"Csak az irigység beszél belőle..." - Biztos vagy te ebben?

Kezem az egéren, bizonytalan vagyok, nem akarok kattintani, ám mégis megteszem. Beszippant a bulvár. "Oké, a cikket még elolvasom, de a kommenteket már nem!" Isteni adomány, hogy remek tanácsokat adok magamnak, de ördögtől való, hogy sosem fogadom meg őket...

Jönnek is nyomban a felháborodott válaszok erre a "gyalázatos" kommentre, amiknek a lényege annyi: akinek ez nem tetszik, és kritizálja, az csak azért teszi, mert irigy.

Mostanában ez az instant válasz minden negatív kritikára. Irigynek beállítani azt, aki a véleményével ellentmond az önámításra épült instabil világunknak. Bírálsz? Nem értesz velem egyet? Negatív jelzőkkel illetsz? A motivációd csakis az lehet, hogy arra vágysz, ami nekem van! Te irigy kutya!

De nem minden kritikus vélemény fakad féltékenységből. A bírálatok olykor valóban csak bírálatok, és a bíráló nem cserélne "lengőbordát" és "szilikonfeneket" azzal, aki rendelkezik ilyesmivel.

Brit tudósok - akikről tudjuk, hogy kimeríthetetlen forrásokkal és rengeteg idővel rendelkeznek - felmérést végeztek a közösségi oldalak felhasználói között, és arra a megállapításra jutottak, hogy az emberek nagy része csak azért posztol bizonyos képeket, hogy irigységet keltsen másokban. Hm, micsoda meglepetés! (Ja, nem...)

És ha éppen nincs olyan fotó kéznél, ahol a felhasználó a fehér homokos tengerparton koktélcseresznyét szopogat egy címlapfiú vagy címlaplány társaságában, akkor megoszt egy Mariana-árok mélységű idézetet az irigységről. Biztos, ami biztos.

Arra vágyunk mi emberek, hogy legyen valami irigylésre méltó bennünk, az életünkben, és hiszem, hogy mindenkinek van olyasmi a birtokában, amire büszke lehet. Ám el kell fogadnunk, hogy nem minden kritikusunkból a sárga irigység szól. Mint ahogy nem minden irigyünk lesz az ellenségünk.

Pónya- Papp Andrea

Nyitókép: iStockphoto