Minden bűnünk megbocsátható? Vagy van olyan hiba, ami jóvátehetetlen és örökkön-örökké skarlát betűként fog égni rajtunk? Pszichológiai kutatások szerint akár egyetlen botlás is lerombolhatja teljes életművünket. Jó, talán botlás nem, de elég egy erkölcsileg súlyosan elítélendő tett ahhoz, hogy renoménkat mindörökre földig romboljuk.
Tökéletes példa erre, ahogy egy csapásra megváltozik a véleményünk egy közkedvelt emberről azután, hogy kiderül róla valami disznóság.
A parlamenti képviselő elhagyta családját!
Zaklatta tanítványait a híres edző!
Csalással szerezte doktori címét a politikus!
- elég egy ehhez hasonló szalagcím, és az addig köztiszteletnek örvendő személy, hipp-hopp közutálat és megvetés tárgyáva lesz.
Vagy vehetjük példaként az olimpián versenyző sportolót, aki egész életét arra áldozta, hogy a kihozza testéből a maximumot, azonban ilyen-olyan megfontolásból karrierje egy pontján doppinghoz folyamodik. Ezzel nem csak azt kockáztatja, hogy lebukás esetén kizárják az adott versernyről, de a személyéről kialkított teljes képet is lerombolja. Pedig "csak" egyetlen rossz döntésről van szó. A mérleg másik oldalán meg hiába billeg addigi életének minden, vérrel-verítékkel és tisztességgel megszerzett eredménye.
Mégis doppingoló csalóként fog bevonulni a sporttörténelembe...
A rideg tényeket nézve elég igazságtalannak tűnik ez a fajta társadalmi reakció. Pedig korántsem csak a feldühödött csürhe bosszúszomjáról van szó!
Ezt a jelenséget nevezik ugyanis a pszichológiában: negatív torzításnak. Kutatások szerint, a negatív érzelmeknek, gondolatoknak és eseményeknek, nagyobb a véleményformáló ereje, mint a hasonlóan fajsúlyos pozitívaknak. Sőt, sok-sok nagyon pozítív benyomás sem tud ellensúlyozni egyetlen nagyon negatívat!
De miért kapnak a negatív események ekkora fókuszt? Ennek 3 oka lehet - legalábbis a pszichológia szerint:
1. Mert a negatív események, erősebb fiziológiai reakciót váltanak ki belőlünk.
Kellemetlen események megfigyelésekor, felerősödöt élettani és érzelmi visszahatás tapasztalhatunk. Kutatások szerint, az érzelmekért felelős agyterület - az amygdala - erősebb aktivációt jelez nyugtalanító ingereknél, mint a pozitívaknál. Ez indokolhatja, hogy például a haraggal vagy csalódással asszociált információk intenzívebb reakciót váltanak ki belőlünk - és így élénkebb emlékeket hagynak bennünk.
Remegünk a dühtől, összeszorul a torkunk, felmegy a vérnyomásunk, görcsbe rándul a gyomrunk - sőt, durva stressz esetén hányás, hasmenés vagy szorulás is előforudulhat. Egy ilyen heves testi - érzelmi reakciót nem nehéz felidézni. Míg a boldogságtól ritkán produkálunk ilyen intenzív élettani jelenségeket...
2. Mert a génjeinkbe van kódolva
Kutatálsok szerint, jobbak voltak a túlélési esélyei azoknak az őseinknek, akik a negatív tapasztalatokra kiemelt figyelmet fordítottak. Mert hát jobb félni, mint megijedni - tartja mondás. Nem véletlenül! Evolúciós szempontból az elővigyázatosság és a folyamatos készenlét a lehetséges veszélyekre, nagyon is hasznos tulajdonságnak bizonyult.
Leegyszerűsítve: a gyanakvó ősember, ha megneszelte - akár csak egyetlen botlás kapcsán -, hogy társa nem feltétlenül mebízható, akkor többé nem ment vele kardfogú tigrisre vadászni. Lehet, hogy tíz esetből csak egyszer hibázott a másik, de ha ez az egy eset pont akkor ismétlődött, amikor a kardfogú tigris támad, akkor az bizony jóvátehetetlen volt.
Ez a fajta gyanakvás valószínűbbé tehette a bizalmatlan ősember fenmaradását és a génállománya továbbadását, mint egy megbocsátó ősemberét. Mi pedig, ezeknek a bizalmatlan vadászoknak a leszármazottai vagyunk.
3. Mert viszonylag ritkák a "botrányok"
Ha a médiát vizsgáljuk, úgy érezhetjük, hogy a botrányos események szinte egymást érik. De ez csupán egy nagyon erősen torzított lenyomata a valóságnak. Ne felejtsük el, hogy a média a szenzációhajhászásra épül!
Azonban az "átlagember" életében - szerencsére -, aránylag kevés a drámai negatív incidens. A kisebb-nagyobb bakikat leszámítva, általában rendben mennek a dolgok, és csak néha sújt le ránk egy-egy katasztrófa. Így ezek az események szembetűnőbbek és emlékezetesebbek maradnak számunkra, mint a simán és rendben lezajló kedd délutánok. Pedig jóval több van belőlük... Sőt, minél váratlanabbak és radikálisabbak ezek a csapások, annál intenzívebb és hajthatatlanabb ellenszenvet váltanak ki bennünk.
Természetesen ettől még nem helyes, ha minden ellenünk elkövetett apró sérelmet örök haraggal honorálunk. Minden esetben mérlegelnünk kell a hiba súlyát, és meg kell adnunk az esélyt bizalmunk visszaszerzésére - persze csak akkor, ha a másik fél megdolgozik érte!
Nyitókép: iStockphoto
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
