Szülés: illúziók és valóság

Engedd meg, hogy javasoljak neked valamit: ne kövesd el azt a hibát, amit én! Mégpedig, hogy meg sem fordul a fejedben, esetleg máshogy is lehetnek a dolgok, mint ahogyan azt te elképzelted.

Legalábbis velem semmi sem úgy történt, ahogy szerettem volna. Nem vettem figyelembe a már szinte közhelyszámba menő örök igazságot, hogy ahány terhesség és szülés, annyiféleképp alakulhatnak a dolgok. Készülhetünk mi bármire, ha a természet, sors, élet vagy nevezzük akárminek, közbeszól.

Na nézzük, mik voltak az előzetes feltételezéseim és ezekhez képest, hogy is alakult ez az egész szülés mizéria - hátha másnak tanulságul szolgál az én kalandtúrám.

Csigabiga, gyere ki!

Már a nulladik lépés sem úgy alakult, ahogy képzeltem. Arra számítottam, hogy a lányom a kiírt dátum előtt születik. Hát nem így lett. Az első (jócskán elszámított) terminus dátumot röpke 16 nappal léptem túl.

Mindenki, értsd MINDENKI megszült körülöttem. Csak amíg a kórházban voltam, négy nap alatt vagy tízen. Hát baromi frusztráló volt, mit ne mondjak...

Hüvelyi út vs. császármetszés

Én mindenképpen hüvelyi úton akartam szülni, és ez szerencsére össze is jött. Azért szerettem volna mindenképpen természetes úton életet adni a gyermekemnek, mert oké, hogy van, akinek nincs más lehetősége, vagy önként választja, de én kb. csak hátrányát láttam a császármetszésnek. Ezek közül most csak azt emelném ki, hogy ilyenkor a babát nem mindig adják oda az anyukának. Na, neeem! Én, ha megszültem a gyerekemet, azt akarom, adják oda nekem, tegyék a hasamra és tőlem a Jóisten sem veheti el!

Elutasítható beavatkozás? Ilyen van?

Van bizony, a beöntés, gátmetszés és a borotválás is ilyen! Nos, én a beöntést és a gátmetszést leokéztam, a borotválásra viszont azt mondtam, hogy no way! Ezek terv szerint alakultak, hála az égnek. A beöntést én akartam, kértem is, mert úgy gondoltam, jobb félni, mint megijedni. A borotválásról pedig személyesen tettem, hogy ne legyen rá szükség.

A gátmetszést viszont nem utasítottam el, mert szerintem ez olyan dolog, hogyha kell, akkor kell. Hát kellett volna. De csak volna, mert a kritikus pillanatban nem volt bent orvos - így repedtem. Most már csak röhögök rajta, mert szépen begyógyult a seb, de ott és akkor nem volt ennyire vicces...

Epidurál vagy nem epidurál? Ez itt a kérdés...

Nagyon nem akartam epidurális érzéstelenítést kérni, ehhez képest végül térden állva könyörögtem érte...

Azért ódzkodtam eleinte az epiduráltól, mert ha bekötik, akkor egyrészt nem lehet felállni, mászkálni, másrészt pedig fájás gyengeséget okozhat, így oxytocint is szoktak vele adni.

Viszont azt nem sejtettem, hogy ez ENNYIRE fáj. Persze tudtam, hogy lesznek fájdalmak, de ERRE azért nem számítottam.

Maradjunk annyiban, hogy már az elején kaptam valami fájdalomcsillapító injekciót. (Amúgy ötletem nincs, hogy mi volt, - nem voltam nagyon magamnál.) De olyan kis semmi, gyenge valami lehetett, hogy mire hatott volna, már az epidurálért rimánkodtam -, amit sajnos nem adtak be, mert mire kezdtek volna előkészíteni, eltűnt a méhszáj.

Kismama, egy kis oxytocint?

Előzetesen azt gondoltam ezzel kapcsolatban, hogyha szükség van mesterségesen méhösszehúzódások generálására, akkor annak a fele sem tréfa, és nem kéne ellenkeznem. Kaptam is oxytocint bőven. Ennek az volt az oka, hogy a baba szívhangja az utolsó vizsgálatkor nem volt túl jó, így nem volt mese, a bébit ki kellett magamból pattintani hamar.

Az oxytocin adagolás eredménye az lett, hogy a méhszáj egy óra alatt tűnt el (azt inkább nem részletezném, hogy ez milyen érzés volt).

És az alternatív módszerek?

Nagyon szerettem volna kádban vajúdni, azonban erre sajnos nem volt lehetőség. Azt mondta a szülésznő, hogy az alternatív szobát (ahol a kád is van) csak akkor lehet használni, ha minden rendben van a szülés közben, nálam meg ugye nem volt.

Orron be, szájon ki?

Légzéstechnikákat is terveztem alkalmazni, ez inkább csak többé-kevésbé jött össze. Főleg a vizualizációs gyakorlatokat akartam végezni szüléskor, ez annyit jelent, hogy különféle dolgokat kell elképzelnünk légzés közben, megnyújtva a kilégzések időtartamát. Legyen elég annyi, hogy a kitolási szakaszban az egyik szerencsére eszembe jutott és meggyőződésem, hogy ha nem csináltam volna, tuti száz százalék, hogy császárral jött volna ki a bébi.

Akkor már annyira fáradt voltam, hogy muszáj volt valami belső módszerhez folyamodnom és leírhatatlan, hogy ezért mennyire hálás vagyok a jóga oktatómnak (köszi Ildi, még egyszer!).

Szóval készülj fel, akármennyire is szereted irányítani a dolgokat, a szülést nem te irányítod. De nyugtasson a tudat: annyi viszont biztos, hogy semmi sem történik ok nélkül! Az én szülésem például talán azért alakult így, hogy most megoszthassam, hátha valaki számára hasznos információkat tartalmaz.

Nyitókép: iStockphoto