Azt mondták, költözzünk vidékre... azt mondták, jó lesz...

Nem hinném, hogy van, aki ne álmodozott volna még arról, hogy vidéken (pláne egy erdő mellett) mennyivel megnyugtatóbb, lassabban csordogáló, természetközelibb az élet. És aztán van az az egy-két bátor kalandor, aki a provinciális romantikától megrészegülve bele is vág az építkezésbe.

Ez eddig elég mesébe illően hangzik, csak aztán rá kell nézned a tervrajzra, amit a méregdrága építész tol az orrod elé. Nézed, nézed, nézegeted, majd bizonytalanul bólintasz, hogy persze, pont ilyet képzeltél el - miközben fogalmad sincs, mi az a sok szaggatott vonal meg ferde egyenes. Azt meg pláne nem érted, hogy hogyan lesz ebből egyszintes ház, ha ott van, hogy földszint meg emelet. Ja, hogy közben a tervező meggyőzte a férjedet, hogy kétszintes legyen, mert az költségkímélőbb. Te már sík ideg vagy, pedig még egyetlen téglát se tettek le. Az építkezés gyönyöreibe pedig bele se menjünk, mert ahhoz túl rövid az élet...

Juhéj, áll a ház! Kétszintes! A barátnőid persze figyelmeztettek, hogy ezt még meg fogod bánni. Én?! Mindig is ilyet akartam. Fent a hálószobák, lent a nappali, konyha, minden tuti. Egészen addig, amíg az emeleten nem felejtesz valamit. Hidd el, huszonkétezredszerre nagyon rossz fél pár zokniban felcaplatni a gyerek bugyijáért! Persze, mehetne érte ő is.

Végre vidáman horkol a férjed, te egyre növekvő vérnyomással, kezdődő agyvérzéssel gondolkozol, hogy megrúgd vagy behozd a füldugót, amikor is - dilemmádat megoldandó - nőnemű gyermeked sikolyát hallva pattansz fel. Persze csak egy-két alkalommal ugrasz és rohansz Rambo módjára megmenteni gyermekedet, mert utána kitapasztalod, milyen ragadozók juthatnak be a szoba ablakán. Pók, darázs, poloska vagy rajzó katicák. Ez a négy a legkritikusabb - macska csak egyszer esett be a tetőablakon. Csendesen agyonütöd (a poloskát nem szabad, mert egész éjjel büdös marad a kezed - azt a vécén kell lehúzni...), a katicákat összefogdosod („Ne bántsd szegényeket, anya! Nézd, hétpettyes!"), a macska magától is sikoltva rohan haza. Majd elégedetten visszaroskadsz a most éppen nem horkoló férjed mellé.

Végre csend és nyugalom. Persze ez csupán illúzió... Éjfél körül mintha kisgyermekeket nyúznának az erdőben, kis kutyaugatással megspékelve. Ez nyomasztólag tud hatni az emberre, főleg, ha este Stephen Kinget olvasott. Aztán véletlenszerűen kiderül, hogy az őzek képesek ilyen hangra, ha megijednek valamitől. Rejtély megoldva.

Aztán ott van még a szarvasbőgés. Tényleg a természet csodája. Csak ne mindig este tíz után kezdené rá... És persze mindig a legnagyobb, legmélyebb hangú bika téved oda a kerítéshez. Aki nagyon sokáig és nagyon fájdalmasan képes bőgni. A kutyák is így gondolják, mert folyamatosan vonyítanak vele együtt. Sebaj, az őzek ugatásáig van még tiszta két órád aludni is.

Reggel frissen, kipihenten ébredsz... Azaz ébredni ébredsz, csak a kipihentséggel van egy kis baj. Pedig mindig madárcsicsergésre vágytál. Na, de ki gondolta volna, hogy egy csomó madár már hajnali négykor annyira jókedvű? Nyilván őket nem zavarták éjjel a szarvasok...

Faragó Patrícia

Nyitókép: iStockphoto