Abonyi Alma: egy kék hajú lány, akiből márka lett

Szobrászként végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetemen 6 éve: "Végére értem egy folyamatnak" - ahogy ő mondja. Új feladatokra, új kihívásokra vágyott, így 2013 óta a saját nevét viselő márkanév alatt készíti dizájnos "iparművészeti alkotásait". Mára pedig már tagadhatatlanul helyet vívott ki magának a divatszakmában. Az év tizenkét hónapjából tízet folyamatosan dolgozik, megállás és szabadnap nélkül - általában egyszerre több projekten.

Saját bevallása szerint vonzzák az ellentétek. És ezek jól láthatóan személyiségét is végigkísérik. Mikor a munkáról kérdezem, egyből megváltozik az arckifejezése, komoly és határozott lesz:"Próbálok tudatos lenni, és igyekszem reálisan gondolkodni. Ha az ember azzal foglalkozik, amit szeret, és mindig azon igyekszik, hogy maximálisan a legjobbat hozza ki belőle, nehéz az alkotásai pénzügyi oldalán is józannak maradnia."

De hogy illik össze ez a fajta tudatosság a polgárpukkasztó külsővel?

"Éppen úgy, ahogy egy ujjatlan, fekete estélyi, ami megmutatja a tetovált karjaimat, hozzá a kék hajam egy elegáns kontyban. Nem tudnak hova tenni az emberek" - mondja nevetve.

Vajon mi formálhatta ezt a lányt, aki ennyire tudatos és vadóc egyszerre? Alma, aki ma epoxi gyantából és szénszövetből álmodja meg formabontó alkotásait, már kamasznak sem volt semmi: 18 évesen szülői engedély nélkül magántanuló lett.

"Antiszociális tinédzser voltam, aki nagyon utálta, ha hozzá szólnak. Ezen a kék haj sokat változtatott, belenőttem vele egy vagányabb szerepbe. De a mai napig rengetegszer kérdőjelezem meg magam. Édesanyám zseniálisan eltalálta azt a fokú szabadságot, ami kellett a személyiségfejlődésemhez. Hagyta, hogy elessek, és hogy magamtól felálljak. Persze mindig a közelben volt, készen arra, hogy segítsen, ha kell. De pontosan tudta, milyen hosszú pórázra volt szükségem ahhoz, hogy azzá váljak, aki ma vagyok."

"Nagyon jó lenne, ha bátrabban tudnék nemet mondani. Sokszor már egy dolog elején érzem, hogy nem nekem való, vagy nem vagyok hozzá elég motivált. Ez a belső hang, amire jobban oda kellene figyelnem."

Érdekesnek találom a válaszát, hiszen általában olyan dolgokban akarnak fejlődni az emberek, mint például a türelem.

"Ezzel az utóbbi időben nem volt problémám, sőt, talán túl türelmes is vagyok. Sokszor amiatt toporgok egy helyben, mert nem tudok egy táskát vagy ékszert elengedni. Úgy érzem: soha nem tökéletes, és ez a fajta maximalizmus az, amit igyekeznem kell mérsékelni."

Mind a maximalizmus, mind a belefektetett idő jól látszik az alkotásain. Ahogy az alkotó, úgy az alkotások is egyediek: "Letisztultak, egy kis csavarral" - mutatja be őket Alma. Látszik rajta a szerelem, amikor egy-egy darabról beszél. Mikor ezt elmondom neki, bevallja: "Annyira szeretem, hogy ha nem fizetnének érte, ezt ingyen is csinálnám."

Nyitókép: Ajkai Dávid

Makra Flóra Emese