fájdalom CIKATRIDINA2023 hüvelyszárazság szexuális együttlét
Bár meglehetősen nyitott világban élünk, a szexről a legtöbben még mindig csak akkor beszélnek szemérmetlenül, ha minden nagyszerűen működik. Vagyis, ha probléma lép fel, az még mindig tabu. Pedig leginkább akkor szorulnánk rá a tanácsokra, bátorításokra, de sokan nem merünk kérdezni. Ahogy én sem mertem akkor, amikor hirtelen azt tapasztaltam, hogy az együttléteink fájdalmasak lettek.

Az intim együttlét alatt fellépő fájdalomra eleinte csak legyintettem. Nem azért, mert nem volt kényelmetlen, hanem azért, mert reméltem, hogy magától elmúlik majd, csak ki kell várni. De nem így lett, ezt a problémát pedig nem seperhettem a szőnyeg alá.

Számomra is újdonság volt, amit megtudtam arról, mik válthatnak ki ilyen tüneteket: nagyon gyakori, hogy intim fertőzések, gyulladások miatt válik kellemetlenné az intim együttlét, de a stressz is okolható a közösülés közben fellépő fájdalmas érzés miatt vagy éppen az ösztrogénszint csökkenése. Utóbbit szinte teljességgel kizártam, mert túlságosan fiatalnak tartottam magam ehhez, hiszen főként a változókorban fordul elő, de bizony ennek a hormonnak a csökkenése a fiataloknál is bekövetkezhet. Kialakulhat az intenzív, megerőltető sportolás, az anorexia vagy a kemoterápia miatt, de azok is számíthatnak erre, akik PCOS-sel küzdenek.

Forrás: Shutterstock

Az ösztrogénszint csökkenése ráadásul hüvelyszárazsághoz vezethet, ami a szexuális életre van a legnagyobb hatással. Kellemetlenné, kényelmetlenné és fájdalmassá válhat az intim együttlét, ennek a rossz élménynek pedig komoly következményei lehetnek. A fájdalomtól való félelem miatt csökken a vágy, ami egy ördögi kör kialakulását eredményezi: a libidó visszaesése ugyanis a hüvely nedvességének a csökkenésével is jár...

A fájdalmas intim együttlétet tehát számos dolog okozhatja. Számomra is nyilvánvalóvá vált, hogy nagyon fontos erről beszélni, hiszen egészen bizonyos, hogy ezzel a gonddal nem vagyunk egyedül, és nem is kell vele együtt élnünk, mert számos lehetőségünk van a probléma orvoslására.

Óvszer

Kézenfekvő és gyors megoldásnak tűnt, hiszen a síkosított felülete miatt az intim együttlét közben fellépő fájdalmat enyhítette, de nem jelentett tartós megoldást.

Síkosítók

A vizes bázisú síkosítók szintén azonnali segítséget nyújtottak a kellemes szexuális együttlét eléréséhez, de a probléma ezzel a módszerrel ugyanaz, mint az óvszer esetében: csak pillanatnyilag enyhíti a tünetet. Addig azonban, amíg tartósabb megoldást nem talál az ember, mindenképpen jó döntés alkalmazni, hogy a fájdalmas együttlét ne okozzon még több problémát, például felszíni sérüléseket a hüvely falán.

Kúpok és krémek

A gyógynövényeket és hialuronsavat tartalmazó krémek és kúpok nemcsak a szexuális együttlétre hatnak, hanem az egész életminőségre. Elősegítik a kiszáradt szövetek feltöltését, és tartósan helyreállítják a hüvelyhámot, aminek segítségével nemcsak a szexuális életünk, de az önbizalmunk is helyre állhat. Ezeket a készítményeket a síkosítókkal ellentétben általában nem a szexuális együttlét előtt, hanem kúraszerűen kell alkalmazni.

Gyógyszeres kezelés

Ha súlyosabb fokú a hüvelyszárazság, akkor fontos szakemberhez fordulni. Az orvos javasolhat ösztrogénterápiát is. A probléma nagyságától függően a pótlás történhet helyileg, vagyis krémek vagy kúpok formájában, de szájon át szedhető tablettákkal is.

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária Bt. támogatta.

Hirdetés
A Cikatridina hüvelykúp patikában kapható gyógyászati segédeszköz.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.