

Az viszont már jócskán minősít téged, ha nem veszed a fáradságot, hogy arra a két másodpercre megmozgasd a kicsi szádat. Most, hogy ezt tisztáztuk, lássuk, hogyan is kellene ennek zajlania a hétköznapokban!
Ne tegezz!
Ne tegezd le férfiként a nőt, mert ezt a bizalmas formát csakis ő ajánlhatja fel neked! Még akkor se, ha rangban sokkal felette állsz! És akkor se tégy így, ha azonos nemű vagy, de fiatalabb a másiknál! A felajánlott tegezést azonban sértés nem elfogadni.

Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha a tanár úr letegezi az általános iskolás lányt, az simán visszategezi. És bár nem megszokott, de mind a mai napig léteznek olyan családok, ahol a szülőt a gyermekek magázzák.
Jó napot kívánok!
Az sem mindegy, hogy ennek a köszönésnek a hosszabb vagy a rövidebb változatát alkalmazod! Ha eléggé tiszteletteljes szeretnél lenni, mindig az előbbit használd, és ne a rövidebb alakot! Egy sima "jó napot" ugyanis bizalmasabb hangvételű.
Igaz, tiszteletteljesebbé és kedvesebbé válik, ha megszólítással párosítjuk. Például: "Jó napot, tanár úr!"
És bár ma már sokan a "csókolom" helyett is a "jó napot" használatára buzdítják gyermekeiket, nekem mégsem lesz jó napom, ha egy öt éves gyerek így köszön. Meggyőződésem, hogy ehhez a korosztályhoz nem illik ez a köszönési forma.

Attól azonban felderül a napom, ha egy komoly férfi "kezét csókolommal" köszön.
Kevesebb leszek, ha köszönök
A viselkedési szabályok szerint az alárendelt köszön elsőnek, a magasabb rangú pedig kötelezően viszonozza. Egye fene, mivel ez a szokás, elfogadom, de hányszor előfordul, hogy utóbbi fennhordva az orrát "elfelejt" visszaköszönni...
Sokan vannak, akik kedvük függvényében tartják csak be ezt a szokást, de ha te "felejtesz el" nekik köszönni, rögtön kérdőre vonnak. Hát hogy van ez, emberek? Ilyen nehéz lenne azt a pár egymás után tett szót naponta néhányszor megismételni?
A "maga kegyelmed" még általános volt a 16. században
Hej, azok a régi szép idők, amikor még mindenki tegezte egymást! Mert nem is gondolnád, de a 16. századig a magázós, önözős nyelvünkben a tegezés volt az általános. Tegezte az úr a szolgát, és viszont! Bár ők a tisztelet kifejezésére odatették az "uraságod" és a "kegyelmed" formulát. Aztán a társadalmi változások megkövetelték, hogy a különbségek a kommunikációban is nyomatékosabban megjelenjenek, és így alakult ki a magázás. A "maga" a "maga kegyelmed" szókapcsolaton keresztül vált személyes névmássá, és alakult ki abból a "maga" egyes számban, és a "maguk" többes számban.
A "maga" használata azonban nem volt kölcsönös: a magasabb rangú magázta le az alacsonyabb rangút. Ma már használjuk azt fűvel-fával szemben, sőt akár pejoratív, negatív felhanggal is.
Az "ön" névmást a legnagyobb magyarnak köszönhetjük
Az "ön" használata később, a 18. század végétől terjedt el, és Széchényi Istvánnak köszönhető. A legnagyobb magyar számára fontos volt az anyanyelv ápolása, és vallotta: minden embernek tisztelettel kell megszólítania a másikat. Javaslata, az "ön" névmás annyira népszerűvé vált, hogy mind a mai napig része a napi nyelvhasználatunknak.

Bár sokszor túl rideg, ezért uramozunk, hölgyemezünk, asszonyomozunk. Igaz, utóbbiaknak is lehet negatív kicsengése, például, ha a piacon éppen büdös húst kívánnak ránk sózni, és így konfliktushelyzetben hagyja el az ember száját.
Ma már maximum sértődés lehet abból, ha nem helyesen szólítod meg a másikat, régen azonban halállal lakolhatott az alacsonyabb rangú, ha nem kellő tisztelettel fordult a nála nagyobb hatalmasságok felé. Azonos rangúak esetében pedig párbaj követhette a helytelenül megfogalmazott mondatot! Ennek ellenére korunkban sem árt odafigyelni arra, hogyan köszönünk, mert ezáltal sok kellemetlenségnek elejét vehetjük!
És kinek hiányzik a munkahelyén vagy akár az ismeretségi körében a feszültség?
Nyitókép: iStockphoto
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!