Olcsó hazugságokkal vettél le a lábamról...

Persze nem várta meg a választ. Miért tenné? Amikor ő az a típusú hím lény, aki megengedheti magának, hogy közelebb lépjen hozzád, és odasuttogja a füled és a nyakad közé leheletfinoman: "Szépségem, ha ezen gondolkodni kell, akkor fogalmad sincs az igazi boldogságról."

Hát így kezdődött a mi néhány éves afférunk. Valószínűleg senkinek nem okozok meglepetést, ha kimondom: levett a lábamról a maga cinikus, de marhára kifinomult érzékiségével. Természetesen sokáig tagadtam. Hónapokig küzdöttem ellene - persze ez csak olaj volt a tűzre. Teljesen átlagos a forgatókönyv az első jelenettől az utolsóig: nem hagytam magam könnyen elcsábítani, így aztán annál jobban kellettem. Úgy éreztem, engem még soha férfi nem akart ilyen megrögzötten. Hogy imponált-e? Végtelenül.

Mindemellett nem hiányozhat a képletből az a tény, hogy a hozzá hasonló pasikat a legnehezebb elfelejteni. Pontosan azért, mert tényleg képes felvillantani az életnek egy olyan oldalát, a zsigerekből fakadó boldogság egy olyan szintjét, amit csak nagyon kevesen tudnak. Ugyanakkor tisztában vagyok vele - valamilyen szinten egyet is értek ezzel -, hogy a boldogság nem kívül keresendő.

Nem egy másik ember miatt kell földöntúli boldogságban lebegnünk - de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy az ember társas lény. Szerintem. Egyébként szerinte is. Csak ő azzal egészíti ezt ki, hogy az a fő küldetése (mert neki ilyen is van), hogy megtanítsa a nőket boldognak lenni. És mivel én jó makacs tanítványnak bizonyultam, nálam hosszan időzött. Értsd szó szerint...

Nálam lakott, az én főztömet ette, és csak hébe-hóba dolgozott. Ellenben sokat meditált (jobbára ez azt jelentette, hogy aludt), illetve takarított. Valami olyasmi köntösbe bújtatva, hogy a boldogság alappillére a tiszta lakás. Jó, ez már csak az én agyszüleményem, de tény, hogy a lapát-porszívó-felmosó hármasának használata nem okozott számára problémát. Ez mondjuk piros pont. A többi meg, ahogy szegény anyám mondaná: "Mit vártál egy ilyen nyápictól, aki beköltözik a lakásodba, és még azt is eltűri, hogy etesd?" Hát anya... már magam sem tudom.

Elég, ha feltör egy emlék, egy pici foszlány az együtt megélt szédítő kalandjainkból, és máris rám tör a heves szívdobogás. Az a heves zakatolás, amit akkor éreztem először, mikor kéretlenül betüremkedett az aurámba, és feltette azt a bizonyos kérdést... Amit felnőtt emberek nem szoktak csak úgy feltenni egymásnak. De őt nem érdekelték a konvenciók. Ő pofátlanul megkérdezte: boldog vagy?

Mit lehet erre őszintén felelni? Mit mondhat egy kompromisszumokkal, határidőkkel bűvészkedő 21. századi ember? Gyors igenlő választ ad annak reményében, hogy hamarabb szabadul? Megteheti, és nagy eséllyel be is jön ez a taktika. Kivéve akkor, ha a kérdező azt is megkérdezi, hogy mi teszi boldoggá. Ugyanis erre a kérdésre már csak nagyon kevesen tudnak őszintén válaszolni...

Rebeka történetét Baranyai Kata jegyezte le.

Nyitókép: Shutterstock