Hosszú küzdelem egy kisbabáért - férfiszemmel

Ezek vagyunk mi. Feleségem 30, jómagam 40 éves. A történetünk már 2 éve zajlik, és még nem tartunk a katarzisnál. Teltek, múltak a hónapok, és mivel a kezdeti kudarcok szinte mindennapossá váltak - persze az ritka, ha elsőre sikerül, na de tizedikre sem? -, úgy döntöttünk: felülkerekedünk ezen a problémán, és kikérjük egy szakember tanácsát.

Úgy gondoltam: egy időpontkérés, néhány vitamin, és egy "Deákigazolvány", plusz egy kis kellemetlen prosztata- és fütyülővizsgálat után minden rendben lesz. Talán még egy termékenységi vizsgálat is belefér, végül is tökös gyerek vagyok, és gyereket mindenki tud "csinálni".

A doki megkért, hogy vonuljak félre, adjak le egy kis mintát, és ha kész vagyok, megvizsgálja a végterméket. Vártam, nem izgultam, a tipikus várótermi feelingem volt. És akkor gondterhelt arccal elrohant mellettem az orvos, és tényleg láttam rajta, hogy nem lesz könnyű a következő 20 perc, 3 hónap, 2-3, ki tudja, hány év... Újból megvizsgálja a produktumot, hogy nem nézett-e el valamit, de úgy tűnt: ő már tudja. Behívott, még egyszer végigkérdezett mindent, majd amikor látta, hogy nincs tovább, a lehető legnagyobb szeretettel, toleranciával és empátiával közölte:

Sokkot kaptam. 1,5 perc hard reset. Lassan bebootoltam, és csak annyit kérdeztem:

- Valaki meg tudja mondani, hogy mitől van ez, vagy mi az oka?

- Nem, uram. Minden előírásnak megfelel a produktum, sőt! Bizonyos értékek még jobbak is. De - és itt a gond -, az átlagoshoz képest nem kevesebb, hanem nulla, zéró, üres. Nincs benne spermiumsejt. Nem érdemes keresni.

- Oké! Hogyan tovább?

- Tovább? Vannak lehetőségek - mondja a doki - a protokoll szerint 10-11 hét múlva meg kellene ismételni ezt a vizsgálatot.

A mai napig nem tudom, hogy mi történt az alatt a 40 perc alatt, amíg hazaértem. A feleségem otthon várt tűkön ülve. Én kértem, hogy ne jöjjön velem.

- Mi újság, mit mondott a doki?

- Steril vagyok...

Nem mondom, hogy jól éreztem magam. De az a meglepő, hogy szarul sem. És inkább ez volt az ijesztő. Úgy döntöttük, hogy ha majd mindkettőnk agya tiszta lesz, átbeszéljük. Leültünk, és pufogva, dünnyögve tévéztünk. Ment egy műsor, amiben a téma a lombikprogram volt. Végignéztük, végigbőgtük, megöleltük egymást úgy, ahogy az esküvőnk napján, és szinte egyszerre mondtuk: az az IGEN, az IGEN volt, és lesz is. Nem volt kérdés: megyünk és csináljuk.

10 hét teljes önmegtartóztatás után - igen, jól látod, 70 rohadt hosszú nap - újból vizsgálat, már csak termékenységi. Oda már együtt mentünk, mert szerettünk volna mindketten beszélni az orvossal. A helyzet változatlan: nincs egy sem! Már megint...

- Szeretnénk gyereket - hangzott a válaszunk. Felvázolta a lehetőségeket:

Örökbe fogadunk - nem akarok senkit megbántani, de ez csak akkor jöhetne szóba, ha már nincs más lehetőség.

Donorsperma - ez már jobb, mert félig a feleségemé. Majd felfogom úgy, hogy az előző kapcsolatból hozott gyerek, az hasonló érzés lehet.

Herebiopszia - gondolom, kitaláltátok. Igen, a biopsziát választottam. Kb. 3 perc alatt. És akkor még nem tudtam, hogy mi az.

- Nem kell elhamarkodni - jött a válasz. Holnap, egy hét, egy év múlva is így fogom gondolni. Nem, nem a feleségem akarta, ez az én döntésem volt. És nem bántam meg! Azt szeretném, ha bármikor visszagondolok erre a történetre, és majd ránézek a gyermekemre, gyermekeimre, az jusson eszembe: mindent megtettem, ami tőlem tellett.

Két sikertelen beültetés után még több energiánk van - vagy legalábbis türelmünk. Valahogy mindig változtat egy kicsit rajtunk, de jó irányba. Fel kell állni, és menni kell tovább! Ha akarod, és csak akkor. Más miatt ne csináld, mert tönkremész! Magad miatt tedd meg!

A férfiaknak sok sikert, erőt és kitartást kívánok, mert nem lesz egyszerű. Sőt!!! Sajnos egyre többen járunk ebben a cipőben. Szóval 25 éves korotokra legyen egy termékenységi vizsgálat a hátatok mögött, mert akkor még van idő és lehetőség cselekedni. 40 évesen ez nehezebb.

És még egy gondolat a csajokhoz: Hölgyek! Ha a férfi mellettetek szó szerint a tökeit viszi a vásárra, szeressétek nagyon, mert aki ezt megteszi, az nem is tudná jobban kinyilvánítani az irántatok érzett szeretetét. Mi két éve nyomjuk, de úgy érzem: ez jó. Mert egymásért, közösen tesszük.

Serpico

Nyitókép: Shutterstock