Szoptatás: Baj van, Houston!

Nyilván a Belga jut eszembe... Mi más? Elég, ha minden mondat mögé odabiggyesztem, hogy "az a baj."

Rohadt nehéz a szoptatás - az a baj.

Senki sem szólt előre - az a baj.

Mostanra rég elveszettem a fonalat - az is baj.

De a baba szépen gyarapodik - ez a legkevésbé sem baj...

A csecsemő számára a legmegfelelőbb, kizárólagos táplálék az anyatej, így hát "aki csak teheti, szoptasson, legalább a baba hat hónapos koráig, majd hozzátáplálás mellett, kétéves koráig".

Mivel anyáink generációja még a régi modellt követte - miszerint három óránként kell szoptatni, éjjel pedig tea vagy cukros víz dukál -, a sajátomat nem igazán volt értelme a témáról faggatnom. Ráadásul én végül tápszeres babaként nőttem fel. (Megjegyzem, hogy ez nem baj, így is lehet élni!)

Sőt, azóta a szemlélet is sokat változott.

Ahogyan azt sem, hogy egyáltalán nem mindegy, hogyan harap (nyugi, még nincs foga!) rá a mellre a csecsemő, ugyanis ha nem megfelelő mértékben kapja be azt, akkor nem áramlik tej a szájába, és nem mellesleg pokolian fáj, a mellbimbód pedig kisebesedik.

Azt sem gondoltam volna soha, hogy a bimbó így tud fájni. A vákuum, amit a baba képez, akkor is igénybe veszi a bimbókat, ha minden flottul zajlik. Erre nem igazán lehet felkészülni, maximum utókezelés gyanánt kenegetni, olcsótól nagyon drágáig terjedő bimbóvédő krémek különböző fajtáival.

Megviselt a bizonytalanság, hogy nincs egzakt jele, hogy a kislányom eleget eszik és a tejem is elég. (Nyilván van jele, csak ki kell tapasztalni.) Utáltam, hogy a kislányom hasfájós, rettegtem, hogy a tejem rossz neki, és ezért fáj hasa. (Nyilván nem.)

Aztán a túl erős tejleadó reflexem miatt elkezdte cibálni a mellbimbómat, ami annyira fájt, hogy szorongva vártam az etetéseket. Egyszerre húztam magamhoz és toltam el a babát.

Amíg ezt nem fogadtam el, gyötrelmes volt minden perce ennek a szoptatási cirkusznak. Amikor feldolgoztam, hogy "ez bizony piszok nehéz, de most ezt kell tennem", akkor hirtelen könnyebb lett.

Mégis, csodálatos intim pillanataink vannak a babával, és van abban valami felemelő érzés, hogy a testemből táplálom őt.

Senki más nincs a világon, akiért ezt a huszonnégy órás szolgálatot vállalnám. Csak és kizárólag ezért a csodálatos kis lényért éri meg az egész!

Ennek ellenére az anyatejből készült ékszerek (ilyen komolyan létezik!), meg a "csak az anyatejjel alakul ki a kötődés" fanatizmus is túlzás nekem. Anya vagyok, szoptatok, mert most ez a legjobb nekünk. Szoptatok, mindenfajta címke vagy elv nélkül - érzésből. Addig szoptatok, amíg bírom. Vállalva a várható szopási sztrájkot, a fogzást, a lógó ciciket, az irritált mellbimbót. Mert ez nem rólam szól, hanem a kicsiről.

Nyitókép: iStockphoto