Előnyös külseje ellenére kizárólag hivatásos lányokkal szexelt egész életében

szex szexualitás kibeszélő felnőtt prostitució escort örömlány
Egyre több fiatal jár rendszeresen prostituáltakhoz feltöltődni, sőt, sokan ott vesztik el a szüzességüket is. Hogyan zajlanak ezek az együttlétek és miként vélekednek a jelenségről maguk az érintettek? Utánajártam.

Nemrég készítettem interjút egy barátnőmmel, aki a nem is annyira távoli múltban még férfiak szexuális kielégítése által kereste a napi – igen bőséges – betevőjét. Mivel alapvetően érdekel az életnek eme megosztó és sokat vitatott területe, mindig szívesen hallgatom a másik oldalt, azaz az urak beszámolóit is.

Rengeteg nő képtelen azonosulni az érzelmek nélküli szex gondolatával, így azt is nehezen tudják elképzelni, mi zajlik le egy férfiban, amikor hivatásos hölgyeknél tölti az idejét. Azt pedig pláne nem értik, hogyan vetemedhet egy komoly kapcsolatban élő vagy házas ember arra, hogy fizessen az együttlétért.

Ahogy Zsófi barátnőm is mondta, legtöbbször nem csupán arról van szó, hogy az illető nem kapja meg otthon a megfelelő erotikus törődést vagy az „asszony" nem elég bevállalós. Valakit egyszerűen hajt a vére, esetleg lelkizni, ölelkezni és pihenni megy az örömlányhoz – merthogy ilyen is van.

Meglepő lehet, de sokaknak igenis fontos, hogy a kiválasztott szolgáltató értelmes, jó beszélgetőpartner legyen, nem csak üzekedni szeretnének.

Egy ismerősöm már húszéves kora előtt több ízben keresett fel hivatásos lányokat, ám érzelmes típus lévén esetenként képtelen volt annyira elengedni magát, hogy élvezni is tudja a szexet.

Az egyik ilyen alkalmat például élete legdrágább zuhanyzásának titulálta, mivel súlyos tízezreket fizetett ki egy olyan testi együttlétért, mely legfeljebb technikailag könnyített rajta. (Azt hozzá kell tenni, hogy a hölggyel semmi baj nem volt, a mai napig Budapest egyik kedvenc erotikus szaktekintélye.)

Forrás: Shutterstock

Az ismerősei többsége nem úgy gondolkodik, mint ő. Sokan lenézik a prostituáltakat és csak kielégülni indulnak hozzájuk, mivel – ezek után gondolom, nem meglepő – sikertelenek a párkeresés terén. Van olyan haverja is, aki előnyös külseje ellenére kizárólag hivatásos lányokkal szexelt életében – véleménye szerint ez azért alakult így, mert a „csajozás" egy tanulható készség, ő pedig eleddig lusta volt kiművelni magát ebben a „tudományágban".

A profi együttlétekben azt is rendkívül vonzó tényezőnek tartják a kuncsaftok, hogy ott nem számít, ki milyen ember, gazdag vagy szegény, jóképű vagy csúnyácska, kigyúrt vagy mackós testalkatú, ideális esetben úgy kezelik, mintha a világ legjobb pasija lenne. Kényelmi szolgáltatás, melyet fizetség ellenében vehetnek igénybe, akár az ételrendelést.

Azonban a kényelemnek is ára van: aki megspórolja az önfejlesztést, a küzdelmet, a kudarcokat, az soha nem válik igazán sikeressé a párkeresés terén. A fizetős szex gyakorlásra, S.O.S. kikapcsolódásra tökéletes a köztes időszakokban, mert még mindig jobb, mintha az ember belesüppedne a magány posványába és igazi szánalmas incelként kommentelgetné százfelé, hogy „Minden nő k*rva!".

Ha viszont egy férfi boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatra vágyik, időt és energiát kell önmagába invesztálnia, hogy a megszerzett ismeretek révén olyan párra találhasson, amilyenről mindig is álmodott.

Te mit gondolsz azokról a férfiakról, akik örömlányoknál kapcsolódnak ki?

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.