Így látom pestiként a vidékieket

Budapesten belül rengeteg helyen laktam már, legalább 13-14 otthonom volt. Gyerekként is sokat költözött a család, az albérleteket pedig gyakran váltogattam. Mivel Pest az én igazi otthonom, itt ismerem ki magamat, Budára csak kétszer tévedtem, már, ami a lakásokat illeti. Őszintén, elveszett voltam. Aki csak megtudta, hogy nem itt születtem, egyből másként tekintett rám. A budaiak többsége szerint ugyanis Pest csóró környék, egyébként is a prérin élünk, sehol egy hegy, sehol egy domb, és még lépcsős utcát se találni. Mondjuk tény, hogy én pestiként is alapból úgy tartom, minden budai burzsuj.

Budapestiként számomra mindig megdöbbentő, hogy máshol nincs metró, vagy mozgólépcső, de legalább a villamos alap kell, hogy legyen egy városban. Vidék minden, ami Budapest határán túl van, és igen, bárhová is utazok, mindig LEmegyek. A vidéki városokban minden udvarban a csirkéket keresem, és meg vagyok arról győződve, hogy vidékiként egészen biztosan volt már részed disznóvágásban, és szereted a házi pálinkát.

A neved elé egészen biztosan oda fogom biggyeszteni a határozott névelőt, és minden egyes alkalommal meg fogok lepődni, hogy a tömegközlekedés nem a „10 percenként jön egy busz"-t jelenti.

Hozzászoktam az éjjel-nappal nyitva lévő boltokhoz, a bankkártyás fizetéshez, és a véget nem érő sorban álláshoz, tömeghez, a mindennapos stresszhez, amit ismeretlenek túlzott közelsége és a saját frusztrációjuk vált ki az utcán, az üzletekben, a közlekedés során. Épp ezért rettentően furcsa számomra, amikor Debrecenben felszállok a Barbie-villamosra, és van ülőhely, vagy, amikor Szegeden épp, hogy megközelítve a zebrát minden autós azonnal lefékez és átenged.

Egy faluban – bocsánat kisközségben – mindig meglepődöm a közért kínálatán, és nem értem, miért nem találok legalább hatféle jegeskávét a hűtőpultban. Teljesen ledöbbent a csend és a nyugalom, amit pár napig rettentően élvezek, de utána egyszerűen elkezd hiányozni a fővárosi nyüzsgés, az, hogy valaki rálépjen a lábamra úgy téve, mintha nem is történt volna semmi, a bolondok a 4-es 6-os villamosról, az utcán előttem átbuckázó nejlonzacskók és tartalmuk, a járdán rendszeresen az életemre törő elektromos rolleresek. Ebbe születtem, én ebben érzem magam komfortosan, minden más furcsa és idegen.

A barátaim tudják, hogy a pestiként hozott sztereotípiák sajnos igazak rám, de sosem lenézőként fogalmazok úgy, hogy LEmegyek Győrbe, és nem rosszindulatból lepődöm meg, hogy nem töltöttek még kolbászt. Egyszerűen csak pesti vagyok.

Nyitókép: Shutterstock