámenni sem a diplomáimhoz fogok, nem velük alapítok majd családot. A munkám nem az egész életem, csak egy része.

És tulajdonképpen igen, könnyű dolgom van. Mert a kultúra nem idegen, de bármikor hazamehetek, ha honvágyam van. A város ismerős és gyönyörű, a nyelvtudásom folyamatosan fejlődik. Önkéntesként dolgozom egy alapítványnál, hasznos tagja vagyok a társadalomnak. A vőlegényemmel közösen bővítjük a vállalkozást. A tanulmányaim és a korábbi munkatapasztalatom mind sokat adtak ahhoz, aki ma vagyok.

A megszerzett készségeket hasznosítom, és egy percét sem érzem elvesztegetettnek. És persze itt van ő, aki mindenben segít, és boldoggá tesz. És ő is ugyanúgy meghozza a mindennapi áldozatot kettőnkért, ahogy én is megtettem, amit kellett. Megérte.

Nyitókép: Shutterstock