Az viszont már jócskán minősít téged, ha nem veszed a fáradságot, hogy arra a két másodpercre megmozgasd a kicsi szádat. Most, hogy ezt tisztáztuk, lássuk, hogyan is kellene ennek zajlania a hétköznapokban!
Ne tegezd le férfiként a nőt, mert ezt a bizalmas formát csakis ő ajánlhatja fel neked! Még akkor se, ha rangban sokkal felette állsz! És akkor se tégy így, ha azonos nemű vagy, de fiatalabb a másiknál! A felajánlott tegezést azonban sértés nem elfogadni.
Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ha a tanár úr letegezi az általános iskolás lányt, az simán visszategezi. És bár nem megszokott, de mind a mai napig léteznek olyan családok, ahol a szülőt a gyermekek magázzák.
Az sem mindegy, hogy ennek a köszönésnek a hosszabb vagy a rövidebb változatát alkalmazod! Ha eléggé tiszteletteljes szeretnél lenni, mindig az előbbit használd, és ne a rövidebb alakot! Egy sima "jó napot" ugyanis bizalmasabb hangvételű.
Igaz, tiszteletteljesebbé és kedvesebbé válik, ha megszólítással párosítjuk. Például: "Jó napot, tanár úr!"
És bár ma már sokan a "csókolom" helyett is a "jó napot" használatára buzdítják gyermekeiket, nekem mégsem lesz jó napom, ha egy öt éves gyerek így köszön. Meggyőződésem, hogy ehhez a korosztályhoz nem illik ez a köszönési forma.
Attól azonban felderül a napom, ha egy komoly férfi "kezét csókolommal" köszön.
A viselkedési szabályok szerint az alárendelt köszön elsőnek, a magasabb rangú pedig kötelezően viszonozza. Egye fene, mivel ez a szokás, elfogadom, de hányszor előfordul, hogy utóbbi fennhordva az orrát "elfelejt" visszaköszönni...
Sokan vannak, akik kedvük függvényében tartják csak be ezt a szokást, de ha te "felejtesz el" nekik köszönni, rögtön kérdőre vonnak. Hát hogy van ez, emberek? Ilyen nehéz lenne azt a pár egymás után tett szót naponta néhányszor megismételni?
Hej, azok a régi szép idők, amikor még mindenki tegezte egymást! Mert nem is gondolnád, de a 16. századig a magázós, önözős nyelvünkben a tegezés volt az általános. Tegezte az úr a szolgát, és viszont! Bár ők a tisztelet kifejezésére odatették az "uraságod" és a "kegyelmed" formulát. Aztán a társadalmi változások megkövetelték, hogy a különbségek a kommunikációban is nyomatékosabban megjelenjenek, és így alakult ki a magázás. A "maga" a "maga kegyelmed" szókapcsolaton keresztül vált személyes névmássá, és alakult ki abból a "maga" egyes számban, és a "maguk" többes számban.
A "maga" használata azonban nem volt kölcsönös: a magasabb rangú magázta le az alacsonyabb rangút. Ma már használjuk azt fűvel-fával szemben, sőt akár pejoratív, negatív felhanggal is.
Az "ön" használata később, a 18. század végétől terjedt el, és Széchényi Istvánnak köszönhető. A legnagyobb magyar számára fontos volt az anyanyelv ápolása, és vallotta: minden embernek tisztelettel kell megszólítania a másikat. Javaslata, az "ön" névmás annyira népszerűvé vált, hogy mind a mai napig része a napi nyelvhasználatunknak.
Bár sokszor túl rideg, ezért uramozunk, hölgyemezünk, asszonyomozunk. Igaz, utóbbiaknak is lehet negatív kicsengése, például, ha a piacon éppen büdös húst kívánnak ránk sózni, és így konfliktushelyzetben hagyja el az ember száját.
Ma már maximum sértődés lehet abból, ha nem helyesen szólítod meg a másikat, régen azonban halállal lakolhatott az alacsonyabb rangú, ha nem kellő tisztelettel fordult a nála nagyobb hatalmasságok felé. Azonos rangúak esetében pedig párbaj követhette a helytelenül megfogalmazott mondatot! Ennek ellenére korunkban sem árt odafigyelni arra, hogyan köszönünk, mert ezáltal sok kellemetlenségnek elejét vehetjük!
És kinek hiányzik a munkahelyén vagy akár az ismeretségi körében a feszültség?
Nyitókép: iStockphoto
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.