Smúzolás, jópofizás, de mindez miért?

- Igazgató úr – lépett az irodába egy harminc év körüli, öltönyös fiatalember. Haja a legújabb divat szerint fésülve, arcán borbély által gondozott szakáll. Egész megjelenése divatos, fiatalos benyomást kelt – Fantasztikus beszéd volt! Lenyűgöző!

- Köszönöm, fiam – néz rá az íróasztal mögül a hatvanas éveiben járó, pirospozsgás, kissé elhízott férfi - Gyakorlat teszi a mestert! – mondja szerénynek szánt mosollyal. – Gyere, ülj le!

„Nem tudom, hol gyakorolhattál, te vén majom! Két értelmes mondatot nem tudsz elmondani egymás után! A rengeteg ööö-zéstől pedig az ember idegei rángani kezdenek. Gyakorlat, mi?" – gondolja a fiatalember, miközben helyet foglal az asztal másik oldalán. Lábait keresztbe teszi, kilátszik meztelen bokája, ahogy felhúzódik a nadrágszára.

- Igazán tetszett? – veszi le aranykeretes szemüvegét az igazgató.

- Csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla, uram! – vágja rá a fiatalabb férfi „Szerintem ezt a szót ki se tudnád ejteni! Egy logopédus éveket dolgozhatna rajtad, akkor is maximum annyira lenne elegendő, hogy értelmesen el tudd mondani a hivatalban, hogy meg akarod hosszabbítani az útleveledet!" – gondolja, miközben megnyerően mosolyog.

- Nos, fiam, ha szeretnéd, szívesen adok magánórákat prezentációból.

- Ó, uram! Ez igazán nagylelkű felajánlás! Hálásan elfogadom!– feleli hatalmas mosollyal ajkán az ifjú. „Atyaég! Hogy fogom én ezt túlélni? Meg kell fontolnom, van-e akkora fizetésem, amiért ez megéri nekem! Órákat tölteni el ezzel az idiótával, hallgatva a makogását? Ah!" Majd hangosan így szól:
- Szívesen tanulok Öntől! Az a hatalmas tapasztalat, amivel rendelkezik, azok a csodás szófordulatok! Ígérem, lelkes diákja leszek.

- Jól van, jól van – mosolyog rá nyájasan az idősebb férfi. – Kérd meg a titkárnőmet, nézze meg, mikor van a héten egy-két szabad órám, hogy el tudjuk kezdeni. – Mit szólsz a PowerPoint prezentációhoz? Ütős volt, mi? – mutatóujját előrenyújtja, kacsint közben és bólogat.

- Elképesztő volt, igazgató úr! – feleli olyan széles mosollyal, hogy kilátszik közben az ínye. „Az egész szét volt esve! Hogy a fenébe lehet egyetlen diára feltenni egy komplett elemzéses Excel táblázatot? Semmi sem látszott belőle. Mondjuk ennél eggyel rosszabb, hogy közben fogalmad sem volt, mit jelentenek benne a számok. Teljesen idiótát csináltál magadból! Arról ne is beszéljünk, amikor egy huszonnégy sorból álló lista egyszerre jelent meg, olyan apró betűvel, hogy nagyítóval sem lehetett volna elolvasni! Színnek pedig nem túl jó ötlet berakni egy pillangót a bal sarokba! Barom!" – Az a kis színes lepke a bal felső sarokban, az igazán nagyon ötletes volt! – mondja cinkos pillantással.

- Hát igen – tárja szét álszerényen a karjait a másik -, érteni kell ahhoz, hogy az ember felkeltse az érdeklődést.

- Ön ennek igazi mestere, uram! Mindenki emlékezni fog rá! – feleli hatalmasra nyílt szemekkel, s közben azt gondolja „Olyannyira, hogy ezen röhög az egész emelet!"

- Na, majd megtanítalak ezekre a kis trükkökre is! – nevet rá az igazgató.

- Nem tudom, hogy fogom ezt meghálálni Önnek! – néz rá rajongva a fiatal férfi.

- Majd ledolgozod, fiam – kacag fel az igazgató.

- Ez a legkevesebb, igazgató úr! „Uram Isten, úgy röhög, mint egy őrült valamelyik fekete-komédiában! Ripacs!"

- Na, mondjad csak, miért jöttél?

- Az új projektem, aminek természetesen Ön a szülőatyja és én nagyon a szívemen viselem, egy kicsit elakadt. Úgy gondolom, ez cégünk egyik legfontosabb munkaterve. Ahhoz, hogy tovább tudjam lendíteni, nemzetközi szintre lehessen vinni, úgy vélem, érdemes lenne részt vennünk a New Yorkban megrendezendő konferencián. Természetesen az lenne a legjobb, ha Ön utazhatna oda. Ugyanakkor tisztában vagyok vele, az ideje véges és Ön nélkül a cég egyszerűen megállna! Igazgató úrra itt van szükség! Amennyiben beleegyezik, én szívesen képviselem a céget az USA-ban, az Ön érdekeit maximálisan szem előtt tartva. A HR részlegünk azonban akadékoskodik az utazás kapcsán. Mondván, túl sokba kerül. Ami való igaz! Egy ilyen út nem kevés pénzbe kerül. Ugyanakkor úgy vélem, hogy az Ön cégének szolgáltatását meg kell ismernie az egész világnak!

- Nem is tudom, fiam...

- Igazgató úr! – vág közben finoman a fiatalabb férfi - Az ön zsenialitása megérett arra, hogy mindenhol ismerjék és elismerjék! Amit Ön itt megalkotott, annak világhírűvé kell válnia. Erre remek alkalom a New York-i bemutatkozás. Méltó leszek az Ön képviseletére, ígérem. Mindent el fogok követni, hogy a világ szeme az Ön cégére irányuljon.

- Hm. Hm – hümmög az idősebb férfi – Talán az lenne a legjobb, ha ketten mennénk...

- Micsoda fantasztikus ötlet! – lelkesedik a fiatalember „Kizárt!" – gondolja közben – „Nem bírok eltölteni veled egy teljes hetet! Azért mindennek van határa! Továbbá egy büdös szót sem beszélsz semmilyen nyelven! Mégis mi a francot akarsz te New Yorkban? Tegyük hozzá, ennek egy előnye van, nem derülne ki, hogy olyan ostoba vagy, mint egy molylepke!" – Annyi csak... - vág elgondolkodó arcot.

- Igen? – hajol előre az idősebb férfi.

- Kérem, ne tartson szemtelennek! Azon gondolkodom, hogy Ön nélkül nem bír ki egy hetet a cég. A munkatársaknak elképesztően nagy szüksége van az Ön mindent átlátó tekintetére, a gondosságára, a figyelmére. Amikor nyáron öt nap szabadságon volt, a kollégák teljesen elszemtelenedtek. Ön nélkül egyszerűen nem működik jól ez a cég. Igazgató úr a szíve, a lelke, a motorja...

- Ebben nagy igazság van, fiam – néz elgondolkodón maga elé az igazgató.

- Uram! – kiált fel a fiatalabb férfi – Van egy ötletem! A konferencia önmagában nem a legfontosabb. Az arra jó, hogy kapcsolatokat építsünk. Mi lenne, ha én lebeszélnék két-három találkozót, azokra Ön bekapcsolódna itthonról skypon? Így a cég is tökéletesen működhet, Ön pedig részt vehet a megbeszéléseken ilyenformán. Legalább látják az amerikaiak, mennyire elfoglalt ember is Ön! Így egyébként még spórolunk is, hiszen egy repülőjegy, egy ember szállása, egy belépődíj a konferenciára, nem pedig kettő.

- Nem hiába az én nevelésem vagy! – dől hátra az igazgató – Legyen így!

- Köszönöm, igazgató úr! Mindent el fogok követni, hogy elégedett legyen velem! Jóváhagyja nekem az igénylést?

- Igen. Hol írjam alá?

- Itt igazgató úr – vesz elő egy papírt a zsebéből – Köszönöm, uram! – azzal feláll, indulni készül.

- Várj, csak! Majd elfeledtem – szólal meg az idősebb férfi. A másik megtorpan, visszafordul, kérdőn néz rá. – Emlékszel az én gyönyörű kislányomra, ugye?

- A bájos Editre? – kérdezi „Állati bige! Lófeje van, halszeme és csiga lassú!"

- Igen – mosolyodik el szeretettel az igazgató – Operajegyünk van ma estére. Négy jegyünk van, hárman vagyunk. Gondoltam, ha van kedved, csatlakozhatsz hozzánk. Edit biztosan nagyon örülne neked.

- Nagyon megtisztelő uram! Imádom az operát! Lekötelez! – vágja szinte haptákba magát „Atyaég! Hogy fogok kibírni három óra kornyikálást? Szétmegy tőle az ember feje! Ráadásul ezekkel! A rusnya, buta, ám lelkes Edittel, akiről pontosan tudom, odavan értem. Az ostoba igazgatóval és a káráló feleségével. Mit meg nem teszek a jövőmért?!"

- Akkor pontban hatkor találkozunk az Opera előtt!

- Alig várom uram! Köszönöm! Hálásan köszönöm!

Elköszön, kimegy az irodából. Első útja a HR-re vezet.

- Nos, Ildikó – kezdi fensőséges hangon, még a fejét is megemeli, úgy néz a szőke, fiatal kolléganőre – ahogy mondtam, igazgató úr természetesen aláírta a papírt. Nem tudom, miért nem volt képes hinni nekem! – Intézze el az utazás részleteit. Repülőjegy foglalás, szállás. Valami rendes hotelt foglaljon ám nekem! Közel a konferenciához. Ne feledkezzen meg a reptéri transzferről és a konferencia belépőjegyről se. Holnap reggelre minden legyen az asztalomon! – azzal elfordul a megszeppent ügyintézőtől.

- Péter! – kiált utána a lány.

- Magának osztályvezető úr! – néz szigorúan a lányra, akit a kollégák az éles hangot meghallva egyszerre bámulnak. A fiatal nő elpirul, leszegi a fejét szégyenében.

- Osztályvezető úr...

- Nos? Kinyögi végre, mit akar?

- A konferencia minden napjára vásároljak belépőt?

- Micsoda hülye kérdés ez! – csattan fel - Mit gondol, nyaralni megyek oda? Természetesen! – azzal sarkon fordul, kimegy.

Az asztalához siet, bekapcsolja a számítógépet. Több, mint másfél órát tölt azzal, hogy feltérképezze, mit érdemes megnéznie New Yorkban. Mikor ezzel végzett, megír néhány levelet, majd telefonon odarendelni az egyik beosztottját:

- Igazgató úr személyes megbízásából, New Yorkba utazom két hét múlva. Itt van ez a négy cég. Intézkedjen, hogy mindegyikük képviselőjével tudjak négyszemközt beszélni egy-egy órát. Délután háromra legyen eredménye! Elmehet! – azzal elfordul a munkatárstól és a számítógépébe temetkezik.
Délután háromra két tárgyalás le van egyeztetve. Nem köszöni meg. Elvégre a beosztottnak ez a dolga! Hazamegy, letusol, hosszan pepecsel a tükör előtt – feltesz egy kis korrektort a szeme alá, mert karikásnak találja, megfésüli a szemöldökét, balzsamot, majd olajat ken a szakállára. A haját szinte szálanként állítja be, míg elégedett lesz az eredménnyel. Felveszi a legdrágább öltönyét, majd taxit hív. Pontban hatkor ér az Opera elé. Látja, ebben a pillanatban száll ki a kocsiból az igazgató és a családja. Eléjük siet.

- Igazgató úr! – mondja, közben mintha szalutálna – Kézcsókom, kedves Igazgatóné asszony! Gyönyörű ez a ruhaköltemény! Micsoda ízlés! Tanítani kellene, asszonyom – hajol az idős, kövér nő puha keze fölé. „Te jó isten! Úgy néz ki, mint valami rózsaszín vattapamacs, amit leöntöttek konyakkal! És az a masni a cipőn! Örülök, hogy nem hánytam le, miközben lefelé hajoltam!" – Ó, Edit! – néz hatalmas szemekkel a láthatóan zavarban lévő lányra – Még annál is szebb, mint ahogy emlékeztem magára! Istenemre mondom! Elbűvölő! Velem ritkán fordul elő, de nem találok szavakat! – elégedetten látja, a lány zavartan süti le a szemeit, fülig pirul. „Fúj!" – gondolja – „Sápadtan is rusnya, de ez a két lázfolt tovább rontja a képet! Ráadásul jó pár kilót felszedett, mióta utoljára láttam. Hogy a francba vehetett fel ezekre az oszlop lábakra térdig érő ruhát?! Úgy látszik, a pénzhez nem osztogatnak jó ízlést! Na de, ez van. Szerencsés vagyok, hogy belebotlottam ebbe a családba. El fogom venni ezt a bitang ronda nőt és végre magam is gazdag leszek! Elképesztően gazdag!" – Megengedi? – nyújtja a lány felé a karját, aki belekarol, majd ráemeli rajongó tekintetét. Ő mindent bevetve a legcsábosabb nézésével viszonozza – Én vagyok ma a legszerencsésebb fickó! – paskolja meg a lány hófehér kezét, majd a bejárat felé indul vele.

Nyitókép:Shutterstock

Bucsi Mariann szerzői oldala