Az adott szó lett a világ legrosszabb valutája

Nem kell science fictiont néznie az embernek ahhoz, hogy olyan kiskapusokkal találkozzon, akik képesek a valóságot és a teret meghajlítva ügyeskedni, kibújni a felelősség alól, és azokért a dolgokért se vállalják a következményeket, amelyeket az aláírásukkal hitelesítettek. Rengetegen vesznek fel hiteleket, kérnek hitelkártyát, vagy kötnek úgy üzletet, hogy már a megfogalmazás pillanatában tudják, átverik a másik felet.

Hogy jutottunk idáig? Nyilván naiv kérdés, és lehet nincs is rá válasz, de elkeserít, hogy míg pár évtizeddel ezelőtt, jó, talán száz évvel korábban még komoly jelentősége volt annak, ha valamit kézfogással "okéztak", és az adott szónak valóban értéke volt, ma már bárki azt hazudhat, amit akar. Ígérettel és kifogásokkal tele lenne a padlásom, ha lenne, ugyanis manapság az emberek többsége úgy dobálózik a szavakkal, hogy bele sem gondol a következményekbe.

A legrosszabb, ha tudja, hogy ártó szándékkal hazudik és az a célja, hogy becsapjon, de az se jobb, ha az üzletfeled vagy nem is kell ilyen messze menni, a barátod, a rokonod vagy a munkatársad csak azért csap be, mert hozzászokott ahhoz, hogy bármiből visszatáncolhat. Lemondunk megbeszélt találkozókat, régóta szervezett ebédeket, az időpont előtti utolsó percben hívjuk fel a fodrászt (ha felhívjuk), hogy "bocs, mégse megyek, adjál már új időpontot holnapra"...

Az egész valahol ott gyökerezhet, hogy csakis magunkkal foglalkozunk, hogy nem vagyunk tudatában annak, hogy a tetteinknek és a szavainknak is súlya van, hogy mindenért felelősséggel tartozunk. Nem vagyunk már gyerekek, akiket megvédenek a szülők, megvéd az iskola. Nem. Bármit mondunk, bármit írunk le az interneten, annak a terhe a mi vállunkat nyomja. Lehet takarózni a szólásszabadsággal, meg hogy nyilvános az oldal, azt mondok, amit akarok, de szerintem ilyen nagy félreértésben még sosem volt az emberiség.

A közösségi médiás felületek, a fórumok, a chatek hatására egyre jobban romlik a szóbeli fizetőeszközünk, a szavaink, mondataink értéke. Ha valamit megígérünk, nem kell betartanunk, a névtelenség vélt védelme mögé bújva bárkit megalázunk, a sárba tiporjuk vagy fenyegetjük és azt hisszük, csak azért, mert nekünk van véleményünk, azt közzé KELL tennünk, el KELL mondanunk, mert megtehetjük. Ha valaki közli, hogy amúgy a véleményünkre senki sem kíváncsi, akkor megy a duzzogás, felháborodás, a személyeskedés, és hogy az illetőnek, ha közszereplő, tűrnie kell a kritikát...

Bárhova megyek, és most lehet szó weboldalról, munkahelyről vagy bármilyen társaságról, nemcsak hazudnak (bocsánat, füllentenek) az emberek, de tényleg senki nem fogja fel, hogy annak amit mond, és persze ahogy mondja, jelentősége van. Azt sem kérem, mert lehetetlen, hogy mindenki legyen tekintettel a másikra, az érzésekre, de vannak olyan alapvető emberi és társasági (társalgási) normák, amiket be kellene tartani, mert amerre most tart a világ, annak a vége egy a mostaninál is mérgezőbb légkör lesz.

Már így is sokan menekülnek a közösségi médiás felületekről, és nem csoda, hiszen ami ott megy, legyen szó bármelyikről, direkt nem is nevesítek, az kész fertő. Az emberek pedig azt a stílust, amit a neten megengednek maguknak, kezdik szépen lassan átültetni a mindennapi életbe, a valóságba, innen viszont nem lehet elmenekülni. Elköltözhetsz "vidékre", egy kis közösségbe, ahová a rossz nyelvek szerint szekéren viszik az internetet, de ez csak ideig-óráig jelenthet megoldást.

Az iskolákban oktatni kellene a helyes netikettet, de ráférne a képzés sok-sok felnőttre is, mert vannak, akik évtizedes élettapasztalattal a hátuk mögött is úgy viselkednek, hogy ha mondanak, ígérnek, tesznek vagy aláírnak valamit, akkor csak felemelik a kezüket és várják, hogy valaki más elvigye helyettük a balhét.

Nyitókép: Shutterstock