Az anyósom gyűlöl, és senki nem veszi észre...

A hangulatosan berendezett konyha színes párnákkal ellátott sarokbútorán a fia ül.

- Anya, nem terveztük, ilyen gyorsan a második babát. Így alakult és mi örülünk neki.

- Jaj, fiam, hát persze! Ki lehetne boldogabb egy nagymamánál? Nem erről van szó. Egy pici, egy kicsi. Nem tudom, szegény Nelli, hogy fog boldogulni ezzel a helyzettel. Már Villő is gondot okozott neki, most meg itt van Rozika. Teljesen ki fog fáradni! Borzasztóan aggódom érte!

Gyereksírás hangzik fel valahonnan a házból, a férfi feláll.

- Te inkább kevergesd a gombát, majd én megyek - mondja az asszony. Megtörli a kezét a kötényében, elsiet. Belép a fenyőbútorokkal berendezett, színes gyerekszobába. A menye, karján az újszülöttel a kiságy fölé hajol.

- Villő is felébredt - mondja.

- Hagyd csak, majd én elrendezem - mondja az idősebb nő, azzal ő is a kiságyhoz lép.

- Jó reggelt kicsi kincsem! Itt a nagyi - gügyög a kislánynak. - Na, gyere csak szépen ide - emeli ki a kiságyból. - Nahát, átázott a pelusod, drága kicsi szentem. Majd a nagyi kicseréli - azzal a pelenkázóra teszi a kislányt, leveszi róla a ruháját. - Nézd csak, anya milyen ügyetlenül adta rád ezt a pelust, nem csoda, ha minden kifolyt. Ajaj, de buta ez az anya! Majd a nagyi most szépen kicseréli, megtörli a szép kis bőrödet, bekenjünk, mert kipirosodott, aztán kapsz szép új pelust. Bizony ám! - gügyög tovább a gyerekhez - Menj, feküdj vissza - néz a menyére. - Láthatóan olyan fáradt vagy, hogy még az is nehézséget okoz, rendesen adj rá egy pelust az én gyönyörű kis unokámra! Nézd, mennyire kipirosodott a bőre szegénykémnek. Pihenj inkább! - azzal visszafordul a kislányhoz. - Kié ez a kicsi lábacska? - harapdálja meg játékosan a dundi kis lábakat, a kislány meg nevetgélni kezd.

A menye, karján az újszülöttel visszamegy a hálószobába. Leroskad az ágyra. Borzalmasan érzi magát. Az anyósa gyűlöli és senki sem veszi észre. Mindig csak négyszemközt mond ilyeneket. Mások előtt maga a bűbáj. Nincs most erre energiája. Halálosan fáradt. Arra sem emlékszik, mikor aludt utoljára két óránál többet egyszerre. A szülés után húzódnak a varratai, melle úgy feszül, mintha a bőr ki akarna repedni rajta. Felébred az újszülött, éhes sírással követeli a tejet. Féloldalt fekszik, kiszabadítja mellét a szoptatós melltartóból, a baba hátát párnával támasztja meg, majd megszoptatja. „Fogalmam sincs, ki mondta, hogy a szoptatás csodálatos dolog. Az biztosan nem szoptatott. Iszonyú fájdalmas!" - gondolja. Közben az édes babában gyönyörködik. Úgy belefeledkezik apró manóarcába, a fájdalmat is elfeledi. Halkan dúdolni kezd. A kislány hamarosan jóllakottan elszenderül. Ő maga is lehajtja a fejét. „Csak kicsit pihentetem a szemem" - gondolja, aztán mély álomba zuhan.

Közben a konyhában megjelenik a nagymama, karján az egy éves Villővel.

- Nézd csak kit hoztam - mosolyog a fiára - Hogy áll a gomba? - lép a tűzhelyhez - Fogd meg az én gyönyörűségemet, én meg befejezem az ebédet. - Azzal átnyújtja a kislányt az apjának, ő meg hozzáfog a tejszínes mártás elkészítéséhez.

- Szegény Nellikém teljesen kimerült - mondja - Szerintem ma még fésülködésre se futotta az erejéből.

- Igen - néz rá a fia - nagyon fáradt szegénykém.

- Én három gyereket szültem és neveltem fel, de sose volt olyan, hogy ne adtam volna a kinézetemre. Persze, nem vagyunk egyformák.

Szegény Nelli! Két ilyen kicsi gyerekkel nem tudom, hogy fog ez menni - csóválja meg a fejét - Én nagyon figyeltem rá, hogy minimum három év különbség legyen köztetek. Persze, nem az én dolgom. Csak rettentően sajnálom Nellit. Képzeld, annyira fáradt szegény, hogy rosszul adta rá a pelenkát Villőre. Minden kifolyt. Csupa piros a kis popsija. Ugye, drága bogárkám? - néz a kislányra - Jövök, amennyit tudok, de ez nem lesz hosszútávon megoldás. Neked is lejár egy hét múlva a szabadság. Szerintem érdemes lenne felvennetek egy bébiszittert, hogy Nellit kíméljük kicsit.

- Milyen figyelmes vagy! Ez nagyon jó ötlet anya!

- Tudok is egy kedves lányt, aki vállal ilyesmit. Hivatásos gyermekgondozó. Még ma délután beszélek is vele.

- Köszönöm anya!

- Na, mindjárt kész is az ebéd. Ha ezzel megvagyok, megyek, kimosok. Látom, már vagy két hete nem volt mosás. Szerintem nem fogok vele ma végezni, de elkezdem.

- Köszi, anya.

- Ugyan, fiam, semmiség. Segítek, amennyit tudok.

Harminc perc múlva Nelli a porszívó hangjára ébred. Látja, hogy Rozi is ébredezik. Kábult. Fáradt. Olyan nagyon álmos. Zavarja a zaj. Rozika sírni kezd. Felül, magához emeli, ringatja. Feláll, a konyhába megy. Közben a kislány megnyugszik. „Milyen édes kisbaba illata van. Imádom!" - szorítja magához.

- Szia, Édes – mosolyog a férjére – Elszundítottunk.

- Nagyon jól tettétek – mosolyog vissza rá a férje – Mi éppen mesét olvasunk.

Nelli csókot nyom Villő feje búbjára. A férje közben nézi, kócos haját, fáradt arcát. „Tényleg nem néz ki jól" - gondolja.

- Áldott jó gyerek vagy kislányom - mondja - Adj egy puszit Rozikának - hajol közelebb, s a kislány nyálas puszit nyom a húga arcocskájára. - Látod, milyen boldoggá tetted? - mosolyog rá gyermekre.
A porszívó elhallgat, nem sokkal később pedig megjelenik a nagymama a konyhában.

- Ó, hát te is felkeltél? - néz a menyére - Megfogjam a kicsit, amíg... ööö ... rendbe szeded magad?
Nelli kissé elszégyelli magát. Tényleg, még a fürdőben sem járt ma. Átadja a kicsit, kimegy a konyhából. A fürdőben megdöbben a saját tükörképén. Szeme alatt fekete karikák, haja összecsomósodva lóg a vállára, szája kicserepesedett. Letusol, hajat mos. Belebújik egy melegítőnadrágba, hozzá bő, hosszú pólót vesz. Mire elkészül, megindul a teje, összekeni a tiszta ruhát. Lecseréli. Elővigyázatosan betétet tesz a melltartóba. Visszamegy a konyhába. Villő még mindig az apja ölében ül, mesét olvasnak, Rozika az anyósa kezében szendereg.

- Visszaadom - nyújtja felé a kislányt az anyósa - Én megterítek.

- Mi az ebéd? - kérdezi.

- Tejszínes gomba - feleli az asszony háttal nekik.

- Én... nem szeretem a gombát.

- Ó - perdül meg az asszony – nem tudtam... Jaj, ne haragudj! Atyaég! Csak az járt a fejemben, hogy a vegetáriánus ételek közül ez a fiam kedvence és mivel te vegetáriánus vagy, nem akartam két felé főzni. Annyi tennivaló van! Azt szerettem, volna, ha mindenre marad idő. Nem tudtam, hogy te nem szereted a gombát. Jaj, de restellem! Mindjárt összeütök Neked valamit külön - azzal visszafordul a tűzhely felé.

- Ugyan - mondja Nelli - ne fáradj. Majd eszem valami hideget. Úgyse vagyok igazán éhes.

- Tényleg restellem a gombát - néz rá az anyósa - Azt is, hogy nem tudtam.

„Dehogy nem tudtad! Évek óta tudod!" - gondolja bosszúsan Nelli. „Istenem! Hány napot kell még kibírnom vele?" Leül a konyhaasztalhoz és gondolataiba mélyed „Kezdetektől fogva utál! És valami bitang alattomosan csinálja! Nekem sose jutott hely a családi ebédek alkalmával Miki mellett. Valahogy mindig máshova ültetett! Folyton leszólta az öltözködésemet. Csinos ez a ruha, mondta fennhangon, majd később a fülembe súgta, csak a kék nem a te színed. Vagy, ó de gyönyörű ez a szoknya! Aztán később, mikor kettesben maradtunk a konyhában hozzátette, a hossza azonban nem igazán előnyös. Lehet, vékonyabb nőkre tervezték.

Amikor megtudta, vegetáriánus vagyok, megkérdezte, miket eszem. Elmondtam, hogy szinte minden zöldséget szeretek kivéve a gombát és a padlizsánt. Természetesen a következő vacsorán gombával töltött padlizsán költeményt készített és ő fakadt sírva, hogy jaj, milyen figyelmetlen, pedig mennyire igyekezett. Miki szerint lehetett volna bennem annyi udvariasság, ha már ennyit fáradt vele, szépen megeszem. Vagy, amikor megtudta, könyvmoly vagyok és órákat beszélgettünk írókról: elmondtam, nem szeretem Kafkát, az iskolában az Átváltozást el sem tudtam olvasni, úgy undorodtam tőle. Természetesen mit kaptam karácsonyra? Kafka Átváltozás című könyvét. Úgy, hogy szeretettel megszorította a kezem, csak mert tudom, hogy rajongsz a könyvekért mondta fennhangon. Milyen figyelmes! Mondta Miki. Az. Nagyon figyelmes...

A legszörnyűbb alkalom az volt, amikor meglepetés programot szervezett. Felhívtam előtte, hogy megkérdezzem, mibe kell menni. Laza, kényelmes, sportos ruhába. Ezt mondta. Mindenki ott állt kiöltözve, csak én szégyenkeztem melegítőben és sportcipőben. Nem tudtam velük tartani, mert komolyzenei koncert volt a program. Határozottan állította, félreértettem és egyfolytában sajnálkozott. Felajánlotta a sógornőm ruháját, aki köztudottan egy modell alkat, két számmal kisebb ruhát hord. Képes volt előhozni, mintha tényleg segíteni akarna, majd rettentően sajnálkozni, ó, hát az sehogy sem fog rám jönni. Aztán előállt azzal, akkor biztosan ő hibázott és maradjanak mindannyian otthon velem. Végül mindenki őt vigasztalta. Én meg kénytelen voltam ragaszkodni hozzá, menjenek nélkülem.

Később Miki ezt úgy interpretálta, hogy szegény anyja, milyen rosszul érezte magát a félreértés miatt és csodálatra méltó, mi mindent megtett, a helyzet feloldása érdekében. Lám, milyen kedves. Ha régebben szóvá tettem, mit élek meg, értetlenül nézett rám. "Hiszen mindig igyekszik a kedvedben járni, külön főz neked vegetáriánus ételeket, dicsér, milyen gyönyörű a szoknyád, szép a ruhád, tudja, imádsz olvasni, elhalmoz könyvekkel, kezét lábát töri, hogy a kedvedben járjon...." Az anyósa hangja szakítja félbe a merengését.

- Sütök neked legalább egy rántottát, legyen valami meleg a hasadban. A szoptatás miatt fontos - megy a hűtőhöz és elővesz néhány tojást. - Én mindig teszek bele egy pici tejszínt, attól még finomabb. Tehetek bele? Azzal ugye nincs semmi baj?

- Igen, köszönöm - sóhajt Nelli. „Maga a megtestesült segítőkészség. Ki hinne nekem, hogy direkt csinálja?"

- Azt beszéltük Mikivel - mondja az anyósa, miközben felüti a tojásokat -, hogy nagy segítség lenne most neked egy bébiszitter és...

- Nem szeretnék bébiszittert! - mondja.

- Kedvesem, - fordul felé az anyósa - jót akarok neked! Csak néhány hétre, amíg kicsit összeszeded magad. Két pici gyerek nagyon fárasztó. Látszik rajtad, borzasztóan kimerült vagy.

- Nem szeretnék bébiszittert! - mondja újra – Költeni sem akarok erre!

- Nelli, Szívem - szól közbe a férje - anya csak jót akar. Olyan figyelmes, hogy eszébe jutott.

- Nem kétséges - sziszegi a foga közt - Én mégse akarok bébiszittert. El tudom látni a gyerekeimet!

- Senki sem kételkedik ebben - mondja a férje.

- Érthető, ha most nehéz a két pici egyszerre - mondja ugyanakkor az anyósa - Nellikém - folytatja nagyon kedvesen - ez az én ajándékom nektek. Igazság szerint az előbb beszéltem is telefonon eggyel, akit ajánlottak. Gyermekgondozói végzettsége van, három nyelven beszél. Kedves, figyelmes, udvarias és imádja a gyerekeket. Megállapodtam vele, három hónapra vállalja. Természetesen a költségeket én állom. Ebéd után itt lesz, hogy bemutatkozzon.

- Nahát, anya! Milyen nagylelkű tőled! - kiált fel Miklós - De nem fogadhatjuk el, hogy te fizesd három hónapig a bérét.

- Ugyan! Ennyit csak megtehetek a gyerekeimért! - legyint az asszony, majd minden figyelmét a tojásnak szenteli.

Húsz perccel később megebédelnek. A nagymama épp leszedi az asztalt, mikor csengetnek.
- Majd én kinyitom! – mondja és szalad az ajtóhoz. Hangok szűrödnek be, nem sokkal később belép a konyhába az asszony, nyomában a bébiszitterrel.

Nelli felnéz az asztal mellől. Kifut arcából a vér, az izmai kocsonyássá válnak. A szíve úgy dobog, attól fél, kiszakad a mellkasából. A torka összeszorul, nem kap rendesen levegőt. A lány magas, karcsú, vékony derékkal, telt keblekkel, hosszú szőke haja befonva a háta közepéig ér, hatalmas égszínkék szeme furcsán csillog. Ismeri ezt a lányt. Mikor három évvel ezelőtt volt egy kis döccenő a kapcsolatukban, látta ezzel a lánnyal a férjét. A lány közelebb lép, hogy bemutatkozzon, az anyósa közben mögé kerül. Fejét felszegi, és olyan pillantással mered Nellire, ami egyszerre önelégült, kárörvendő és mérhetetlenül gonosz. Nelli sikítani szeretne, de egy hang sem jön ki a torkán. Lassan, remegő lábakkal feláll, Rozi felsír a karjában. - Meg kell etetnem a kicsit - mondja, azzal elhagyja a konyhát.

Bucsi Mariann