Hiányzik az időszak, amikor úgy éreztem, a csillagokat is lehoznád értem

„Ma rosszul keltem, de aztán eszembe jutott, hogy este látlak, és azóta csak ez jár a fejemben. Alig várom, hogy újra hozzád bújjak, és érezzem az illatod!" - írtad nekem a megismerkedésünk kezdetén, és bár ezt begépelve szakadok a nevetéstől, emlékszem, akkor mennyire sokat jelentett. És nem ez volt az egyetlen cuki üzeneted, akkoriban csak az volt... Imádtam, hogy úgy éreztem, a csillagokat is lehoznád értem.

Imádtam veled SMS-ezni, és mindig görcsbe rándult a gyomrom, amikor írtál. Emlékszem, volt, amikor hajnalig beszélgettünk, én pedig nem akartam elaludni, nehogy lemaradjak egyetlen üzenetedről is. Azonnal válaszolni akartam. Olyanok voltak, mint egy drog, amitől jól érzem magam, és azt akartam, soha ne állj le!

Akkor még nem annyi volt a napi csevej köztünk, hogy „Ugye megetetted a kutyát?Kivitted a szemetet? Mikor jössz haza? Elmosogattam." és a többi informális helyzetjelentés. Persze, most is leírjuk egymásnak az 'SZ' betűs szót, amit néha bevallom, megszokásból biggyesztek oda a beszélgetéseink egy bizonyos pontjára, és bár tényleg így érzem, és tudom, hogy te is, ma már egészen más jelentőséggel bír, mint anno.

Olyan szuper lenne, ha az üzenetváltásaink nem egy unalmas, rideg, munkahelyi szóváltást idéznének, és újra cuki, nyálas SMS-ekkel kényeztetnél. Mert nekem szükségem van arra, hogy kényeztess a szavaiddal.

Nem vagyok hercegnő, és nem Álomországban élek, így tudom, teljesen normális, hogy az együtt töltött idővel párhuzamosan csökken az üzenetek és hívások mennyisége, hossza, és minősége. Nem kergetek hiú ábrándokat, és elfogadom, hogy nem mindig szólítasz „Szerelmemnek, Szívemnek, vagy Életemnek", és azt is, hogy néha lemarad az üzik végéről a „csók, szeretlek" is.

De az ég szerelmére, én annyira szerettem, amikor izgatottan nyúltam a telefonomért amikor láttam, hogy te írtál! Amikor pillangók repdestek a gyomromban a találkozásaink előtt, mert délután küldtél egy üzenetet, és alig vártam, hogy végre átöleljelek, és a füledbe súgjam, mennyire vártam ezt a pillanatot! Most is várom, de a cuki, szerelmes SMS-ek helyett ma már vagy nem küldesz semmit, vagy csak annyit, hogy "Mit eszünk ma este? Kinyissam a kaput? Mikor végzel? Ma BL lesz!". Még mindig imádok hazamenni hozzád, de ennyi év után is vágyom egy kis romantikára...

Tény, hogy az okostelefonon való pötyögés tök hasznos része az életünknek, és elvagyok anélkül, hogy napi háromszor telefonáljuk, és eljátsszuk, hogy „Te tedd le, nem, te tedd le „ – bár én még emlékszem erre az időszakra – de jó lenne, ha a „Vettél tejet meg kenyeret?" helyett néha azt írnád, „Alig várom, hogy haza gyere, engedek neked fürdővizet, és kinyitom a kedvenc borodat, nagyon szeretlek".

Nem akarok a szüleim sorsára jutni, és hagyni, hogy a romantika teljesen kihaljon a kapcsolatunkból. Nem akarom, hogy amikor megszületik a gyerekünk, csak anya és apa legyünk, szeretném, ha megmaradnánk férfinak és nőnek.

Olyanoknak, akik mindent megbeszélnek egymással, együtt nevetnek és sírnak, vadul szeretkeznek, bókolnak, kimondják az érzéseiket, néha meglepik a másikat, és olykor-olykor nyálas SMS-eket küldenek a másiknak. Vagy éppen pikánsakat, tök mindegy. Vágyom arra, hogy azt érezzem, lehoznád értem a csillagokat...

Nyitókép: Shutterstock