Elkapott a kapuzárási pánik, és úgy dobtad el a családodat, mintha soha nem is lett volna...

Összecsomagolt és szó nélkül csukta be maga után az ajtót. Az a hülye pszichológusom erőlteti, hogy mindig vannak jelek, de én mondom neked, Kata, nálunk nem voltak. Azt mondja, eltelt 3 hónap, és én még mindig nem akarok felelősséget vállalni, pedig mindig kettőn áll a vásár. Baromság! Én mindig hűséges voltam, pedig te tudod a legjobban, hogy nagy volt a kísértés, de fel sem merült bennem, hogy bárkivel, bármikor, bárhova, bármiért... Munka, gyerekek, háztartás, ennyi volt mellette az életem, hogy ő építhesse a karrierjét, sok pénzt kereshessen, hogy megvalósíthassuk a közös álmainkat. A család álmait... Ehelyett a saját álmait valósítgatja meg éppen a 20 évvel fiatalabb cafkával...

Annyira éreztem, hogy rá van kattanva.

Már a munkahelyi karácsonyi bulin láttam, hogy tapad rá, a szemem láttára kacérkodott, a fülem hallattára tett kétértelmű megjegyzéseket, én meg csak mosolyogtam magabiztosan – az én férjemnek nyugodtan, ő hűséges hozzám, szeret engem, imádja a gyerekeit. Talán ott tényleg hibáztam, hogy nem kértem ki magamnak a viselkedését, nem hoztam fel Attilának sem, ugyan minek, gondoltam, a csajnak bejön, de ettől még az én párom, nyilván belül ő is azt gondolja, amit én, hogy mennyire szánalmas már ez a kislány. Mert az. Minek neveznél egy 23 évest, aki úgy viselkedik, mintha 16 lenne?

Oké, nem ismertem fel a jeleket, igazad van, de mégis, miből gondoltam volna, hogy jeleket kell keresnem? Te is tudod, hogy milyen szuper páros voltunk mi ketten. Álompár, mindenki ezt mondta, te is... Félre ne érts, nem hibáztatlak, persze, hogy neked se fordult meg soha a fejedben, akkor nyilván szóltál volna. Nem, az nem számít, amikor az aquaparkban azt mondtad, hogy rohadtul megbambulja a csitriket; ő is megmondta, azért van szeme, hogy nézzen vele, és ő nem is tesz mást. A piros bikinis szőke az egyik „úszómester" volt, csak arról beszélt vele, mi lenne, ha előbbre sorolna minket a gyerekekkel a csúszdához, nem a szelet csapta neki! Hidd el, ha azt mondom, Attila soha nem tekintgetett ki a kapcsolatunkból.

Nem volt szerelmes belém, ez tény, de ezt mindig is tudtam, és te is tudod, hogy bennem sem lángoltak nagy érzelmek. Nem találtuk meg az igazit, de őszintén, van még ember a Földön, aki hisz a nagy ő meséjében??? 33 éves voltam, amikor összejöttünk, 35, amikor összeházasodtunk, féltem, hogy kifutok az időből, de ő is családot akart már. Tudatos döntés volt, na és? Mindenhonnan az folyik, hogy szerelemre nem lehet házasságot építeni, elmúlik, maximum 2 évig tart, utána csak a csalódás marad. Nekünk ez kimaradt, nem csalódtunk, nem múlt el a szerelem, mert sosem volt, de tudatosan felépítettünk egy életet - 38 évesen megszülettek az ikrek, igazán szép család lett a miénk, folyamatosan építettük fel magunkat, ahogy azt előre megterveztük. Szex mindig volt és többnyire jó is volt. Már csak ezért sem értem az egészet és ezért mondom, hogy nem voltak jelek!

Jaj, ne beszélj már hülyeségeket! Kata, nekem ne mondd, hogy egy férfi, aki soha nem hitt ebben a maszlagban, csak a tudatos döntésekben, hirtelen, 48 éves korában jön rá, hogy mégis létezik a nagy ő! Hogy meglátta és belezúgott a nálam 20, nála 25 évvel fiatalabb kiscsajba! Ugyan már! Csak meg akart fektetni egy friss, ropogós nőcskét. Nem, fogalmam nincs, hogy miért ment tovább ebben a viszonyban, és azt végképp nem értem, miért költözött el miatta. A ribinek nincs saját lakása, a szüleivel élt, most közösen bérelnek lakást. Együtt élnek... Dögöljenek meg!

Nem érdekel, hogy a gyerekeim apja, azon kívül, hogy fizet valami gyerektartás-kezdeményt – sokkal többet fogok kérni a bíróságon -, nem mutat sok érdeklődést a gyerekei iránt. Az elmúlt 3 hónapban jó, ha 5-6 alkalommal meglátogatta őket. A kapuig jött, mit gondolsz, én ide többé be nem engedem. Elvitte őket a játszótérre, állatkertbe... Ennyi volt a nagy program. Az új nőt nem mutatta be nekik, legalábbis a gyerekek nem mondták, amikor kérdeztem, mit csináltak abban a pár órában, amit rájuk szánt a kedves édesapjuk. Nem így kérdeztem, csak mondtam, hogy meséljenek. Nem is ajánlom, hogy bemutassa nekik, minek? Jövő ilyenkor már úgysem lesz a kis hülye aranyásó sehol. Akkor majd próbálja visszakönyörögni magát, de hiába... Valójában már most is vannak jelei, hogy nem igazán vannak már együtt, de mit gondolt, mit kezd hosszú távon egy 23 éves a 48 éves „papával"?

Engedjem haza? Fogadjam vissza? Te teljesen hülye vagy? Eszem ágában nincs! Megsértett, megbántott, elárult, és még mindig fáj, amit tett. Közölte, hogy elköltözik, összejött a munkatársával, igen, azzal, amelyikkel a karácsonyi buliban találkoztam, és jól gondolom, akkor már alakult köztük valami, de nem, még nem történt semmi. Ennyit mondott, majd távozott.

Csak menni akart, mert ők összejöttek. A frissel, a ropogóssal. A családromboló ribanccal. Az aranyásóval.

Rátört valami szánalmas kapuzárási pánik, és nem látott mást maga előtt, csak a fiatal nőt. F@sz feláll, ész megáll – mondta oly sokszor az anyósom. Mondjuk előbbi Attilánál nem mindig történik meg, és én még csak nem is bántom miatta, sok a stressz, kevés az alvás... De egy 23 éves biztos nehezen viseli, ha a papinak nem áll fel. Magára veszi. El sem tudja képzelni, hogy a „felnőtteknek" bizony vannak problémáik. Magánéletben, munkahelyen, fizikailag, lelkileg, mindenhogyan. És ez bizony a testre is kihat. Attila meg... Talán nem is szólt ez másról, csak, hogy bebizonyítsa magának, hogy erről sem ő tehet, ez is az én hibám, mint minden, ami történik az életben. Hogy ő igenis FÉRFI, csupa nagy betűvel. Hódít, levadász, megszerez, tulajdonná tesz és benépesíti a Földet.

Hát, most új bűnbakot kell találnia. De legelőször is az önbecsülését kellene visszaszereznie. Tudom, azt nekem sem ártana. De képzeld, már randizom valakivel! 10 évvel fiatalabb nálam. Családot akar, gyerekeket, de nem most, később. Addig is jól elleszünk. Aztán mehet isten hírével, mert én soha többé senkinek nem szülök gyereket. Nem költözöm össze, nem élek együtt. Talán, majd, amikor az ikrek már felnőttek, de addig mi hárman vagyunk egy család. Se Attila, se más férfi nem rondíthat ebbe bele.

De azért fáj. Ő volt a legjobb barátom, a szövetségesem, a cinkosom. Nem érdekelt volna, ha néha mással is kefél, de az, hogy átvert, hazudott, elárult, fáj. Jó szülőtársa leszek, ezt megígérhetem, ne gondold, hogy keresztbe akarok tenni neki. Az élet úgyis visszaüt, épp elég lesz az neki, de vissza akkor sem jöhet és megbocsátani sem fogok. Ez az, amit senki nem várhat el tőlem, amire senki nem kötelezhet. Nem akarok és nem is fogok bosszút állni, de igenis jogom van nem megbocsátani, és ez az, amit tényleg senki nem vehet el tőlem.

Mia történetét Könyves Kata jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock