Férfivélemény: Szeretlek, de az én lakásomba nem fogsz beköltözni!

Már elmúltam 30 éves, amikor megismerkedtem, nos, hívjuk a hölgyet Áginak. Szóval, amikor Ági belépett az életembe, már sínen voltam. Sok millió hitellel ugyan, de volt egy kis lakásom, amit sikerült úgy berendeznem, ahogy az nekem a legtetszetősebb, praktikusabb. Biztos, jó állásom volt, de autó helyett bringáztam.

Szóval így érkezett az életembe a nálam csupán pár évvel fiatalabb Ági, aki egzisztenciálisan nagyon nem ért fel hozzám. Ez persze nem volt a szememben negatívum, de később rengeteg konfliktust okozott.

A heti két-három találkozásból hamar kétszer annyi lett, és elkezdtek megsűrűsödni az együttalvások is. Ez eddig teljesen rendben is volt, hiszen nagyon élveztük egymás társaságát, remekül működött köztünk minden, és én imádtam vele aludni, mellette ébredni. Bár számomra igen kényelmetlen volt a két barátnő-lakótársnő jelenléte, mégis szívesen aludtam Áginál.

Próbáltam fenntartani az egyensúlyt, heti kétszer nálam, heti kétszer nála aludtunk, és voltak napok, amikor mindenki a saját otthonában volt. Nekem fontos volt, hogy megmaradjon a saját életem is. Azok az estéim, amikor csak filmezek egyedül a kanapén, vagy a haverokkal iszogatok. Féltékenységre semmi okot sem adtam, ez igazán nem is merült fel a kapcsolatunkban.

Szerettem. Úgy hittem, neki is kényelmetlen úgy együtt lenni velem, hogy a szobájába bármikor benyithat az egyik lakótársa, a fürdőhasználatért pedig szinte küzdeni kellett. De feltűnt, hogy diszkréten ugyan, de gyakorlatilag elkezdett hozzám költözni. Ez egy délután tudatosult bennem, amikor ő nem volt nálam. Körbenéztem a lakásomban, és mindenhol őt láttam.

A fürdőszobám minimalista rendjébe hirtelen ott tolakodott egy hajvasaló, sminkek, még egy kis kuka is, nem beszélve a tusfürdők, samponok, balzsamok és testápolók hadáról. A nappaliban furcsa tárgyakat fedeztem fel, amikhez semmi közöm se volt – se esztétikai, se érzelmi szinten. Ez pedig így volt minden helyiségben.

Beszéltem erről a barátaimmal. Volt, aki azt mondta, örülnöm kéne, hiszen így mindig jelen van a lakásomban, ez az együttélés. Más szerint, ha ez nem volt megbeszélve, szó szerint agresszív beszivárgás.

Együttélés? Beszivárgás? Na, álljon csak meg a menet! Erről nem volt szó!

Sosem beszéltünk arról, hogy össze kéne költöznünk, és én nem is akartam volna még. Élveztem, hogy saját otthonom van, amiben minden olyan, ahogy azt én szeretem. Tökre értettem, hogy neki kényelmesebb, ha pár dolgot nálam is tart, de abba nem egyeztem bele, hogy mindenét idehozza.

Kicsinyesség, önzőség? Ezeket kaptam meg, amikor egyik este leültem Ágival megbeszélni ezt a dolgot. Sírt, és azt mondta, hogy akkor én szakítani akarok vele, pedig ő épp ma mondta fel az albérletét. Na, ez kongatta meg bennem a vészharangot. Nélkülem, a megkérdezésem nélkül döntötte el, hogy hozzám fog költözni? Kínos volt, de szakítottam vele. Nem akartam, még az érzéseim ellenére sem, hogy valaki ilyen módon legyen része az életemnek.

Ennek már öt éve, Ágiról nem tudok semmit, de én épp most költöztem össze azzal a nővel, akit hamarosan feleségül fogok kérni.

Ákos történetét Mezei Natasa jegyezte le.

Nyitóképs Shutterstock