női jogok nők kibeszélő történelem magazin Szeitl Mónika Magdolna-mosodák
Egyedülálló nőként gyermeket vállalni ma sem könnyű. Magányosan végigcsinálni a terhességet, a szülést, a kisgyermekes időszakot, ám el sem tudom képzelni, milyen lehetett évtizedekkel ezelőtt, amikor még a társadalom megvetésével is szembe kellett néznie a megesett lánynak.

Egy terhességhez két ember szükséges. Mégis a nők azok, akik a nagyobb felelősséget vállalják, főleg, ha nem házasságban fogan meg a születendő gyermek. Ők vannak kitéve annak, hogy elhagyják őket és utána talán teljesen támasz nélkül kell felnevelniük a kicsit. Ma már meg sem lepődünk azon, ha valaki lányanyaként úgy dönt, magányosan vág neki ennek a borzasztóan nehéz útnak, pár évtizede azonban még olyan bűnnek számított házasságon kívül teherbe esni – főleg a rendkívül vallásos közösségekben -, amelyet minden áron meg kellett torolni. Természetesen a megesett lányokon.

A bukott nők mentsvára

Az első Magdolna-mosodákat több mint 200 évvel ezelőtt hozta létre a katolikus és protestáns egyház Írországban, méghozzá azzal a céllal, hogy a bukott nőknek mentsvárul szolgáljon. Az ide kerülő nők többségét általában prostitúcióval vádolták és az itt letöltött idő voltaképpen rehabilitációként szolgált, mielőtt visszatértek a normál életbe. Ugyanakkor azt is biztosítani akarták, hogy innen kikerülve a nők ne azzal keressék a betevőjüket, hogy a testüket árulják, hanem tisztes munka által tudják eltartani magukat. Az elképzelés maga, tehát nem is volt olyan rossz, ám valahol elcsúsztak a dolgok a megvalósítás során. A mosodák egyre inkább a katolikus egyház kezébe kerültek, ezzel párhuzamosan pedig egyre hosszabb időt töltöttek a nők a Magdolna-házakban. Ám nemcsak az ott töltött idő növekedett, de a körülmények is egyre kegyetlenebbé váltak. A XX. század elejére már kifejezetten büntető intézményként működtek, ahová

azok a lányok és asszonyok kerültek, akik valamilyen módon szúrták a vallásos ír társadalom szemét.

A pokol apácái

A Magdolna-mosodákban találhatta magát az a feleség, aki félrelépett, az a kamaszlány, aki teherbe esett, de az a nő is, aki nemi erőszak áldozatává vált vagy kirívó szépségével túlságosan magára vonta a körülötte élő férfiak – és nők – figyelmét. Itt már szó sem volt rehabilitálásról vagy mentsvárról. Sokkal inkább a pokol tornácának tetszett az apácák által őrzött és kegyetlen bánásmódjáról elhíresült mosodahálózat, amelyet bár az egyház irányított az ír állam pénzelt. Sok esetben az idekerült nőknek levágták a haját, elvették a nevét és vagy új nevet kaptak vagy egy számsort azonosítóként. Az éhezés, a verés, a pszichés bántalmazás mindennaposnak számított, ahogyan a reggeltől estig tartó kemény munka is, amelyért fizetséget senki sem kapott. Kapott helyette ütlegelést, hidegben alvást, megalázást, a Magdolna-mosodák a túlélők szerint

pont olyanok voltak, mint egy női börtön, ahol ők voltak a fogvatartottak, az apácák pedig a kegyetlen, teljhatalmú őrök, akik bármit megtehettek.

Forrás: Brian Lockier/Adoption Rights Alliance

Az intézményt az ide száműzöttek nem hagyhatták el, sokan a falak között lelték halálukat is.

Csak a '90-es években ért véget a rémálom

Bár teljesen hihetetlennek tűnik, mégis igaz, hogy az utolsó Magdolna-mosodát 1996-ban zárták be, s nagy valószínűséggel csak azért, mert

1992-ben egy konkrét tömegsírt találtak az egyik intézmény kertjében, amely rengeteg azonosítatlan női holttest maradványait rejtette.

Ezek a holttestek mind az ottani Magdolna-mosoda áldozatai voltak, akiket halotti anyakönyvi kivonat nélkül kapartak el, akárcsak a kóbor kutyákat. Ennél is megdöbbentőbb, de a mosodákhoz tartozó egyik babaotthonban – ahova azokat a nőket vitték, akik várandósan érkeztek az intézménybe vagy ottlétük alatt bizonyosodott be róluk, hogy gyermeket várnak –

több száz csecsemő holttestét találták meg... a szennyvízülepítőben.

Azt, hogy pontosan mi történt a Magdolna-mosodák falai között sokáig rejtély övezte. A fogvatartottaktól megtagadták a kapcsolattartást a külvilággal, szigorú hallgatásra kötelezték őket, azok pedig akik túlélték a megpróbáltatásokat, nem beszéltek az elszenvedett traumákról, hiszen úgy sem hitt volna nekik senki, abban az időben. Így inkább hallgattak és egyedül próbálták feldolgozni, hogy az állam támogatásával és az egyház közreműködésével rabként tartották fogva őket, olyan körülmények között, amely manapság az állatok tekintetében sem elfogadhatóak, olyan „bűnökért", amelyeket sok esetben el sem követtek.

Ezeknek a nőknek derékba törték az életüket, súlyosan traumatizálták őket mind testileg, mind lelkileg és a legtöbbjüktől a gyermekét is elszakították örökre. Az eddig megtalált több száz női és csecsemő maradvány a mementója annak, hogy az erkölcsök és a vallás nevében micsoda borzalmakra képes a társadalom.

Emlékezzünk erre, és amikor legközelebb ítélkezni próbálunk egy egyedülálló anya felett, jusson eszünkbe, hogy talán a Magdolna-mosodák története is néhány hasonló gondolattal kezdődött...

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.