nárcisztikus személyiségzavar kibeszélő nárcisztikus
Az utóbbi időben még a csapból is a nárcisztikus személyiségzavar folyik, ami érthető, hiszen korábban nem volt a világ kellően nyitott ahhoz, hogy az ilyen és ehhez hasonló lelki defektusok nagyobb teret kapjanak.

Mostanában egyre többen rukkolnak elő saját történetekkel, amelyek sokaknak segítséget nyújthatnak abban, hogy felismerjék, ha esetleg nárcisztikus személyiségzavarral küzdő ember van a környezetükben - ami pedig azért fontos, mert ennek mentén könnyebben megérthetővé és feldolgozhatóvá válik egy-egy múltbéli esemény, ami miatt eddig akár saját magunkat is okolhattuk, pedig nem is bennünk volt a hiba.

Viszont úgy látom, hogy kicsit kezdünk átesni a ló túloldalára, és olyan helyzetekben is rásütjük a másikra (főleg férfiakra) a nárcisztikus jelzőt, amikor egyáltalán nem lenne indokolt. Ezen a ponton a hallgató fél nem kérdez többet az adott helyzetről, hanem simán elfogadja a mesélő - sok esetben téves - feltételezését, és lelkesen szidalmazni kezdi azt a személyt, akiről valójában senki sem tudja, hogy tényleg nárcisztikus-e?

Mintha ez lenne a XXI. század jolly joker kártyája, amit ha bedobunk, akkor mindenki együttérzően bólogatni kezd,

és hirtelen mentesítenek minket minden egyéni felelősségtől, mondván, hogy egy nárcisztikussal szemben az embernek úgysincs semmi esélye, örüljön, hogy kiszabadult, és sose nézzen vissza.

Egyre több olyan cikket, posztot, hozzászólást olvasok, amiben a sértett fél azzal takarózik, hogy utólag ismerte fel a korábbi partnere defektjét, majd hosszasan bontogatni kezdi, hogy így valójában már nem is érzi magát hibásnak, mert ő csak a körülmények áldozata, aki naivan besétált az ördög cellájába, és véletlenül rázáródott az ajtó.

Forrás: Shutterstock

Óvatosan a meggondolatlan bélyegekkel...

Szerintem a mai kor egyik legnagyobb veszélye, hogy bárki bármit mondhat, és nem járunk kellően utána az állításaink hitelességének, hanem sokszor inkább csak kibúvókat keresünk a saját felelősségünk alól. De szeretném leszögezni, hogy nem a nárcisztikus személyiségzavar védelmében beszélek, sokkal inkább az a célom, hogy a XXI. században ne az legyen az alapvetés, hogy a férfiak nárcisztikusak.

Vannak indulatos emberek, akik nem tudnak mit kezdeni a bennük tomboló érzésekkel, de ettől még nem lesznek nárcisztikusak. Olyanok is akadnak, akik mérhetetlenül önzők, és csak az számít, hogy az ő érdekük érvényesüljön, de még ez sem egyenlő a nárcizmussal, és olyanok is vannak szép számban, akik képtelenek elfogadni a tévedéseiket, és utolsó vérükig hárítanak.

Persze egyik típust sem kell elviselni, de könyörgöm, ne nárcizzunk már állandóan minden lehetséges fórumon.

Ha nincs elég akaraterőd ahhoz, hogy lefektesd a saját szabályaidat, hogy kiállj magadért, és a magad boldogságát képviseld, akkor a boldogtalanságodért te vagy a felelős. Hiszen ha nem tudatosan létezel, ha feláldozod minden egyéni preferenciádat azért, hogy valaki végre szeressen, akkor teljesen érthető, hogy a másik - amúgy nem nárcisztikus - fél ennek megfelelően fog veled viselkedni. Ebben a helyzetben nem ő a nárcisztikus, hanem neked nincs kellő önbizalmad ahhoz, hogy elhidd, neked is jár a boldogság - és valójában nem is jár.

A boldogság senkinek nem jár alanyi jogon, mert ahogy földet és házat sem kapunk a személyi számunk mellé, úgy tagsági kártyát sem állítanak ki a nevünkre, amely garantálja a békés, harmonikus életet. Mindannyian más puttonyokkal érkezünk a világra, kinek nehezebb, kinek kevésbé nehéz helyzetekkel kell szembenéznie, de mindenkinek keményen meg kell vívnia a maga harcát ahhoz, hogy kiérdemelje mások tiszteletét, szeretetét. Nehezemre esik szó nélkül hagyni, mikor valaki a könnyebb utat választja, és ahelyett, hogy önmagát vizsgálná, inkább rásüti a másikra, hogy nárcisztikus, így kikerülve azt, hogy dolgozni kelljen magán.

A nárcisztikus személyiségzavar létezik, és valóban komoly pusztításra képes, de legalább ugyanilyen pusztító, mikor az emberek gondolkodás nélkül dobálóznak súlyos jelzőkkel, és egy olyan világ megteremtésén mesterkednek, ahol csak ülni kell, és várni a sült galambot - befektetett energia nélkül.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.