A negyedik esküvőm a negyedik Nagy Ő-vel

Ahogyan az igazi sem, hanem lehetséges igazik vannak az életünkben, akik lehetnek azok, de ezt csak akkor tudjuk meg, ha hetven évesen is ott van mellettünk. Mert attól lesz igazi, hogy jóban-rosszban lehúzunk egymással jó pár évet, és az öregedés garantálja a holtomiglanságot. Az ember hetven évesen már nem variál.

Mind a háromnál. És csak az elkophatatlan hit és remény maradt, hogy EZ majd AZ lesz. Ahol nincs botlás, nincs orra esés, vagy ha van is, csak akkora, hogy ne kövesse egy életet meghatározó lépés egyenesen a bíróságra. A befizetett hétezer forintos csekkel, amibe a válóper kerül.

És miután meggyászolja minden egyes válását, szakítását, ismét dönt. Talán megérik az emberben negyedszerre a fix elhatározás, hogy együtt akar megöregedni azzal, aki éppen most azt az olcsó ezüst gyűrűt húzza az ujjára. És az ember hátratekint a partysátor alatt fapadoknál ülő násznépre, és összeszorul a torka. Tudja: ez lesz az utolsó, mert bármerre is viszi az élet, ha elhagy, vagy elhagyják, soha többé nem akarja kimondani az igent, amiről kislányként ábrándozott. És közben reménykedik, hogy ez a farmeros-cowboykalapos esküvő majd igazibb lesz, mint a mirtuszos-uszályos volt. Mert a mirtusz a hétköznapokban leszárad a fejdíszről, ahogy az uszály alját is bemocskolhatják apró hazugságok és nehézségek.

Mert a lángoló szerelmek elmúlnak, de meg kell tanulnunk nem menekülni, nem egy újabbat keresni, hanem kitartani, ha már elszántuk magunkat. Mert bár kis lépés az anyakönyvvezető asztaláig, hogy aláírjuk a papírt, de nagy lépés a nőnek, aki abban reménykedik, hogy majd, ha aszik a bőr rajta, akkor is szeretve lesz. Ha lesznek nehéz napjai, akkor is megértésre talál a másik félnél - akinek arcán ott egy pillanatra a bizonytalanság felhője. De mire ki kell mondja az igent, a hangja megnyugtatóan erős és határozott.

Negyedik házasság vagy első, tulajdonképpen mindegy, hiszen tiszta lappal kezdjük, mert minden egyes igen egy új és tiszta élet lehetőségét rejti magában. El kell engedni a mögöttünk lévő házasságokat! A szellemüket is ki kell füstölni a házból, mert nem lehet nyomuk, még akkor sem, ha az életünk részei voltak. Hiszen most előre megyünk, új hittel és együtt akarással.

És mire végiggurul bennem ezeknek a gondolatoknak a lavinája, a hátam mögé repül a mezei virágokból és a kezem izzadságából font csokor. A násznép ujjong, és beteríti a lelkem a soha el nem múló, ki nem fogyó hit abban, hogy megtaláltam végre a másik felem. Igenis létezik a házasságnak azon dimenziója, ahol tényleg egy irányba nézve, és soha más felé nem fordulva, mehetünk együtt, tovább. Mindig előre, míg a halál el nem választ. Mindörökké. Ámen.

Nyitókép: iStockphoto