Ne ijedj meg, ha ezekkel a tünetekkel találkozol a terhességed alatt: ez lehet a megoldás rá

terhesség vitagyn2023 tünetek hüvelygyulladás
Rebeka és Zoli már az első pillanatban tudták, hogy egymásnak szánta őket az ég. Két év után összeházasodtak, és az esküvő után azonnal bele is vágtak a gyerekprojektbe. Nyolc hónap kitartó próbálkozás után megfogant szerelmük gyümölcse, Rebeka pedig nem is lehetett volna boldogabb. Majd egyik reggel kellemetlen tüneteket észlelt magán.

A nők életének egyik, ha nem a legszebb időszaka a várandósság. Az érzés, hogy a testükben egy új élet fejlődik, és hamarosan a karjukban tarthatják gyermeküket, hihetetlen, felemelő és egyben nagyon ijesztő is lehet. Rebeka teljesen kivirult, amikor megtudta, hogy első kisbabáját hordja a szíve alatt. Nagyon szerencsésnek érezte magát, mivel az első három hónapban enyhe fáradtságon kívül semmi kellemetlen tünetet nem tapasztalt, így széles mosollyal várta, mit tartogat számára a második trimeszter. Egyik reggel teljesen kétségbeesett, amikor észrevette, hogy megváltozott a hüvelyfolyása: sokkal bőségesebb volt, mint általában, és kellemetlen, halra emlékeztető szaga volt. Néhány órával később enyhe csípő, viszkető érzést is érzett odalent. Korábban még soha nem tapasztalt hasonlót, nem volt hüvelyfertőzése, semmilyen ilyen jellegű problémája. Ijedten hívta fel a nőgyógyászát, abban a tudatban, hogy valamit biztosan rosszul csinált, és emiatt jöhettek elő a fent említett tünetek. Az orvos már a telefonban megnyugtatta: semmi oka az aggodalomra, a várandósság ideje alatt a hüvelyi fertőzések és a hólyaghurut gyakori problémák.

Rebeka másnapra kapott időpontot az orvosához, a doktor pedig személyesen is elmondta neki, hogy semmi rosszat nem tett. A terhesség során számos átalakuláson megy keresztül a női szervezet. Ez idő alatt megemelkedik a női nemi hormonok szintje, ehhez társul még a terhességi hormon megjelenése és szintjének emelkedése is. Ez nemcsak az érzelmekre, hanem a testre is hatással van:

megváltozik a bőr, a keringési rendszer, a belek működése, valamint a hüvely normál flórája is. Ennek hatására bizony kialakulhat hüvelygyulladás.

A terhesség során számos átalakuláson megy keresztül a női szervezet / Forrás: Shutterstock

A doktor úr Rebekának elmagyarázta, hogy a terhesség során jelentkező élettani és anatómiai változások hatására a hüvely mikrobiológiai egyensúlya sérülékenyebbé válik. A hüvelyben az egyébként is jelen lévő kórokozók könnyebben tudnak szaporodni, ami gombás vagy bakteriális fertőzést okozhat. A terhesség során kiemelten fontos, hogy ilyenkor orvoshoz forduljon a kismama, mert a bakteriális vaginózis nem megfelelő kezelése akár vetéléshez vagy a terhesség későbbi szakaszában koraszüléshez is vezethet. Megfelelő készítmények alkalmazásával azonban néhány nap alatt elmúlnak a kellemetlen tünetek.

Rebeka nagyon hálás volt a doktor úrnak az alapos tájékoztatásért, a konzultáció után azonnal rohant a patikába, kiváltotta az orvos által felírt készítményt, és szerencsére két nap után már enyhültek a panaszai. Eleinte nagyon megijedt, de örült, hogy azonnal szakember segítségét kérte, aki biztosította arról, hogy nincs komoly baj.

A történtek után egy héttel Rebekának már semmilyen tünete nem volt, gond nélkül élvezhette tovább kismamaként a mindennapokat.

Nyitókép: Shutterstock

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Hirdetés

A Vitagyn C hüvelykrém patikában kapható gyógyászati segédeszköz.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.