Nehogy már én kérjek elnézést, mert előreengedem a nőket az ajtóban!

Mert hát vannak azok a típusú nők, akik kikérik maguknak, ha nőként kezelik őket. Tudod, akik felháborodnak, ha vinni akarod a csomagjukat, csúnyán néznek, ha te akarod fizetni a számlát, és a kezedre csapnak, ha egy emelkedőn fel akarod segíteni őket. Hiszen ők a legkevésbé sem gyenge, törékeny nők.

Bevallom, ilyenkor kicsit tanácstalan vagyok. Akkor hülyeség volt, amit kisgyerekként nekem tanítottak? Hogy: "Kisfiam, mindig segíts a lányoknak!" Meg, hogy a mentőcsónakokba is mindig a nők és a gyerekek szállnak be elsőként.

Majd amikor nagyobb lettem, és én is elbírtam a baltát, akkor már tudtam segíteni, és a nagyanyám meg is jegyezte, hogy végre van egy férfi a háznál. Nekem jólesett akkor, hogy már én is segíthetek, van, amit testi adottságaim folytán még jobban is csinálok, és ezért hasznos vagyok.

Persze szegény, jó nagymamám nem tudta, hogy ezzel megcsúfolja női mivoltát, hiszen elismeri, hogy szüksége van egy férfi segítségére, és praktikusabb, ha helyette az unokája aprítja fel azt a két mázsa fát az udvaron. De én ezt megbocsájtom neki, ő még a régi, elavult értékeket képviseli.

Ebből kiindulva most, így a harmincon túl, ideje volna ráébrednem, hogy én igazából toronyba zárt hercegnő akarok lenni! Komolyan, kinek kell a kard, a páncél meg az a bunyó a sárkánnyal? Simán csücsülnék a toronyban, nyomnám az X-boxot, és várnám a páncélruhás szüzet, aki megment. Aztán, ha megérkezett, csak leeresztem neki a szakállamat az ablakból...

Állítólag ez is azért van, mert már kiskorukban elcsesszük a gyerekeket azzal, hogy különböző szerepeket erőltetünk rájuk. A fiúk kardot kapnak és kisautót, a lányok babát és játékkonyhát. És ezzel már be is skatulyázzuk szegény gyerekek gondolkodását.

Tényleg össze vagyok zavarodva. Nem tudom, mi a célunk, így kollektíven társadalmilag. Én hiszek abban, hogy egy nő pont ugyanannyit ér, mint egy férfi, ugyanolyan értékes a munkája, és ugyanolyan jogai vannak. De úgy gondolom, nem vagyunk egyformák, és én pont azok miatt imádom a nőket, amikben különböznek tőlünk. Nem feltétlenül kell egyforma dolgokban egyformán jónak lenni. Pont azzal egyenlítődnek ki a különbségek, hogy hol az egyik, hol a másik nem vezet valamiben egy orrhosszal. Nem csak egy úton lehet feljutni a csúcsra.

Számomra borzasztó a gondolat, hogy egy uniszex világban éljek. Mintha egy kirakó egyforma darabjait próbálnánk összeilleszteni. Csodálatos dolgok vannak a nőkben, amit nem szabad feláldozni azért, hogy egy férfi világban érvényesüljenek. A világot kell olyanná alakítani, ahol a nők nőként tudnak boldogulni. Ahol a női szívet tudjuk értékelni, és nem csak azt, ha egy nő megkeményíti azt.

Nyitókép: iStockphoto