Utálok nőgyógyászhoz járni, mert mindig megjegyzi, hogy bele kellene húzni…

Nyilván nem vagyok hülye, én is tudom, hány éves vagyok és azt is, hogy könyörtelenül ketyeg a biológiai órám. Egy-két termékeny évem van hátra, utána vége, elszáll a remény, hogy valaha is édesanya lehetek. Sokszor gondolok erre, de tehetetlen vagyok. Én szerető családba szeretnék gyermeket szülni, azonban a jelenlegi életemben még egy randi is nehezen jön össze, nemhogy egy komoly párkapcsolat. Ezáltal pedig benne van a pakliban, hogy lemaradok egy olyan csodáról, ami csak a nőknek adatik meg.

A legutóbbi alkalommal már odáig süllyedtünk, hogy ő adott nekem párkapcsolati tanácsokat. Azt mondta, hogy mostantól olyan helyeken ismerkedjek, ahol eddig nem tettem. Végigfuttattam a fejemben, vajon létezik-e még ilyen hely, aztán csak nyeltem a könnyeimet és bólogattam. Itt aztán megkönyörült rajtam és belátta, nem könnyű manapság párt találni és a lelkemre kötötte, hogy ne adjam fel. Én nem adom fel, és remélem a testem is kitart addig, amíg meg nem érkezik az igazi az életembe.

Tudom én, hogy jót akar, - mint az összes barátnő és családtag, akik ellátnak kéretlen jótanácsokkal -, de ez a nyomásgyakorlás nem segít, inkább csak azt éri el vele, hogy hónapról-hónapra halasztom a szűrővizsgálat időpontját. Elég baj az nekem, hogy nincs párom, nem vágyom arra, hogy még azt is az arcomba tolják, hogy egyre öregebb vagyok és meg vannak számlálva az éveim. Már 2 évvel ezelőtt is előrebocsátotta, hogy ebben a korban sokáig természetes módon már nem is lehet próbálkozni, max. fél év és irány a lombik.

Sokáig azt hittem, csak én küzdök ezzel, de legutóbb egy baráti találkozón kiderült, hogy mindenkire nyomást gyakorol a nőgyógyásza. Az egyik lány elmesélte, hogy ő már úgy érkezik meg az orvoshoz, hogy van pár szellemes beszólás a tarsolyában, ha a nőgyógyász rákérdezne, mi a helyzet a gyerekvállalással. Nem értem, miért gondolják azt, ha ezt a kérdést felteszik, azáltal hirtelen megvilágosodunk és már másnap teherbe esünk. Hisz a legtöbb nőnek azért nincs gyereke, mert vagy nem jön neki össze, vagy épp nincs kinek gyermeket szülnie. Ez épp elég nagy fájdalom nekünk, nem kell újra és újra az arcunkba vágni. Ráadásul felnőtt emberek vagyunk, akik tisztában vannak azzal, hogy a biológia határt szab a vágyainknak.

Bár lehet, hogy szigorú vagyok és mindez csupán szakmai ártalom. A baj csak az, hogy ez nem olyan, mint a suliban, hogy ha többet tanulok, ötös lesz a vizsgám. A párkapcsolat két emberen múlik, nem csak rajtam, ahogy a gyerekvállalás is. És talán itt is igaz az aranyszabály: minél jobban rágörcsölünk, annál nehezebben fog összejönni.

Nyitókép: Shutterstock