Mikor toppan be az életembe a férfi? Amikor totálisan alkalmatlan vagyok egy kapcsolatra!

szerelem kibeszélő párkapcsolat micovag2023
Amikor megismertem Gábort, az életem maga volt az őskáosz: a munkahelyemen sorra álltak fel az emberek, a legjobb barátom az iszonyatosan bántalmazó kapcsolata miatt rácsúszott a piára. Közben pedig egy lakásfelújítás is zajlott, miután több helyen ázni kezdett az otthonom.

Mindenki azt várta, hogy én mondjam meg a tutit.

Az irodában sorra jöttek a kérdések, hogy mi lesz ezzel, meg azzal, ki fogja vinni ezt vagy azt a feladatot. Nyilván tőlem várták a választ, hiszen én vagyok a főnök, de ettől még nem voltam okosabb a megoldást illetően, hiszen az emberek bérét nem én határoztam meg, hanem a cég.

A legjobb barátom történetében mondjuk vállalhattam volna kisebb szerepet, de amikor valaki 15 éve a másik feled, akkor egyszerűen nem tudod magára hagyni a bajban – még akkor sem, ha javarészt magának köszönheti mindazt, amitől most szenved. Így hát napi 1-2 órát arra is szántam, hogy megpróbáljak életet lehelni belé. Mert az nem normális, hogy az idióta barátnője mossa az agyát, költi a pénzét, és közben egyetlen őszinte szava sincs a barátomhoz. Rengeteget szorongtam miatta, hogy hogyan fogom kihúzni ebből, hogyan mentsem meg saját magától, és hogyan érjem el, hogy ne váljon igazi alkoholistává...

És akkor még nem beszéltünk a lakásomról, aminek van egy hatalmas, örökpanorámás terasza, ami persze szép és jó. Csak mivel nincs mennyezete, ezért folyton beesik az eső, ami miatt ázni kezdett a konyhafal és az alattam lakó egyik fala is. Az hiányzott még ebben a helyzetben, hogy munkások lepjék el a lakást, repedések után kutatva a teraszon – de nyilván, ami muszáj, az muszáj.

Én pedig csak ültem az irodában, a saját gondolataimba temetkezve. Könyörögtem az égieknek, hogy véletlen essen rám egy tégla, egy ötkilós madár vagy bármi, ami kómát tud okozni 1-2 évre.

Forrás: Shutterstock

Hetek teltek el ebben az állapotban, majd egyik reggel arra keltem, hogy viszketek odalent. Nincs nemi életem, és nem járok idegen helyeken mosdóba, így egyértelmű volt, hogy a fertőzés a mentális állapotommal függ össze. Annyira kiidegeltem magam, hogy felborult a hüvelyflórám egészséges egyensúlya, és a testem védtelenné vált a hüvelygombával szemben.

Engem biztosan elátkoztak! – mondtam magamnak, miközben egy fél liternyi kávéval a kezemben berobbantam az irodába. Ledobtam a cuccom, bevágtam magam mögött az ajtót, leültem a székembe, és meredten néztem magam elé, miközben idétlenül ficánkoltam jobbra-balra a széken, mert megőrültem attól is, hogy hozzám ér a bugyim. Egyszer csak felvillan a telefonom képernyője, és látom, hogy Gábor írt.

Nahát, ez váratlan – gondoltam. Az igen jóképű, mindig vidám sráccal az előző munkahelyemen dolgoztam együtt, és azóta kerülgetjük egymást, de soha semmi nem történt köztünk. Azt kérdezte, ráérek-e este meginni valamit. Természetesen igennel válaszoltam, aztán leugrottam a gyógyszertárba, hogy vegyek valami készítményt a viszketésemre. Nyilván nem fogunk szexelni, de azért jó lenne, ha ficergés nélkül végig tudnék ülni egy fröccsözést.

A találka nagyon jól sikerült. Rengeteget dumáltunk, aztán találkoztunk még egyszer, és még egyszer, és egyre többet tudtunk meg egymásról. Elmeséltem az életem nyomorát, ahogy ő is – és be kell valljam, Gábor káoszos hétköznapjaihoz képest az én életem maga a nyugalom. Nem is értem, hogyan nem őrült még meg.

Jól éreztük magunkat együtt. Valahogy a jelenlétében úgy éreztem magam, mintha lenne egy kis buborékunk, amin belül csak ketten létezünk. Nem szűrődik be a külvilág zaja, és maximálisan tudok figyelni rá, ő pedig rám. Kezdtünk egyre közelebb kerülni egymáshoz, és mivel ezalatt az 1-2 hét alatt a tüneteim is enyhültek, már nem feszengtem, amikor felmerült a kérdés, hogy esetleg Gábor nálam aludjon vacsora után.

Azon az éjszakán tagadhatatlanul szerelmes lettem. Valószínűleg azért, mert emberemlékezet óta nem aludtam együtt senkivel, és azonnal magába szippantott ez a folyamatos jelenlét, a full-kontakt és a melegség, ami körbevett általa. Valahogy innentől kezdve jobban viseltem a problémáimat, és rajta is ugyanezt tapasztaltam. Teremtettünk egymásnak egy biztos pontot a nyílt tengeren, ahova elbújhatunk levegőt lopni, ha már fullasztana a valóság.

Nagy meglepetésemre egyszer sem tértek vissza a hüvelygombás tüneteim. Pedig a problémám nem volt kevesebb – mégis azon kaptam magam, hogy szinte alig vagyok feszült. Ekkor jöttem rá, hogy bizony a szerelem még a hüvelygombát is gyógyíthatja, vagy legalábbis csökkenti a stresszt, ami egyértelműen jó hatással van az emberi szervezetre.

Nyitókép: Shutterstock

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária támogatta.

Hirdetés
A Micovag Plus patikában kapható gyógyászati segédeszköz.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.