Te is ültél már szótlanul az anyósülésen, ő meg összeszorított szájjal tekergette a kormányt. Csak bámultad az elsuhanó villanyoszlopokat, és egyre jobban úrrá lett rajtad az aggodalom.
"Vajon mire gondol most? Mi lehet a baj? Rosszul érezte magát velem? Már nem is szól hozzám... Kezd elhidegülni. Ez már a vége, ennyi volt. Lehet, hogy már ma este szakítunk!"
De mi bajuk van ezeknek? A konok hallgatásukkal akarják halálra kínozni a női nemet?! Nem. Nem erről van szó. Szóval még mielőtt elönt a pulykaméreg vagy a kétségbeesés, képzelj el egy őskori barlangot! Odakinn süvít a szél, életed párja vadászaton. Félsz, hogy nem tér vissza. Mindent neked kell megoldani: ápolni az öregeket, észrevenni, ha lázas a kilencedik, legkisebb gyerek, beosztani a bogyókat... És őrizni a tüzet, az otthon melegét. Előre kell számolni mindenféle lehetőséggel, belefeledkezni a részletekbe. Agyalni és kombinálni.
Ez ellen nincs mit tenni. Erre vagyunk programozva.
Mi, nők, általában nem az információcsere és a tények közlése végett beszélgetünk, mint az erősebbik nem, hanem magáért a beszélgetésért. Ezzel mélyítjük el kapcsolatainkat, fűzzük szorosabbra a köteléket egy másik emberrel. Panaszkodunk, hisztizünk vagy kérlelünk. De nem azért, hogy a férfit az őrületbe kergessük, hanem mert fontos nekünk és szeretjük. Mindent azonnal szavakba öntünk, gyakran gondolkodás nélkül. Magától a beszédtől lesz nekünk könnyebb és jobb. Szavakkal kapcsolódunk.
Ha a nő elhallgat, akkor nagy a baj. A nő általában csak akkor vonul vissza, ha annyira meg van bántva, hogy már fölöslegesnek érzi a beszédet, azaz a kötelék elmélyítését; vagy a férfi már nem fontos számára, nem szeretne kapcsolódni vele.
Mivel mindenki saját magából indul ki, a nő magára hagyottságot - ezáltal veszélyt - észlel a férfi szótlansága mögött. Hiszen védelmező férfi nélkül létezni egy kőkorszaki vadonban az életveszéllyel egyenlő.
Képzelj el egy férfit, szexi félvállas, leopárdszőr kosztümben, kezében bunkósbottal, ahogy szótlanul maga elé mered! Kémleli a bozótost. Szívét aggodalmak gyötrik: ha ma sem lesz zsákmány, a kis család éhen hal. Őrajta múlik minden. Ha kimutatja a gyengeségét, áldozattá is válhat, oda a tekintélye, ráadásul megijeszti a családot is. Erősnek kell lenni és rettenthetetlennek, védelmezőnek és családfenntartónak. Kisvártatva megérkezik a mammut, ilyenkor oldalba böki ősembertársát szótlanul - nehogy elriasszák a prédát. Csak a feladatra koncentrálva elindulnak a zsákmány felé.
Evolúciós okokból az erősebbik nem kommunikációja többnyire lényegre törő. Információt ad át. Tényeket közöl. Nem fecsegéssel kapcsolódik. Nem kombinál előre mindenfélét. Tényekre van szükség és átlátni a feladat egészét. Mammut. Erdő. Vadászat. Siker vagy kudarc.
Ezek a különbségek ugyanannyira mulatságosak, mint amennyire őrjítőek!
Ültünk az anyósülésen, összeszorított szájjal tekergette a kormányt. Végtelenül hosszúnak tűnt az éjszakai hazaút. Én már végigjátszottam magamban az összes borzalmas végkifejletet abban a kirekesztett, szótlan negyedórában. Biztos, hogy elhidegült, hogy nem érez semmit, hogy szeretője van, hogy baja van velem, hogy valami nem tetszik neki, és hogy vége mindennek. Mielőtt bekanyarodtunk volna a ház elé, hangosan felsóhajtott, és azt mondta:
"Hát ez nem lehet igaz, hogy mégis a portugálok jutottak tovább!"
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.