párkapcsolat parazita kibeszélő toxikus kapcsolat élősködő
Azonnal levett a lábamról a kisfiús mosolyával és a kis esetlenségével. Olyan ártatlannak tűnt, én pedig óvatlan lettem és naiv. Nem gondoltam, hogy egy parazitát engedek be az életembe, olyat, akinek a szorításából nagyon nehéz szabadulni.

Amikor először találkoztunk, azt éreztem, hogy végre itt van, akit kerestem. Nem volt egy túlságosan harsány figura sőt, inkább csendesnek és megfontoltnak tűnt, olyannak, aki nem ugrik bele meggondolatlanul sem párkapcsolatba, sem üzletbe.

Kissé tétova volt, akinek néha meg kell fogni a kezét, és megmutatni, merre is induljon. Lehet, hogy már itt megszólalhatott volna a vészcsengőm,

de mindketten nehéz helyzetben voltunk, amikor találkoztunk. Úgy gondoltam, rá így hat a tehetetlenség: az élete egyéb területeire is bekúszik egy időre, de majd biztos távozik. Nem is vagyok az az ember, aki rögtön hátat fordít annak, aki segítségre szorul, valószínűleg ő ezt érezte rajtam, ezért volt már az elején a finom ragaszkodás, ami később fojtogató lett.

Könnyen megszédített

Üdítőleg hatott rám, hogy nem voltak játszmák. Beszéltünk és találkoztunk. Nem volt kérdés, hogy nincs más, nem volt kérdés, hogy látni akarjuk egymást. Szánalmas, de már ettől repesett a szívem. Megkönnyebbült lettem, kifújtam a levegőt, amiről észre sem vettem, hogy bent tartom. Eltűnt az állandó, randizás körüli feszültség. Egyszerűen nem volt sehol.

Forrás: Shutterstock

Olyan könnyen megszédített, hogy nem is értem, miért nem vettem észre, ez is egy átverés, ráadásul nagyobb, mint a többi.
Persze nem volt minden hazugság, de az igazságot sokféleképpen lehet tálalni. Tényleg nehéz helyzetben volt, ám akkor még nem tudtam, hogy nem is létezik más állapota. Azt élvezi, ha szenvedhet, és ha környező embereket is szenvedni látja. Én pedig mit tettem? Folyamatosan mindent és bármit azért, hogy boldog legyen. De hogyan lehetne boldoggá tenni azt, aki nem akar az lenni?Elárulom, sehogy. Az ő „kezelése" rég túlnőtt rajtam, és inkább egy jó pszichológusra lett volna szüksége, de az elején még nem láttam, mekkora a baj, mikor feleszméltem, akkor pedig már nyakig benne voltam.

Kitártam előtte az ajtómat és a szívemet, ő pedig belépett és mindent megmérgezett. Úgy kúszott körém, mint egy futónövény, hogy kiszívja belőlem az életet. Bejött és itt maradt a mindig elesettnek tűnő, szenvedő és segítségre szoruló férfi.

Mindig akadt megoldandó problémája

Először az tűnt fel, hogy minden támogatásom ellenére csak egyre esetlenebb. Ha megoldódott a problémája, nem tudott mást tenni, keresett egy másikat. Minél többet segítettem, annál kevesebbre volt képes magától. Visszafelé fejlődött, de stresszesebb nem lett. Miért is izgulna? Arra ott voltam én. Én viszont egyre nagyobb roncs lettem.

Nem bírtam már mindent én tenni egyedül, minden felelősséget a vállamon cipelni – vele együtt.

Mert őt is cipeltem, hatalmas súly volt. Nem meglepő, hogy eljött az a pillanat, amikor már nem bírtam tovább menni.

Segítőkész vagyok, de nem anyáskodó. Nem tudtam tovább, és ami még fontosabb, nem tudtam már mivel segíteni. Kiürültem. Persze nem egyből a szakítás merült fel bennem, hanem a terápia. Hallani sem akart róla, mert nincs szüksége rá és nincs szükségünk rá. Újabb hetek teltek el, én pedig egyre több és több dolgot vettem észre.

Belőlem él!

Mint egy arculcsapás, úgy jött a végzetes felismerés: belőlem él. Ekkorra már minden értelemben így volt. Érzelmileg és anyagilag, természetesen az én lakásomban. Eldöntöttem, hogy ez nem mehet így tovább, de a leválasztás nem volt egyszerű. A mindent lezáró beszélgetést könyörgés és érzelmi zsarolás követte. Mert nem tud élni nélkülem – de én meg vele nem. Patthelyzet. Meg egyébként is, ezt az érzelmi krízist csak az én segítségemmel tudná feldolgozni, de éppen én vagyok az okozó. A rossz, gonosz fúria, aki képes kitenni egy ilyen elesett, védtelen ember szűrét.

Olyan lelkiismeret-furdalást keltett bennem, hogy lassan kezdtem úgy érezni, mintha a vadonba küldenék ki egy kölyökkutyát.

Meginogtam bár, de végül mégis kitartottam. Először nem is akartam teljesen ellökni, úgy éreztem, feladatom, hogy segítséget találjak a számára, de rájöttem, hogy én helyette nem akarhatok jobban lenni. Ő nem akar. Nem szorul ő semmire, csak valakire, akit magával húzhat. De én nem akartam vele együtt elmerülni, ezért nehezen bár, de inkább felúsztam a felszínre.

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.