Egy képzelt világban oldjuk a gyerekek félelmeit: Drámakommandó

Egyebek mellett erről is beszélgettünk Emődi Klaudiával, a Drámakommandó egyik alapítójával.

- Szívesen élnél Cybercityben?

- Én nem élnék, de a probléma, amit ez a foglalkozás felvet, a diákokat és velük együtt minket is nagyon elgondolkodtat. Mert a jövőkép, amit eléjük tárunk - a foglalkozás a jövőben játszódik - az, hogy a Földünk elsivárosodik, és leszűkülnek a cselekvési és szórakozási lehetőségeink. Elképzeltük, mi lenne, ha a mai számítógépes játékok egyre fejlődnének. Akkor ugyanis óhatatlanul felmerülne az igény, hogy átéljük a szabadság élményét, és legalább virtuálisan szeretnénk megtapasztalni azokat a teljesen természetes érzéseket, amelyekkel ma még szerencsére együtt élünk.

Történetünkben egy ilyen világba visszük el a gyerekeket, és választaniuk kell: maradnak a végtelenül elsivárosodott Földön, ahol egy lakásban kell élniük és a létfenntartásra fókuszálniuk, vagy véglegesen átköltöznek Cybercitybe. Nagyon sok filmben megjelenik a téma - Mátrix, Avatar, Ready Player One -, a gyerekek mondják is, hogy ez tisztára olyan. A döntési helyzet nagyon megérinti őket, és mindig van, aki inkább elköltözne a Földről.

- Tudatos döntés a sci-fi vonal a foglalkozásoknál? Mennyire reflektál a digitális korra, annak veszélyeire?

- Minden összefügg mindennel. Horváth Dóra kolléganőmmel éveken át szerveztünk tematikus táborokat, ahol a drámaórákat kiterjesztettük 3-4 napos szerepjátékra. Voltunk távoli szigetlakók vagy a hegy két oldalán lakó törzs tagjai, akik kényszerű módon összetalálkoznak. A természeti népes játékok után felmerült: mi lenne, ha a jövőről játszanánk?

Látjuk, hogy a gyerekek a gép előtt érzik magukat jól igazán. Nekem is van egy fiam, aki imád játszani, ilyenkor felszabadultnak érzi magát. Persze, hogy felmerül a kérdés: amikor a kutatások szerint Japánban, Kínában emberek képesek leélni az életüket egy szobában, akkor ez hogyan mehet így tovább?

- Hogyan képzeljünk el egy foglalkozást?

- Alapvetően az órák színházi nevelési foglalkozások. A theatre in education Angliából származó módszertan. Két nagyobb foglalkozástípust különítünk el: az egyik a komplex színházi nevelési foglalkozás. A 30-60 perces előadás közepén-végén interaktív helyzetbe kerülnek a gyerekek, például valamelyik szereplőt segíthetik, véleményt mondanak a nevében. Kiscsoportban beszélgetnek egy téma kapcsán, és a foglalkozás adott esetben a diákok reakcióit figyelembe véve folytatódik.

A másik, amit Horváth Dórával és Benedek Patrikkal mi is csinálunk, a drama in education, ahol sokkal nagyobb szerep jut a gyerekek szerepbe lépésének és alkotókedvének. Közösen építjük fel a kontextust, a helyszínt, a kort, amelyben játszunk, a szereplőket. Ezek után hozzuk be színházi eszközökkel azt a kérdést, amelyről gondolkodni szeretnénk. Mindig olyat, ami az adott korosztályt érinti a mi világunkban.

- Mi történik, ha nagyon félénk vagy elutasító diákkal találkoztok?

- Emberek vagyunk, sok minden belefér. Volt olyan osztály, ahol az egyik diákot érzelmileg felkavart egy helyzet, és ki akart menni. Ilyenkor - ha lehet - szerepen belül kezeljük a helyzetet, de ha szükséges, kilépünk egy pillanatra, hogy a csoportot és az adott diákot is megnyugtassuk. Előfordul, hogy valaki csak szemlélője az eseménynek. Ha kritika éri a félénk diákot, megpróbálunk feladatot találni neki és elérni, hogy a többiek fogadják el: ő most így tud jelen lenni.

Ha valaki destruktív, az azt jelenti, hogy valamivel nagyon küzd magában, és így kompenzálja a belső feszültséget. Ezt mindig megoldjuk, beszélgetünk vele, vagy azt mondjuk: ok, csak nézd, mi történik! Sokszor az ilyen diák lesz a leghangosabb szószóló a végére. Utána pedig odajön, hogy köszi, tök jó volt.

- Mi a helyzet a társadalmi integrációval: felszínre törnek az ellentétek?

- Volt szociálisan teljesen homogén osztályunk, ahol elképesztő gyűlölködés és rengeteg indulat volt jellemző, ezért úgy döntöttünk, hogy nem visszük végig a drámaóra tematikáját. Kivételes eset volt, mondtuk az osztályfőnöknek, hogy csak nagyobb baj lenne, ha folytatnánk. Ezért csapatépítő játékot javasoltunk helyette, ahol jobban tudtak oldódni a gyerekek.

Ettől a tréningtől többet kaptak, mintha rájuk erőltettünk volna valamit, amire nem érettek. De voltunk mindenféle vidéki iskolában, ahol eltérő intelligenciájú és szociális hátterű gyerekek is jól tudtak együttműködni a játékban. Ha alapvetően jó hangulat és elfogadás van egy osztályban, akkor az csak erősödik a drámaórán.

- Milyen visszajelzés érkezik a gyerekektől?

- Mindig vannak olyanok, akik ott toporognak körülöttünk, segítenek összepakolni, elkezdenek kérdezgetni minket, a bátrabbak pedig szokták mondani, hogy "fú, ez nagyon jó volt", meg "gyertek máskor is".

- A tanárok bent vannak az órán?

- Javasoljuk, hogy legyenek bent, mert sok olyan visszajelzés érkezik tőlük, hogy teljesen másnak láttak egy gyereket, aki pl. nem érti a matekot vagy randalírozik, nem figyel. Itt meg kiderül, hogy neki van a legkiforrottabb véleménye, tisztán látja a helyzetet vagy segítséget nyújt. Ezért nagy élmény ez a tanároknak is. A mi helyzetünk persze könnyű, megtartjuk a foglalkozást és eljövünk, de tizenvalahány évet tanítottam iskolában, tudom, mennyivel másabbak a hétköznapok.

- Van dráma a mai gyerekeknél? Milyen félelmekkel küzdenek?

- Szerintem mindig volt. Nem nőtt fel úgy nemzedék, hogy ne kellett volna szembesülnie a generációja szorongásaival, félelmeivel. Szokás arról beszélni, hogy a mai világunk milyen nehéz, sok a válás, a széthulló család, hogy az internet hatásával nem tudnak mit kezdeni a gyerekek. Sok az inger, szorongató a közeg, amiben felnőnek. Persze, hogy szorongató, hiszen mindenről tudunk: a klímaváltozásról és az összes háborúról. Száz éve más problémákkal kellett megküzdeniük az embereknek.

Most készítettünk egy foglalkozást a cyberbullying jelenségről. A gyerekek 70 százalékát valamilyen formában már bántották az interneten, ez döbbenetesen nagy szám. Tavaly franciát tanítottam egy gimnáziumban, ahol a jövőről kellett írni. Minden gyerek azt írta le, hogy a jövőben vagy háború lesz, vagy nem lesz mit ennünk, vagy a klímaváltozás során fog az emberiség nagy része elpusztulni. Számomra döbbenetes volt, hiszen amikor én voltam gimis, nekem semmi ilyen nem jutott eszembe. Ez a generáció ebben él, többek között a klímaszorongásban.

És igen, vannak széthulló családok, rossz felnőtt példák, hogy a szülők elváltak, marják egymást. Önmagában mégsem a válásban látom a problémát, hanem inkább abban, hogy a szülői sérelmek hogyan csapódnak le a gyereken. Többek között erről is szeretnénk drámaórát.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock