Hogyan érjem el végre, hogy megkérd a kezemet?

Kérdések kavarognak a fejemben. Annyira szeretném, ha Peti végre megkérné a kezemet. Sokat gondolkodtam azon, vajon mi az, ami őt ettől visszatartja, és még ennyi év után is ódzkodik tőle. Nagyon szeretem őt, és nem tudom nélküle elképzelni az életemet, de úgy érzem, hogy csak vergődöm ebben a bizonytalanságban. Sokszor hangoztatta már, hogy a papír nem fontos, de nekem meg nagyon is az. Egy új szintre emelné a kapcsolatunkat, amiből én nem szeretnék engedni.

Meg hát mit szól a családom, hogy egy olyan férfi van mellettem, akinek öt év után sem jut eszébe megkérni a kezemet. Már nekem kínos ez az egész, mert folyton csak ezt kérdezgetik. A családomban jelenleg minden figyelem rám vetül. Nekem fontos, hogy a közös gyermekeink majd családban nőjenek fel, és felvegyem a férjem nevét, érezzem azt, hogy hozzátartozom. De egyszerűen sosem jön a vágyott lánykérés. Az elmúlt egy évben már szinte minden egyes randink alkalmával azt várom, mikor kéri meg a kezemet. Persze csak a különleges alkalmakkor, mert egyébként már együtt élünk.

A házasság nálam egy életre szól. Tudom, hogy Peti korábban majdnem feleségül vett egy lányt, aki csúnyán kibabrált vele, de nem kéne hagynia, hogy ez az érzés eluralkodjon felette. Az utóbbi időben csak ezen sopánkodom a barátnőimnek, a családomnak, mindenki próbál vigasztalni, hogy szeret és ez a lényeg. De vajon nekem ez miért nem elég?

Lehet amiatt, mert mostanában nem sokszor mondta azt, hogy szeret, és bepánikoltam, hogy azért nem kéri meg a kezemet, mert szakítani akar. Bizonytalan vagyok az érzéseiben. Bár semmi szakításra utaló jel nincs, és a kezdetekhez képest ugyanolyan jól megvagyunk, de mégsem érzem azt, hogy vágyna rám. Kicsit ellaposodott a kapcsolatunk, a rutin meg a szürke hétköznapok monoton kettőse miatt. A kezdetek kezdetén még szó volt házasságról, gyerekekről, ebből mára egyik sem maradt meg.

Ha nem vesz feleségül, vajon már nem is szeret? Ha valaki azt állítja, hogy a házasság csak egy papírfecni, akkor ott a kapcsolat még nem érte el a következő szintet. A házasság egy örökre szóló ígéretet hordoz önmagában, amitől a legtöbben megijedünk. Főleg a mai világban, mikor annyi mindentől olyan könnyedén megválunk. Nemcsak tárgyaktól, de az emberi kapcsolatainktól is.

Könnyedén lesöpörjük a vállunkról azt a bizonyos terhet, amit egy ilyen komoly döntés hordoz magában. Aztán pedig megyünk tovább, míg újra nem ugyanabba az akadályba ütközünk. És ez így folytatódik tovább mindaddig, amíg észbe nem kapunk, hogy hoppá, ezt mielőbb meg kéne oldanunk, különben ez a körkörös örvény mindaddig magával ránt, amíg meg nem oldom a felmerülő akadályt.

Nem akarom, hogy Peti csak azért legyen együtt velem, mert most nincs más, nincs jobb opció. Nem akarom, hogy a magány ellen használjon, vagy a megfelelő szexuális komfortérzet biztosítására. És azt sem szeretném, ha szükségleteinket párkapcsolatnak álcáznánk. Csupán annyit szeretnék, hogy kapcsolatunk biztosabb lábakon álljon, és azt érezhetném végre, hogy a közösen eltervezett jövőnk felé tartunk. Csak azt nem tudom, hogy ezt mégis hogy kéne megvalósítani.

Klári történetét Szabó Andrea jegyezte le.

Kezdőkép: Shutterstock