Addig játszhatnak veled, amíg rá nem jössz, mennyire értékes vagy!

Felelősen gondolkodó, érett ember, férfi, aki elkötelezte magát egy kapcsolatban, nem tesz kitérőket, nem enged csábításnak és főleg nem ideologizálja meg, milyen klassz, hogy bár vannak más nők is, de azért téged szeretlek. Aki erre hivatkozik, képtelen a kötődésre és az érett kapcsolatra, bármilyen szépen beszéljen vagy énekeljen róla. Nincs gond azzal, ha ilyen vagy, de akkor közös utunk, pláne közös életünk nincs. Ha a másik életet akarod, hozzám nem kell visszajönni, más érintésekből, ölelésekből, szeretkezésekből. Nem vagyok én nagykabát és pláne nem közös persely más nőkkel.

Ezzel a viselkedéssel magadat minősíted, s lealacsonyítod a nőt, akivel együtt élsz, s azt is, akit szeretőnek, alkalmi partnernek használsz. Ha hagyják. S ha nem, akkor te vagy a legjobban meglepődve. Hiszen a jelmondatod az, te ilyen vagy, fogadjunk el ilyennek és szeressünk ilyennek, adjunk neked szabad kezet bármihez. S közben magasról teszel arra, milyen sebeket ejtesz.

Kovács Kati dala jól reflektál erre: „Nem, nem, nem, soha nem leszek a játékszered!" Ezt felejtik el sokszor a nők. Hogy tiszteljék, szeressék magukat, s legyen tartásuk, erejük ahhoz, hogy ne menjenek bele méltatlan helyzetekbe. Megtesszük ezt mind egy darabig. Jó esetben csak egy darabig. Mert aztán felismerjük, milyen idióta módon viselkedünk, milyen hamis ábrándokat kergetünk, milyen balga módon dobjuk oda a testünket, a lelkünket érzéketlen csábítóknak, gyerekembereknek, trófea gyűjtőknek, szeretetre és egészséges kapcsolatra nem képes sérülteknek. Aztán egyszer csak elegünk lesz.

Úgy tanulom magam, hogy amikor eljön ez a pont, amikor már eléggé fáj, akkor megálljt parancsolok magamnak és belenézek a fájó tükörbe. Vajon miért ilyen álkapcsolatba megyek bele mindig? Miért ezt a sémát ismétlem? Sorra lehet venni: mert sérültem. Mert rossz mintát láttam. Mert nem tanították meg, hogyan becsüljem többre magam. Mert elhittem, csak ennyit érdemlek. Mert nem találkoztam még másmilyen kapcsolattal. Mert én magam nem merek igazán szeretni és kapcsolódni. Mert nem tanultam meg határokat húzni, nem tanultam meg egyértelműen és normálisan kommunikálni a saját szükségleteimet, vágyaimat, érzéseimet és azt, amit nem tartok elfogadhatónak. Mert félek, ha megteszem, elhagynak, bántanak, egyedül maradok.

Ezért azt üzenem neked, kerülő utakon járó gyerekférfi, addig játszhatsz velem, amíg fel nem ébredek, amíg magamra nem ébredek és rá nem jövök, értékes vagyok. Mert ha ez megtörténik, onnantól neked nem lesz hova visszajönnöd és nem én leszek az, akivel újra és újra megismételheted a felelősséget nélkülöző, gyerekes játékaidat. Akkor aztán kereshetsz magadnak újabb nőt, aki még alszik, aki nem tudja, ennél többet érdemel.

S ahogy telnek az évek, s te kiöregszel a szívtipró csábító szerepből, és rájössz, nem találsz több megvezethető partnert, s egyedül maradsz. Akkor aztán, ha nem vagy hajlandó szembesülni magaddal, kikabálhatod országnak-világnak, milyen szerencsétlen vagy, hiszen mindent megteszel, mégis sorra hagynak el a nők, akiket állítólag szerettél.

Nyitókép: Shutterstock