Cyberchondriám rövid története: Engem mindig a legritkább betegségek találnak meg

Az úgy volt, hogy megszületett a harmadik, majd egy évre rá a negyedik gyermekem is. Szoptatástól szoptatásig éltünk, közben suliba jártam, tanultam. Egy alkalommal, két előadás közötti szünetben azt éreztem, hogy teljesen lemerült az "aksim", mintha hirtelen minden energiám a talpamon keresztül távozott volna. Sosem éreztem még ilyet, megrémültem, berohantam a mosdóba, megmostam az arcomat hideg vízzel, próbáltam életet lehelni magamba. Ráadásul egy borzalmasan utálatos órám következett, egy rémesen unalmas oktatóval. Ez volt az első eset, amit sorban követett a többi.

Otthon gép mögé ültem és nekiálltam a tünetek alapján felállítani a diagnózist. Nyilván halálos, a lehető legrosszabb, ami történhet velem. Itt állok négy gyerekkel, végre boldog vagyok, azt tanulom, amit szeretnék, azzal foglalkozom, amit imádok, és épp most kell meghalnom? Egyre rosszabbul éreztem magam, egyre gyakrabban szédültem, biztos voltam abban, hogy közeleg a vég. A férjem azt mondta, tuti pánik, az anyja is pánikbeteg, ismeri ezt az állapotot, de inkább menjek orvoshoz. Mentem, de a nem találtak semmilyen igazolható betegséget, így jött a pszichiátriai konzílium. Mire időpontot kaptam, meghalt az orvosom, amitől még rosszabbul éreztem magam, hiszen, ha az orvos meghalhat, akkor a beteg pláne.

A pszichiáter kérdezett párat, majd antidepresszánst ajánlott, mint a pánikbetegség "ellenszerét", mondván a pszichológus elfoglalt. Ezt a fajta "segítséget" hárítottam, és mivel nem voltam meggyőzve, biztos voltam benne, hogy nem pánik, a laborvizsgálat, EKG, 24 órás vérnyomásmérés amúgy sem vizsgálat, ide valami komolyabb kellene, MR, PET, SPECT, genetikai vizsgálat, hiszen azóta újabb betegségekre találtam a neten. Az új, ideiglenes orvosom azt mondta, nem vagyok normális, a kardiológusom egyenesen bolondnak nevezett. Nem mentem többet rendelő közelébe.

Évek teltek el így. Vastagbélrák, mert mindig fáj a hasam, esetleg méhnyakrák, de már végső fázis lehet, és a mellkasom is úgy szorít, ez lassú lefolyású szívinfarktus lesz. Elhagytam a glutént, a laktózt, lemondtam a szénhidrátokról, csak méregdrága "mentes" ételeket ettem, mert így akár a vastagbélrákot is vissza lehet fordítani, olvastam a neten... És láss csodát, elmúltak a tüneteim! Én megmondtam.

Munkába álltam, szuper csapat, borzalmas terület, de sebaj, megcsinálom. Csak közben újra előjött a szédülés, fejfájás, ráadásul mozgott a talpam alatt a föld; hacsak nincs naponta földrengés, ez bizony agydaganat lesz. A férjem minden második nap kocsival jött értem a munkahelyemre, sokszor már a nap közepén, mert olyan rosszul voltam, hogy menni nem tudtam. Arra még volt erőm, hogy kutassak a neten, milyen ritka betegségem lehet, amit épp emiatt nem is vesznek észre, esetleg nem is ismernek a magyar orvosok. Kár is lenne időpontot foglalni, a végén még megállapítanak valamit, amit magamtól is megtaláltam Google doki segítségével, de akkor se tehetnének semmit értem, legfeljebb a halálom napját tudnák megjósolni. Akkor meg inkább ne mondjanak semmit, mert így legalább majd váratlanul ér, nem kell rá készülnöm. De azért készültem.

Ördögi körbe kerültem, betegségek után kutattam, közben rettegtem, orvos közelébe nem mentem, nem bíztam már senkiben. Amíg egy pszichológiai szaklapban szembe nem jött velem a szó: CYBERCHONDRIA. A neten órákig súlyos betegségek után kutató, önvizsgáló, magát itt-ott nyomkodó, megállapító, öndiagnosztizáló ember leírása illet rám - túlságosan is.

Döntöttem: soha többé nem kutatok tünetek után, sőt, betegséggel kapcsolatos cikkeket sem olvasok, inkább hárítok, de orvoshoz továbbra sem járok. Azt viszont elfogadtam, hogy ebbe az állapotba magam sodortam magamat, a tüneteim pániktünetek. Pszichológushoz nem jutottam el, de elkezdtem dolgozni rajta, saját technikákat fejlesztettem ki, hogy lenyomjam az életemet megkeserítő kórt. De ez már egy másik történet...