Köszönj szépen!

Az viszont már jócskán minősít téged, ha nem veszed a fáradságot, hogy arra a két másodpercre megmozgasd a kicsi szádat. Most, hogy ezt tisztáztuk, lássuk, hogyan is kellene ennek zajlania a hétköznapokban!

Ne tegezz!

Ne tegezd le férfiként a nőt, mert ezt a bizalmas formát csakis ő ajánlhatja fel neked! Még akkor se, ha rangban sokkal felette állsz! És akkor se tégy így, ha azonos nemű vagy, de fiatalabb a másiknál! A felajánlott tegezést azonban sértés nem elfogadni.

Jó napot kívánok!

Az sem mindegy, hogy ennek a köszönésnek a hosszabb vagy a rövidebb változatát alkalmazod! Ha eléggé tiszteletteljes szeretnél lenni, mindig az előbbit használd, és ne a rövidebb alakot! Egy sima "jó napot" ugyanis bizalmasabb hangvételű.

És bár ma már sokan a "csókolom" helyett is a "jó napot" használatára buzdítják gyermekeiket, nekem mégsem lesz jó napom, ha egy öt éves gyerek így köszön. Meggyőződésem, hogy ehhez a korosztályhoz nem illik ez a köszönési forma.

Kevesebb leszek, ha köszönök

A viselkedési szabályok szerint az alárendelt köszön elsőnek, a magasabb rangú pedig kötelezően viszonozza. Egye fene, mivel ez a szokás, elfogadom, de hányszor előfordul, hogy utóbbi fennhordva az orrát "elfelejt" visszaköszönni...

A "maga kegyelmed" még általános volt a 16. században

Hej, azok a régi szép idők, amikor még mindenki tegezte egymást! Mert nem is gondolnád, de a 16. századig a magázós, önözős nyelvünkben a tegezés volt az általános. Tegezte az úr a szolgát, és viszont! Bár ők a tisztelet kifejezésére odatették az "uraságod" és a "kegyelmed" formulát. Aztán a társadalmi változások megkövetelték, hogy a különbségek a kommunikációban is nyomatékosabban megjelenjenek, és így alakult ki a magázás. A "maga" a "maga kegyelmed" szókapcsolaton keresztül vált személyes névmássá, és alakult ki abból a "maga" egyes számban, és a "maguk" többes számban.

Az "ön" névmást a legnagyobb magyarnak köszönhetjük

Az "ön" használata később, a 18. század végétől terjedt el, és Széchényi Istvánnak köszönhető. A legnagyobb magyar számára fontos volt az anyanyelv ápolása, és vallotta: minden embernek tisztelettel kell megszólítania a másikat. Javaslata, az "ön" névmás annyira népszerűvé vált, hogy mind a mai napig része a napi nyelvhasználatunknak.

Ma már maximum sértődés lehet abból, ha nem helyesen szólítod meg a másikat, régen azonban halállal lakolhatott az alacsonyabb rangú, ha nem kellő tisztelettel fordult a nála nagyobb hatalmasságok felé. Azonos rangúak esetében pedig párbaj követhette a helytelenül megfogalmazott mondatot! Ennek ellenére korunkban sem árt odafigyelni arra, hogyan köszönünk, mert ezáltal sok kellemetlenségnek elejét vehetjük!

Nyitókép: iStockphoto