elhagyás válás gyermek anya
8 éves voltam, amikor elváltak a szüleim. Már kisebb koromban is sokat hallottam anyuékat veszekedni, de nem értettem, mi történik. Egyik nap azonban minden megváltozott. Egy vasárnap apukám felállt a családi asztaltól a déli ebéd közben, és azt mondta, nincs tovább. A válás persze eltartott egy darabig, de azt hittem, békés lesz az utána következő időszak. Azonban nem ez történt. Ugyanis hónapokkal később édesanyám egy évre lepasszolt.

A mai napig emlékszem édesapám mondatára, amikor a déli harangszónál nagymamáék asztalánál kijelentette, hogy válni akar. Akkor persze ezt nem értettem, azt sem tudtam, mi fog ebből származni, mi jön ezután. Válás? Egyáltalán mit jelent ez? 8 évesen nem fogod fel még annyira. Miután hazamentünk - a kocsiban senki nem szólt a másikhoz, csupán a csend ereje hallatszott, édesapám összepakolt a két nagy bőröndbe, majd bejött a szobámba, és így szólt:

Kicsim, apa most elköltözik!

Én ott ültem előtte a hamvasszürke szőnyegemen, és csak mosolyogtam. Nem tudom, miért, de ez volt az egyetlen reakcióm. Ő kiment az ajtón, és onnantól csak kevés emlékem van. Nem tudom, apu hogyan ment el és mikor, de annyi bizonyos, hogy nem volt könnyű. A válás persze sokáig elhúzódott, több, mint egy év volt, mire kimondták, hogy ők már bizony nem férj és feleség. Arra azért vigyáztak, hogy én ebből semmit ne érzékeljek. 


Mi történt a válás után?

Amikor azt hiszed, hogy mindkét szülőd igyekszik majd pótolni a másik felet a válás után, mert te még csak 8 éves vagy, akkor arcon csap a valóság, ugyanis egyáltalán nem ez történt. Annyira elkapta őket a szabadság heve, hogy mindketten szerelmesek lettek. Édesapám becsajozott, anyukám pedig bepasizott. Gondoljunk csak bele. Egy 9-10 éves gyermek, akinek arról kellene szólnia a gyermekkorának, hogy milyen rózsaszín plüssöket vegyen még a szobájába, azt kapja, hogy mehet a nagyihoz inkább kétnaponta, mondván a szülők szerelmeskedni akarnak. Ez csak egy dolog, hiszen mindenkinek szüksége van magánéletre. Az azonban rendben van, hogy egy idő után a lakhatást is rájuk bízták? Konkrétan odaköltöztem a nagyiékhoz, mert édesanyám párjával nem jöttem ki jól, ennek ellenére ő mégsem engem választott. Apukámat is megkérdeztem, nem mehetnék-e oda. A válasz persze az volt:

A legutolsó esetben maximum...

anya, lánya, válás,
Egykor haragudtam, ma már meg tudok bocsátani neked!

Miért nem kellek?

Ahelyett,  hogy kislányként a kis szobámat csinosítgattam volna, csak a nagybátyám régi leszakadt, autós posztereit láthattam a falon az ősrégi emeleti szárnyban. Anyáék néha meglátogattak, de nem volt sűrű a kommunikáció. Vajon hol siklott el a történet? Néha legszívesebben odaordítottam volna, hogy "hahó, van egy gyereketek!" Tüske maradt? Is-is. Másfél év után elkezdtem élni a normális gyermekek életét, ugyanis odaköltöztem édesanyámékhoz, és minden ment tovább a maga útján.

Most, hogy írom ezeket a sorokat, egyre inkább rájövök, hogy utólag minden egyes velünk történt eseményért hálásnak kell lennünk. Még akkor is, ha közben megszakad a szívünk - bár nekem 8-10 évesen ez annyira nem volt meg - De mégis hogy lehet egy ilyen történetet pozitívan felfogni? - kérdezheted.

A negatív élettapasztalat segít felnőni

Az egész gyermekkorom megtanított arra, hogy egyedül is megállok a lábamon! Arra, hogy mindig van valaki, aki fogja a kezed, egy mentő öv, amelyet rád aggatnak, ha bajban vagy - még ha akkor veszélyben is érzed magad-, mert semmi másra nincsen szükséged, csak a szeretetre. És ezt is legfőképpen magadtól.


28 éves fejjel mit gondolok?

Ahogy telik az idő, és kirepülsz a szülői házból, először lehet, hogy élvezed az egyedül töltött órákat, ám ahogy cseperedsz, és eléred a 25 pluszt, rájössz, hogy meg kell tanulnod megbocsátani. Nem mások, hanem magad miatt. A benned élő harag és düh csak téged bánt, senki mást. Téged fog megbetegíteni, és nem anyukádat. Ma már csak azt gondolom, hogy mindenki cipel magával valamit a hátán, amivel dolga van. Az én gyermekkori törésem ez volt. Egészen idáig. Azt hiszem, most végleg elengedtem, és ezért hálás vagyok. A családomnak, az életnek és saját magamnak!

Szeretlek anya és apa!

Nyitókép: Shutterstock


 

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.