Attól még, mert albérlő vagy, nem nézhetnek át rajtad!

Albérlőként az ember lánya próbál a lehető legjobb szomszéd lenni, senkinek sem hiányzik, hogy valamelyik szóljon a lakás tulajdonosának. Hosszú évek tapasztalata beszél belőlem.

Imádok itt lakni, már a második évemet taposom ebben a csöpp kis galériás, földszinti lakásban. A ház érdekessége, hogy a földszinti négy otthonból mindben albérlő lakik, amit nagyon úgy tűnik, a ház lakói tudnak: gyakorlatilag ezt a kis udvart szeméttárolónak használják.

Épp a lépcsőmön üldögéltem tavaly tavasszal este, már sötét volt, amikor látom, hogy valami aláhull az égből, és apró kis vörösen izzó fénycsóvaként az ablakom elé esik. Ezután közvetlenül ajtócsapódás. Kifigyeltem, hogy felettem a sarkon egy francia férfi lakik, aki a gangra jár cigarettázni, és nemes egyszerűséggel lehajítja a csikket. Oké, mondom magamban, nem balhézok. Elkezdtem felszedegetni a csikkeket, mert a ház takarítása – amiért ugye fizetek – az udvarra valamiért nem terjed ki.

A felettem lakó szomszéd sem könnyíti meg az életemet. Egy kisebbfajta botanikus kertet nevelget a folyosó ráeső részén, amivel nem is lenne semmi gond, ha tavasztól késő őszig ne gondozná olyan nagy lelkesedéssel őket. Levágja az elszáradt, vagy túlburjánzó részeket és egyszerűen ledobja: a lépcsőmre, a fejemre, a székemre, az asztalomra, épp ahová kedve tartja. Nem magyar, látszólag semmilyen nyelven sem beszél, hiába szóltam neki, hogy tegye már maga mellé egy zacskóba vagy valami, egyszerűen nem érdekli. Ám még ennél is jobb, amikor víz kerül a kezébe. Gyanítom, mocsári növényeket nevelget, mert annyira túllocsolja őket, hogy kisebb vízesést okoz vele. Szépen csöpög rám és a kint lévő dolgaimra a földes víz. Persze hiába szóltam ezért is.

Amennyiben ezek nem lennének elég bosszantóak: találtam már az udvaron ágyneműt, kutyafekhelyet, összepiszkított kutyapelenkát (!), elszáradt szobanövényt, mindenféle papírt, zoknit, sapkát... stb. Ezeket mindig összeszedegetem, összeseprem – vettem egy kültéri seprűt –, és kidobom a ház kukájába.

Ám, ami kicsapta nálam a biztosítékot, az tegnap délután történt. Épp bent ültem a lakásban, amikor óriási puffanásra lettem figyelmes. Kinéztem az ablakon, ott egy nagy fenyő – még karácsonyról. Nem sokkal később emberünk megérkezik és kihúzta az utcára. Mondanom sem kell, hogy micsoda tűlevél tengert és faág darabokat hagyva maga után. Gondoltam visszajön összeszedni. Nem jött. Szóval este fogtam a kis seprűmet, az egészet középre egy halomba gyűjtöttem és tüntetőleg otthagytam.

Nem értem, egyszerűen nem tudom megérteni az embereket, hogy mit gondolnak, kik élnek a földszinten??? Szerintük ez teljesen rendben van??? Nem a hulladék eltakarítójuk vagyunk, jobban mondva én, mert a másik három lakót ezek a dolgok úgy tűnik, nem zavarják. Most azonban eldöntöttem, hogy írok egy rövid levelet, kinyomtatom, és bedobom mindenki postaládájába. Kedvesen és diplomatikusan megfogalmazom benne, hogy ha hiszik, ha nem, laknak emberek a földszinten, így mostantól minden szemét, virágmaradvány, fadarab, ami az emeletekről lehull, összegyűjtve a lépcső elé lesz szépen felhalmozva. Járjanak ők át a saját szemetükön.

Nyitókép: Shutterstock