Párkapcsolat játszmák nélkül? Van ilyen!

Találó idézet, ha belegondolunk, pontosan illik a kapcsolati játszmákra. De van olyan, hogy valaki szimplán játszmák nélkül szeret.

Amikor valaki felismeri, hogy a saját-, vagy a másik működése negatív mintákon alapul, elkezd dolgozni magán és változásba kezd. Sok esetben szembesül azzal, hogy a családja, a közvetlen környezete ellenségessé válik vele szemben.

Ennek mindössze annyi oka van, hogy ha megszoknak bennünket egy bizonyos szerepben, ismerik a reakcióinkat, függetlenül attól, hogy ez egy kapcsolódásban nekünk jó vagy sem, a hozzánk tartozóknak egy kényelmes állapot, amin semmiképpen sem szeretnének változtatni. Azt szeretnék, ha maradnánk ugyanolyanok, amilyennek megszoktak bennünket, hiszen ebben az esetben saját maguknak sem kell változniuk, maradhat minden a megszokott mederben.

De miért játszmázik bárki is egy kapcsolatban?

Főleg a saját félelmei, beidegződései, tanult viselkedés- és kötődési mintái miatt, melyek során azt tanulta meg, nem szabad őszintének lenni, mert ha önmagát adja, nem fogják szeretni, vagy azért, mert hatalmi pozícióban szeretne maradni annak érdekében, hogy az érdekei érvényesüljenek, valamint olyan családi mintarendszerben nőtt fel, ahol például azt látta, ahhoz, hogy a céljait elérje, mindig mások elé kell helyeznie magát, manipulálnia vagy éppen meghúzódnia szükséges.

A játszmáknak ezer arca van, de néhány jellemzőjük alapján, az egyes típusok könnyen beazonosíthatóak:

• Az érzelmi zsaroló az érzelmekkel manipulál, másik szeretetének kétségbe vonásával harcol, vagy a szeretet megvonásával fenyeget és bűntudatot kelt. Ilyet legtöbbször egy nárcisztikus ember tesz.
• Az aktív büntető nyílt fenyegetőzéssel próbálkozik, választásra kényszeríti a megzsaroltat közte és más, szívének kedves személy vagy dolog között. A megzsarolt félelemből, bűntudatból vagy kötelességérzetből behódol.
• A passzív büntető visszahúzódik, és duzzog, megsértődik, nem beszél velünk. Roppant nehéz kihúzni belőle, mi baja van. Mire sikerül, addigra úgy elegünk van az egészből, hogy inkább teljesítjük a kérését.
• Az önbüntető saját testi vagy lelki épségével tart sakkban minket, ránk hárítja a felelősséget azért, ami vele történik.
• A szenvedő és a mártír a megtestesült világfájdalom, szenvedő arccal jár-kel, másoktól várja, hogy boldoggá tegyék, miközben a figyelmet, törődést azzal igyekszik kicsikarni, hogy folyamatosan feláldozza magát a családjáért.

Jól szeretni erő kell, hiszen félelmet okozhat az, hogy elveszítjük önmagunkat, félünk a sérüléstől, hogy elhagynak, megsebeznek, vagy éppen mi vágyunk elmenni. Egészségesen működő kapcsolatokhoz mindig, minden esetben két fél szükséges, akik hajlandóak dolgozni magukon és a kapcsolaton.

Meghatározóak az alkatbeli hasonlóságok és különbségek, a családokból hozott minták, felfogás, életszemlélet, s erősen befolyásolja párkapcsolati működésünket, hogy milyen kapcsolati modellt, családi mintarendszert hoztunk magunkkal, valamint, hogy leváltunk-e már a szüleinkről, s felnőtté váltunk-e, vagy felnőtté váltunk ugyan, de megmaradtunk gyerekszerepben.

Ha szeretnénk elkerülni a játszmázást, az önismeret segítségével képessé kell válnunk arra, hogy felismerjük és alkalmazzuk az előrevivő minták alkalmazását, s létrehozzunk egy tudatos kapcsolati modellt. El kell hinnünk, hogy más bőrébe bújás helyett és önvédelemből páncélok növesztése nélkül, önmagunkért is szerethetők vagyunk.

Az ide vezető út hosszú, de mindent megér az, hogy harmonikus, egészségesen működő, kiteljesedett kapcsolatban éljünk.

Nyitókép: Shutterstock